Egy pofon története

Ötvenhat a tananyagban

Először a konyhaasztalnál ülve hallottam 1956-ról. Kisiskolás koromban mindig faggattam apámat, meséljen a gyerekkoráról. S egy estén a vidéki nyarak, a homokban összepiszkolt fehér kabát és a szekrénybe kiömlött tinta emlékképei mellett elmesélte egy hatalmas pofon történetét. Akkoriban a Nagyvárad térnél, az István Kórház alagsorában laktak a nagymamámmal, szolgálati lakásban. Úgy mesélte, a nagybátyja is ott volt velük. Apám tízéves volt, s mikor az Üllői út elcsöndesedett, kiszökött. Azt mondta, soha nem felejti az összeégett holttesteket, amelyek a törmelékek között feküdtek. És soha nem felejti a pofont, amit a nagybátyjától kapott, mikor utolérte őt. Nem azért, mert kiment az utcára, hanem mert felvett a földről egy géppisztolyt. Ha valamelyik ablakból meglátja egy orvlövész, megöli apámat...

A mai kisiskolások szüleinek már nincsenek személyes emlékeik ötven évvel ezelőttről. Általános iskolában az évenkénti ünnepségeken találkoznak a gyerekek 1956-tal, illetve akkor, ha - személyes döntése alapján - a tanító vagy a tanár október 23. környékén beszél nekik erről. Nyolcadik osztályban lesz először tananyag ötvenhat: szó esik az előzményekről, a budapesti eseményekről, hogy mi volt a forradalom célja, megismernek a gyerekek olyan neveket, mint Nagy Imre, Gerő Ernő. Tanulnak a forradalom leveréséről, a megtorlásról, illetve a Kádár-korszakról.

"Az általános iskolai történelemtanítás arra fekteti a hangsúlyt, hogy a gyerekkel megismertessük, megszerettessük a történelmet - hangsúlyozza Gelencsér Ágnes, a Pál Apostol Katolikus Általános Iskola és Gimnázium történelemtanára. - Ezért fontos, hogy az évenkénti megemlékezések a gyerekek érzelmeire hassanak, hiszen egy kisiskolás nem jegyzi meg a történelmi adatokat. Amit én mindig kiemelek, hogy számunkra példaképek azok az emberek, akiknek annyira fontos volt a haza és a szabadság, hogy a végsőkig kitartottak..."

A Pál Apostol Katolikus Általános Iskola és Gimnázium az ötvenedik évfordulóra különleges ünnepséggel készül. A műsort mindig egy osztály készíti, idén a gimnazistákon a sor. "Az a cél, hogy dramatizálva adják elő az 1956-os eseményeket, hiszen ez sokkal többet mond a gyerekeknek, mintha csak felolvasnak valamit - mondja Gelencsér Ágnes. - Zene, tánc, fotó- és filmvetítés kíséri majd az ünnepséget, illetve fáklyás felvonulás is lesz. Idén az ünnepség mellett kiállítást is szervezünk, hogy bemutassuk a kor atmoszféráját. A diákok feladatul kapják, hogy figyeljék, a jubileum alkalmából milyen dokumentum- vagy játékfilmet sugároz a tévé, és milyen cikkek jelennek meg a sajtóban. Az összegyűjtött anyagokból rendezünk majd egy kiállítást. Szeretnénk meghívni Grosics Gyulát mint szemtanút, hogy tartson előadást a diákoknak. A nagyobbaknak fakultáción házi feladat lesz, hogy készítsenek interjút családi körben, a nagyszülőkkel, dédszülőkkel 1956-ról, amit majd bemutatnak más osztályoknak is. A családi emlékezetben ma már csak ott él ötvenhat, ahol kimondottan érintett volt a család. Az a tapasztalat, hogy ha nem mesélnek a gyerekeknek, úgy viszonyulnak ehhez is, mint valami réges-régi dologhoz, mint bármilyen történelmi tananyaghoz. Azt szeretnénk elérni, hogy a gyerekek megértsék, mi történt akkor, és hogy mindez nem is volt olyan régen."

Sajnos, ma már kivételesnek számít - és főleg az egyházi intézményekre jellemző -, ha egy iskolában ilyen sokrétű megemlékezést szerveznek október 23-án. "Azok a diákok, akik négyosztályos gimnáziumba járnak, egyszer már tanulták az eseményeket nyolcadikban. Akik viszont hatosztályos rendszerben tanulnak, gyakorlatilag a tizenkettedik évfolyamon találkoznak ezzel először - mutat rá Erdős István, a Svetits Katolikus Gimnázium történelemtanára. - Természetesen számít a családi környezet, hogy mint téma előkerül-e otthon ötvenhat, még ha nem is a közvetlen élmények kapcsán. Fontos, hogy a tanárok miként egészítik ki, magyarázzák a tananyagot. Ebben nagy különbségek mutatkoznak, mert például nem mindegy, hogy a tanár mikor végzett az egyetemen, illetve milyen a politikai meggyőződése. A tananyagban egyébként korrekt módon szerepel ötvenhat, bár az értékelésekkel óvatosan bánnak."

A történelemoktatás kicsit magára marad a forradalommal, hiszen nagyon nehéz más tantárgyba beleilleszteni ezt a témát. Az irodalomórán szó esik Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verséről, de kevés az olyan szépirodalmi mű, amelynek közvetlenül ötvenhatos vonatkozása van, és amely olyan esztétikai értéket képvisel, hogy érdemes tanítani.

"A mi diákjaink nagyon érdeklődnek 1956 iránt - mondja Erdős István. - Ki szoktuk egészíteni a tankönyvet, több egyházi, illetve több helyi vonatkozást tanítunk. Hiszen a debreceni ötvenhatról is van mit mondani. Én személy szerint bátrabban értékelek, mint a könyv. Persze mindig jelzem, hogy mikor mondom a saját véleményemet."

A tankönyvek adatai igénylik a személyes kiegészítést, hiszen így válik élővé a történelem. Egy-két évvel az után az este után, hogy apám elmesélte a pofon történetét, már ünnepeltük az iskolában 1956-ot. Általános iskolás voltam, s bevallom, eleinte nem értettem, mi a különbség október 6. és 23. között, de lassan megtanultam. Sokan mesélték el azokban az években a világnak saját történetüket, hősök és szemtanúk. De számomra a legfontosabb és a legérdekesebb mégiscsak apám története volt, bár semmi történelmi jelentőségű vagy hősies nem volt benne. Ma még élnek a nagyszülők, dédszülők, akik mesélhetnek. Kérdezzük meg őket, milyen volt az ő ötvenhatjuk, hogy értsük és érezzük, több volt az, mint amit történelemkönyvek néhány oldalban leírhatnak.

Szalontai Anikó

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu