(ezerötszáz gyors)

Menj, jönnek a hírek – mondja a feleségem a vacsoraasztalnál. Megértő, rendes asszony, és bölcs is, nem küzd az ellen, amin nem tud változtatni. Ha eljön a rádió híradásainak ideje, nem vagyok képes nyugodtan ülni a vacsora mellett (sem).

Régi történet ez, közel harminc évre nyúlik vissza. Amióta újságíró vagyok, mindennap olvasok újságot, és meghallgatom a híreket. Amióta újságíró vagyok, tudom, évente legalább néhány hétre ki kell lépnem egy időre ebből a figyelőállásból, hogy valami magasabb szempontból nézhessek azokra az eseményekre, amelyek a hírekben szerepelnek.

Szabadságaimról hazatérve felüdülten, és mindig valami elemi kíváncsisággal vetettem rá magam az első standon megvett újságra. Hátha megváltozott a rendszer! Mindig kiderült: nem változott meg szinte semmi, nem dőlt meg a kádárizmus. Erre az előre látható csalódásra valójában fel is voltam készülve, de – vagy éppen ezért – egy-egy miniszterhelyettes elcsapásáról szóló hírnek is tudtam örülni. Hátha egy lépés ez is az igazi változás útján.

Nem volt ez másként az Antall-kormány idején sem, és a mai kormányzat regnálása alatt is (a közbeeső intermezzót felejtsük el) szorgalmasan hallgatom a híreket, és szabadságról visszatérve úgy nyúlok az újság után, ahogy az alkoholista a pohár felé. Tiszteltem Antall Józsefet, a mai miniszterelnököt meg (ha nem is közelről) azóta ismerem, hogy egy sebtében öszszehívott sajtótájékoztatón társaival együtt bejelentette a Fidesz megalakulását a Ma Chérie eszpresszóban. Nem kívántam, nem kívánom a bukásukat. Mondhatnám: sőt. De egyre várom a híreket. Mondhatnám: a jó hírt – evilági értelemben is. Várom azt a hírt, amely egyszer arról értesít, hogy valóban változik, és jó irányba változik végre az életem. Még mindig nem adtam föl a reményt.

Kipke Tamás

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu