Homíliavázlat

Újítsd meg országunkat, Urunk, és kezdd rajtam!

A forradalom ötvenedik születésnapját ünnepli az ország. Egyházunk mindig is nagyon mélyen együtt érzett a nép szenvedésével, fájdalmával, ma sem lehet ez másként. Az üdvösség jó hírét ma, ezen keresztül kell meghirdetnünk templomainkban.

Mintha csak ajándékba kaptuk volna a mai olvasmányokat az évfordulóra. Az olvasmány szavaiban magunkra ismerhetünk: "Úgy tetszett az Úrnak, hogy összetöri a szenvedéssel..., de ha véget ér lelkének gyötrelme, látni fogja a világosságot." Ez a forradalom más volt, mint a többi. Összehozott bennünket, megpróbáltuk hittel, tisztességgel lerázni a láncot. A szabadnak született ember elemi kiáltása volt, mely egyedül Isten szívében talált visszhangra. S aki itt megkérdezi, hogy akkor miért nem segített, az megkapja válaszként a mai szentlecke szavait: "A mi főpapunk nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel..., járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy kegyelmet kapjunk."

Slachta Margit, a Szociális Testvérek Társasága alapítója mondta, hogy nincs társadalmi megújulás egyéni, személyes megtérés nélkül. Ez érvényes volt akkor, és ma is az. Ez most a konkrét, legégetőbb tennivalónk. Ha én, személy szerint újra indulok Krisztus felé, akkor az ország indult el felé - mert én az ország egyik polgára vagyok. Isten nem számokban, nem statisztikákban gondolkozik. Felejtsük el a látványos dolgokat! A mi Urunk, ahogy akkor, úgy most is valami újat visz végbe köztünk, csak mi nem vesszük észre, mert a fájdalmainkkal vagyunk elfoglalva, akárcsak az emmauszi tanítványok. Jézus akkor is melléjük lépett, s arra hívta őket, hogy tekintsenek végig a történteken - egy új látásmóddal. Nem erre volna nekünk szükségünk ma is?

Mély fájdalmakat éltünk át sokan az elmúlt hetekben, látva az ország erkölcsi zuhanását. Egyik este beültem a karizmatikus dicsőítő csoport találkozójára a plébánián, ahol az egyik anyuka a Dicsőítésben rejlő erő című könyvről beszélt. Régebbről ez ismerős volt, de akkor ott nagyon szíven talált. Arról beszélt, hogy Istent minden helyzetben lehet, és kell is dicsőíteni, neki mindig hálát kell adnunk. A nehézségekért is. Abban a hitben, hogy ő, a végtelen jóság azokat a javunkra fogja fordítani.

Mikor ezt hallottam, mintha hályog hullott volna le a szememről: hogy ez eddig nem jutott eszembe! Teljesen belemerültem a fájdalmamba. Nem arra irányult a figyelmem, hogy hol lehet az Isten ebben a keserves helyzetben.

Most, hogy azóta többször is megtettem, egészen más színben látom az eseményeket. Bár a fájdalom megmaradt, de a feltámadás fénye átragyogja. A sátánnak olyan mértékű támadására, ami akkor és az elmúlt hetekben történt, nem volt az ország felkészülve, viszont a Szentléleknek van válasza erre a támadásra. Az Ószövetségben látjuk, hogy amikor a nép bajban van, Isten újra meghirdette a megtérés lehetőségét. Ez állt az ötven évvel ezelőtt élőkre, és most ránk is érvényes. Az ember mindenestül az üdvösségre meghívott lény, aki Isten arcának vonásait viseli arcán - őt, az embert nem ítélhetem el. Viszont amit tesz, a bűnt, azt el kell ítélnem. Ha néma maradok, azzal követek el bűnt.

Végül az evangélium mai szavai is nekünk szólnak: "E világ urai zsarnokoskodnak a népeken, de köztetek ne így legyen." Kérjük Istentől ezen az évfordulón, Sára testvér közbenjárására, hogy népünk újra Krisztus felé forduljon, és a fájdalmak hozzásegítsék az evangélium látásmódjának mélyebb megértéséhez, életre váltásához.

Gáspár István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu