„Erkölcsi nézőpont”

Úgy gondoltam, érdemes irodalom-tankönyveket írni. Elképzelésem szerint úgy kellene megírni őket, ahogy Szerb Antal írta nevezetes irodalomtörténeteit. Én nem vagyok ugyan Szerb Antal, de igyekszem… Meg is írtam négyet. Bekerültek a hivatásos malomba. Visszaérkeztek a szigorú szakértői vélemények. A jogos kifogások mellett döbbenten szembesültem az egyik komor megállapítással: túlhajszolom az erkölcsi mondanivalót, s kevesebb gondot fordítok a szakmai fogalmak tisztázására.

Töredelmesen megvallom, fontosabbnak vélem, hogy egy magyar diák tudja, kik voltak a bencések, és mit köszönhet tevékenységüknek művelődéstörténetünk, mint azt, hogy melyek az „epiko-lírikus” műfajok. Bűnös könnyelműséggel fecsegtem arról, ki volt a „Naphimnusz” szerzője, hogyan alakította hite szerint az eposz hagyományait Zrínyi Miklós, s nem gondoltam arra, hogy mindez másodlagos, az elvont tudományosság az, amit egy irodalomtankönyv majdani használói epekedve várnak.

Úgy képzeltem – s e meggyőződésemből nem szívesen engednék –, hogy az iskolai irodalomoktatásnak egyik fontos célja, hogy eszményeket, ideálokat adjon, s hogy olvasókat neveljen. Mégpedig olyan olvasókat, akik felismerik, mi a jó, mi a rossz, s azt is megértik, miért ábrázolja az író az élet fájdalmas negatívumait. Hitem szerint az irodalomnak nevelő hatása van, s ezt úgy fejtheti ki a leghatékonyabban, ha a vele foglalkozók megismerik a múltat, s azonosulni tudnak azokkal a nemes célokkal, amelyek íróink legjavát vezérelték.

Mindez arról jutott eszembe, hogy rövid kiegészítést írtam Mikes Kelemenről, akiről tudott, hogy művére, a „Törökországi levelek”-re hatott a francia lettre familiére gyakorlata, s az is ismert, hogy követte a vezérlő fejedelmet a kamalduliakhoz, ahol Rákóczi Ferenc Emlékiratait és Vallomásait írta, miközben hű szolgája annyit olvasott, amennyit csak bírt. Mindezt leírtam, és tűnődni kezdtem. Mihez fűzzek kommentárt? A szakértők nyilván elvárják, hogy a francia családi levél irodalmi változatát elemezzem, francia írók nevével és műveivel bombázva az ifjúságot. De mi történjék a kamalduliakkal? Van, lehet lehet üzenete a mai fiatalok számára, hogy milyen az életformájuk? Hogy hazánkban is megtelepedtek, s II. József szórta szét őket?

Megvallom, szabálytalankodtam, s a kamalduliakról írtam jegyzetet. Nyilván szó éri majd a ház elejét, de a magyar történelemhez talán közelebb állnak, mint Mikes francia levélmintája.

Különben kicsit furcsa világban élünk. Emitt Szent István örökségéről esnek szép és megszívlelésre érdemes szavak, amott összevonják a szemöldöküket, ha erkölcsről, lelkiségről hallanak. Mindegy. Azért csak mondjuk a magunkét!

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu