|
Magyar örökség – szentség és szabadságvágy
Fekete István író kettős jubileuma volt az idén. Harminc éve hunyt el és januárban volt száz esztendeje, hogy megszületett a Somogy megyei Göllén. Lapunk, melynek hosszú ideig volt állandó külső munkatársa január 23-ai számában méltó módon, munkásságának egy egész oldalt szentelve emlékezett rá. Most egy posztumusz kitüntetéséről számolhatunk be. A Magyarországért Alapítvány kurátorai egykori munkatársunkat Magyar Örökség-díjjal tüntették ki. Írói erényeit, műveinek rejtőzködő sugárzását számosan ecsetelték már, többek között az említett lapszámunkban is. Én most két olyan mozzanatra emlékeztetnék, mely szoros összefüggésben áll a kitüntetés elnevezésével, nemzeti örökségünkkel, a szentség és a szabadságvágy jegyében. Az Új Ember legendás 1956. november 4-i számában, Levél Bécsbe címmel írt tárcája gyönyörű szavakkal emlékezik a forradalom hőseire. Méltatlan lenne ebből bármit is kiemelni, egyszerűen végig kell olvasni. (Elmer István, lapunk ötven évét feldolgozó könyvében: A történelem orgonáján Isten játszik, teljes terjedelmében közli, 90-91. oldal). A másik említendő pedig egy mondat a zsarnokság korából. 1982-ben jelent meg az Esztergomi sematizmus, ennek 282. oldalán a zugligeti plébániához tartozó Jézus Szíve kápolnára (Tárogató út 77.) vonatkozóan ezeket olvashatjuk: Fekete István író saját lakásából ajánlotta fel a kápolna számára a helyiséget 1950-ben, amikor ugyanezen utcából Szt. Ferenc leányainak kórház-kápolnája megszűnt. (f.g.)
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|