Jegyzetek a liturgiáról

A zsoltárimádságról

A zsoltár Krisztus óta az egyház és a keresztény ember alapimádsága. Ezt énekli és olvassa, elmélkedi és ismételgeti, sírja, sóhajtozza és ujjongja megszakítatlanul, napról napra, sőt óráról órára a közösség és az egyén, szerzetesek és világiak, szentek és bűnösök, kicsinyek és nagyok, a krisztusi élet hősei és az egyszerű lelkek egyaránt. A zsoltár a legnagyobb dolgokról a legegyszerűbb szavakkal beszél. Benne van az egész teológia, mégis mindenki könnyen megértheti. Mindenki imádsága: senki sem sajátíthatja ki, mégis mindenki úgy imádkozhatja, mintha egészen sajátja lenne. Imádkozhatjuk a legéberebb elmélkedéssel, s imádkozhatjuk úgy is, hogy fáradságunkban már csak a szavait tudjuk jó szándékkal mormolni.

A zsoltár egyik titka, hogy bár képeivel és gazdag kifejezésmódjával megragadja figyelmünket és képzeletünket, mégis annyira általános, hogy mindenki mindig kissé átértelmezheti önmagára. Ez az átértelmezés akkor, ha krisztusi szellemben történik, nem önkényes belemagyarázás. A zsoltárt ugyanis Isten adta, aki a szent szövegeket sugalmazva nemcsak a háromezer évvel ezelőtti választottakra gondolt, hanem összes híveire az idők végéig. Lehet, hogy mi sok mindenben mások vagyunk, mint a régi jámbor zsidók, de ez a „sok minden különböző” másodrangú ahhoz képest, amiben hasonlítunk őhozzájuk: Istenhez való viszonyunkban. Az Istenre hagyatkozó bizalom, a teremtő és gondviselő Isten csodálata, a bűnbánat szenvedélye, a szenvedésben való elkeseredés és Istenhez fordulás, az istentisztelet ünnepi öröme alapvetően ugyanaz a századok folyamán, s összeköt minket a zsoltárok egykori imádkozójával. És éppen ezek a zsoltár témái. Az egyetlen különbség az, hogy amit az ószövetségi imádkozó általánosságban (és a maga akkori helyzetében) élt át, az számunkra meghatározottá vált Krisztusban. Ez a krisztusi „meghatározottság“, mely ugyanakkor a zsoltárok „általános emberi“ hangjában fejeződik ki: ez teszi lehetővé, hogy a zsoltároknak keresztény értelmezést adjunk, és ugyanakkor önmagunkra értelmezzük őket.

Sokakban nincs meg a bátorság, hogy így éljenek a zsoltárokkal. A zsoltárimádságra való tanítás valahogy kimaradt a mai hitoktatásból. Pedig mérhetetlenül sok haszonnal járna, még hozzá nemcsak pillanatnyi, hanem egész életre szóló lelki haszonnal. Időről időre szeretnénk e liturgikus „jegyzetekben“ közösen elolvasni egy-egy zsoltárt vagy zsoltárrészletet. Nem úgy, hogy tudós magyarázatokat adunk hozzá a „biblikum“ című teológiai tárgy módszereivel. Hanem úgy, ahogy a századokon át tanították a zsoltárimádságot: egyszerűen elmondva a zsoltárt egy bizonyos értelmezésben, „olvasatban“. Persze nem egyetlen, megtanulandó olvasatnak szánjuk, hanem inkább bátorításnak. Ha ezt az „olvasatot“ az előttünk élt mesterektől tanuljuk, akkor minden olvasat belül marad az érvényes krisztusi értelmezésen. Hiszen a zsoltárok ilyen olvasatát Krisztus kezdte el, amikor a 109. zsoltár kezdő szavait magyarázta, s őt folytatták az apostolok, amikor ismét és ismét a zsoltárokra hivatkozva értették meg, mi történt velünk a megváltásban.

Dobszay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu