|
Piaristák a magyar színjátszásban Kiállítás KecskemétenA jezsuita, majd piarista gimnáziumokban kezdetektől a nevelés, az erkölcsnemesítés, a lélekemelés, a hazafiasság fontos eszközének tekintették a dramatikus játékokat. Holczer József piarista szerzetestanár kiváló tanulmányából (Adatok a kecskeméti piarista gimnázium színjátszásához) tudható, hogy több mint tíz, latinul előadott iskoladráma után, 1772-ben már Simai Kristóf magyar nyelven bemutatott Mesterséges ravaszságának tapsolhattak Kecskemét lakói a kegyesrendi gimnázium tanulóinak jóvoltából.
A hajdani játszóhely szomszédságában hét évtizede épült piarista gimnázium nagytermében nyitja meg november 17-én Jelenits István a kecskeméti millenniumi rendezvények keretében szervezett, „Piaristák (tanárok, diákok) a magyar színjátszásban” című kiállítást. Volt mit bemutatni Heltai Nándornak, a kiállítás rendezőjének. Simai Kristóf kegyesrendi tanár „Igazházi” című művével lépett először a közönség elé a kecskeméti kántor fiának, a pesti piaristáknál is tanult Kelemen Lászlónak társulata. Zenei „mindenesük” a kecskeméti, és az ottani kegyesrendi tanodában tanult Szerelemhegyi Liebenberg András Több fővárosi és vidéki teátrumot hajdani piarista gimnáziumban (vagy ezekben is) tanult írókról, színházi emberekről nevezték el. Katona József elméjét, egyéniségét kecskeméti, pesti és szegedi atyák formálták. A magántanuló Madách Imre a váci piaristáknál tett tanúbizonyságot az iskolai tananyag elsajátításáról. Szigligeti Ede a temesvári piarista gimnázium növendéke volt, Petőfi Sándor 1837-ben járt a pesti atyákhoz, Csíky Gergely pedig a kegyesrendiek temesvári gimnáziumában is tanított. Hevesi Sándornak még az édesapja is a nagykanizsai piarista diák volt. A magyar színházi élet olyan kiválóságai – színészek, rendezők, drámaírók – kerültek kapcsolatba fiatalon a piarista iskolák szellemiségével, mint Füredi Mihály, Sugár Károly, Gabányi Árpád, Környey Béla, Szigeti József, Stéger Xavér Ferenc, Fábry Zoltán, Vaszy Viktor, Örkény István és sokan mások. Örömünkre még köztünk lévő kortársaink közül többek között Békés András, Miklóssy György, Horváth Tivadar, Tyll Attila, Szuhay Balázs, Gyurkovits Tibor tanult a kegyesrendieknél. H. N.
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|