 |
 |
 |
 |
2000.
november 19. |
Templommegáldás
Dunaújvárosban |
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
Márton Áron emlékérem – 2000 A délvidéki plébános Ha eredményei oldaláról közelítjük meg Tóthfalut, akkor nagy létszámú, erőteljes délvidéki települést sejtünk benne. Tóthfaluban a római katolikus egyházközségnek saját nyomdavállalata és grafikai műhelye van, Logos a neve, és ezt a védjegyet az itt nyomtatott újságon, könyveken találhatjuk meg. Tíz éve működik a nyomda. Az újságjuk katolikus szellemiségű gyermeklap, Útitárs a címe, ismertté vált már egész Vajdaságban. A tóthfalusi könyvkiadó az egyházi kiadványokat részesíti előnyben, de figyelmet fordít a laikus irodalomra is, különösen az írói szociográfiára. Tudatos nyelvművelés folyik Tóthfaluban, nyaranta – immár négy-öt éve – anyanyelvi táborokat rendeznek itt, amelyre az egész Bácskából és Bánságból jönnek kisiskolások. Rendszerint legalább negyvenen egyszerre. A magyar nyelvet így, iskolán kívül egyszakos tanárnő, Péter Klára oktatja, Kanizsáról, mivel Tóthfaluban csak egy-négy osztályos iskola működik.Hány lakója van Tóthfalunak, tisztelendő úr? Utasi Jenő várta ezt a kérdést: - Összesen… egészen pontosan kilencszázan élünk ott. Tudatában van annak, hogy ilyen művelődési tevékenység kisebb városnak is dicsőségére válna. Tóthfaluhoz tartozik Orom is, de ennek a lakói inkább a tanyákon élnek, csak ügyes-bajos dolgaik hozzák be őket a faluba, meg a vasárnapi misék. Talán különös, hogy a tanyasiak gyakrabban látogatják a templomot, mint a faluban élők, akik néhány száz méterre laknak tőle. Tóthfalu, a bácskai mérték szerint kicsiny magyar település az utóbbi esztendőben sűrűn szerepelt a délvidéki sajtóban. Utasi Jenő plébános úr révén. Amíg csak az építkezésben mutatkozott meg szervező, irányító képessége, addig a szűkebb környéken emlegették: Tóthfaluban befejezték a plébánia épületét, maga a plébános végezte a villanyszerelést, hegesztést, épül az öregek otthona. A szó szoros értelmében vett valóságos építkezés mellett azonban másfajta építkezés is folyik Tóthfaluban: a szellemi építkezés, amelynek híre eljut az egész Kárpát-medencébe. Ebben az évben értelmiségi kerekasztalt szerveztek a kilencszáz lélekszámú Tóthfaluban, nem egymagában a plébánia, hanem együtt a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetséggel, és a résztvevők éppen a kicsiny faluban döbbentek rá arra, hogy milyen fontos a kisebbségi megmaradásban az együttgondolkodás, a gondok, feladatok megosztása egymással. Utasi Jenő szomorúan tapasztalta, hogy a diktatúra a társadalom peremére taszította az egyházat, lényegében tétlenségre kárhoztatta. A diktatúra bukása után pedig az egyháznak újabb kihívásokkal kell szembenéznie, különösen kisebbségi léthelyzetben. Ezekre válaszolni kell. „Nem napi politikai cselekedettel – mondja Utasi Jenő a szabadkai hetilapban —, hanem jelenlétével a közösség életében. Az anyanyelvű oktatásban, tájékozódásban, művelődésben. Nem hagyhat bennünket hidegen, hogy mindezek sorvadásnak indultak, s a közösségünk is egyre inkább fogy, hogy milyen nagy a kivándorlás, hogy milyen katasztrofális a magyarság helyzete a szórványokban…” Mit jelent magyar katolikus papnak lenni szórványban? - 1977-ben neveztek ki Tóthfaluba plébánosnak. Előbbi szolgálati helyeim vegyes lakosságú települések voltak, Tóthfalu tiszta magyar népességű. De ha szélesebb körben tekintek szét a falumból, akkor ez is szórvány. Egy szórványpapnak nagyon kell vigyáznia a hívek érzékenységére. Nyelvi érzékenységet értek ezen. Minden nép fiai, bármely nyelven beszélnek is, érezzék, hogy az egyház kedves, megbecsült gyermekei. De jó lenne, ha Moldvában hallanám ezeket a szavakat, a csángók között! Utasi Jenő nagyot nyel, és a maga sorsát mondja tovább: - Tulajdonképpen szolgálhatnék akár horvát faluban is. A horvát nyelvet nem szülőhelyemen, a magyar többségű Zentán tanultam meg, hanem a szabadkai Pauliniumban, ahol minden tantárgyat szerbhorvátul adtak elő. A teológiát pedig Horvátországban, Diakovon végeztem. Ez volt az egyetlen lehetőség a Tito-korszakban. Manapság a délvidéki magyar teológusok Magyarországon tanulhatnak. Mondom, valószínűleg nem jelentett volna túl nagy nehézséget számomra egész életemben horvátul szolgálni. De úgy érzem, hogy magyar híveimhez lélekben közelebb tudok kerülni. És az igehirdetésben ez egyik legfontosabb feltétele az eredményes munkának. Az idén mondta ezüstmiséjét, amelyen a vajdasági magyar közélet jeles képviselői is köszöntötték és testvéri üdvözlet érkezett számára Budapestről is. Már előzőleg Mocsáry-díjat kapott, majd Aracs-díjat. A nyomda alapításával, az újságkiadással együtt, érdemei közé sorolták a hosszú ideje működő lelkigyakorlatos házat, amelyet nemcsak vajdasági, de külföldi fiatalok is látogatnak. Aracs-díj? Az anyaországban meglehetősen ismeretlenül cseng a társaság neve, amely a díjat adja, de maga Aracs is, a középkori Magyarország jeles helye a Tisza bal partján, Nagykikinda környékén. Pedig Szent Miklós tiszteletére emelt bencés kolostor állt itt már 1256-ban. Később a ferencesek birtoka. Vásáros hely, mezőváros, nem egy megyegyűlést tartottak itt Torontál nemes urai. A török letörli a térképről. A hódoltság idején szerbek települnek le itt, ekkor már Vranjevo a neve. Később határőrszázad székhelye. Ma Törökbecséhez tartozik. Állnak itt a hajdani apátsági templom romjai, amelyek a XII-XIII. századokat idézik. Miért éppen Aracsról nevezték el a társaságot? Talán annak a jelképi kifejezésére, hogy a hajdani romok között nemcsak a szél dudorászik, de visszatér ide a magyar emlékezet. Esztendőnként egyszer tábori misét mondanak a romok szomszédságában. Hiszik, hogy a jövő szomszédságában… Most újabb kitüntetést vehetett át Tóthfalu papja: a Márton Áron-emlékérmet. A Bethlen Gábor Alapítvány adományozza ezt is, a Bethlen-díjjal együtt, egyazon napon: Illyés Gyula születésnapját. Az alapítványt húsz éve hozta létre Illyés Gyula, Csoóri Sándor, Németh Lászlóné és Kodály Zoltánné. A Márton Áron-emlékérmet 1988 óta adják ki évente: az elsősorban erkölcsi elismerést eddig is főleg kisebbségi politikusok, papok, írók, szerkesztők, gazdamérnökök és közösségek, intézmények, települések, szövetségek, újságok képviselői vehették át. Ebben az évben négyen: Utasi Jenő, Cseh Tibor lapszerkesztő, cserkészvezető (Egyesült Államok), Atzél Endre jogász Budapestről és Beder Tibor főtanfelügyelő Csíkszeredából. Valamennyien a kisebbségi magyar megmaradás példás munkásai, Márton Áron élő és éltető szellemében. - Számomra külön öröm, hogy 52 éves koromban méltónak találtak erre a kitüntetésre – mondja Utasi Jenő. Délvidéken ismerték-e, ismerik-e Márton Áron püspök küzdelmét és örökségét? - Már a teológián tudtam róla, a hetvenes évek elején. Diakovóban? - Igen, mert a kisebbségi életben valamennyien benne láttuk a hitvalló püspök és az építő magyar jelképét. Korunk meghatározó egyénisége volt. Beke György
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||
