Megváltozhat a világ?

Mi történt Romániában a magyar ‘56 idején?

Szoboszlay Aladár római katolikus lelkésznek és társainak "összeesküvési" perét 1958. április 10-én kezdték tárgyalni Temesváron. Ötvenheten ültek a vádlottak padján. Közülük tizenhárman papok. A bíróság az ötvenhét vádlott közül tizenegyre halálos ítéletet hozott, tíz esetben az ítéletet végre is hajtották. A román kommunista párt egyik vezetőjének közeli rokona végül kegyelmet kapott. A tíz kivégzettből ketten katolikus papok voltak. A román kommunista vezetés a kirakatper alapját képező "összeesküvést" kapcsolatba szerette volna hozni az 1956-os magyar forradalommal. Ferencz Ervin gyergyószárhegyi ferences szerzetes, az ötvenhét vádlott egyike így emlékezik:

1951 és 1957 között Máriaradnán, a híres ferences kegyhelyen éltem. Itt ért az 1956-os magyar forradalom híre. Láttam, amint a szomszédunkból az orosz tankok elindultak Magyarország felé. Október 23-án sírtunk-örvendtünk, 25-én ujjongtunk, november 4-én zokogtunk. S hallgattunk, hallgattunk... Majd 1957. december 4-én elhurcoltak a temesvári Securitatéra(állambiztonsági titkosrendőrségre), s megkezdődtek a kihallgatások, melyek 1958. április 10-ig tartottak.

Az előzményekhez tartozik, hogy Sztálin halála után, 1954-ben némi enyhülés következett be a nemzetközi politikai életben: aláírták a genfi egyezményt. Azt reméltük, Romániában engedélyezik a többpártrendszert, s megváltozhat a világ. Ennek a gondolatnak a jegyében kezdtünk szervezkedni. Románok és magyarok igyekeztünk létrehozni egy, a szolidaritás alapján álló kereszténydemokrata pártot. Úgy véltük: jó volna, ha Magyarország és Románia közös úton haladna, s Erdély lenne a híd a két ország között, Arad fővárossal.

Tekintettel arra, hogy felkészült voltam szociológiából, hozzám fordult Szoboszlay Aladár római katolikus pap, az iménti gondolat képviselője. Később a pert is róla nevezték el, ez volt az első nagy kirakatper 1956 után Romániában.

Kidolgozott pártprogramunkat egy román görög katolikus ügyvéd lefordította románra, nálam pedig jelentős könyvészeti anyag gyűlt össze. A kidolgozott pártprogramot megmutattam Szentmiklósy Ferenc volt képviselőnek, akinek a kommunista hatalomátvétel után menekülnie kellett Bukarestből. Máriaradna mellett bújt meg, s régtől kapcsolatban álltam vele. A dokumentum láttán öszszecsapta a kezét, tépte a haját: nem tud róla, nem ismeri! - s könyörgött, hogy égessem el. Ekkor döbbentem rá, hogy véresen komoly dologgal foglalkozhatunk. Egyébként ekkor én egyedül Szoboszlayt ismertem a szervezetből, senki mást.

Ám tisztában voltam Szoboszlay ismeretségi körével, nyilván azok közül kerültek ki a tagok. Szoboszlayt 1957 nyarán fogták le. Kezdetben két évre ítélték, tiltott orvosi tevékenység folytatása miatt. Valamilyen gyógyszert állított elő, ma úgy mondanánk, természetgyógyászati eszközt a rák gyógyítására. Mellette letartóztatták még báró Huszár József egykori gernyeszegi földbirtokost, akit nem ismertem.

Ez azonban csak a kezdet volt. A Securitate tudomást szerzett a szerteágazó szervezetről, amelyről nekem sem volt fogalmam, mennyire kiterjedt. Amikor hírét vettem Szoboszlay letartóztatásának, azonnal üzentem az ismerősének, hogy szobájából távolítson el minden kompromittáló anyagot. Hibát követtem el, mert ez a személy később ellenem tanúskodott.

A kihallgatásokon elém tárták a rám vonatkozó kompromittáló anyagot. Nem volt mit tagadni, részletekbe menően tudtak mindent. Nem a Vezér - így neveztük Szoboszlayt - árult el engem, hanem valaki más.

A kihallgatásokon és a per előkészítésében moszkvai tanácsadók is részt vettek. Fizikailag nem bántalmaztak, a kihallgatások éjjel-nappal tartottak - áprilisig. Egy alkalommal az őrök tévedésből egy másik kihallgatószobába vittek. Egy kényelmes fotelban ott ült a mindenható Securitate-főnök. Nekem esett: gazember vagyok, mert hazudtam, nem vallottam be, hogy egy tábornok is részt vett a mozgalomban. Kinek beszéltem én a tábornokról? Egyetlen vádlott-társamnak, a velem egy cellában lévő román Fárka Aurélnak. Megfordult ekkor velem a világ, mert megértettem, hogy ki az áruló. Szoboszlaytól hallottam, hogy egy páncélos tábornok is benne van a mozgalomban, aki Bukarestben kirobbantja a forradalmat, s megakadályozza a hadsereg közbelépését a kommunisták oldalán.

Amikor visszavittek a cellába, megragadtam "barátom" nyakát, fejét a falba vertem: Júdás. Ha nem rohannak be az őrök, ennek az embernek vége lesz. Szerencsére nem származott bajom belőle, mert az őrökről is jelentett, s ezért ők is gyűlölték.

Sokszor faggattak Márton Áron püspökről, akit jól ismertem, s Szoboszlaytól tudtam, valamiképpen kapcsolatban áll a szervezettel. A Securitate mindenáron be akarta vonni őt a perbe.

Hogy milyen módszerekkel dolgoztak? Egy alkalommal kihallgatásra vittek, s lehordtak engem, mondván, a püspök becsületes ember, nem hazudik. Szégyelljem magam! Itt van a püspök, megvet engem, és kiközösít. Tegyem a fülem a falhoz, a püspök a másik szobában beszél.

Valóban a püspök hangját hallottam. Akkoriban még nemigen volt magnetofon, a hangját hallva elhittem, hogy a püspököt valóban letartóztatták. Ám később sikerült megbizonyosodnom, hogy Márton Áron nincs ott.

A tárgyalás 1958. április 10-én kezdődött. Ötvenheten szerepeltünk a Szoboszlay-féle perben. Engem szántak koronatanúnak, a többiekkel ellentétben talán ezért nem bántalmaztak fizikailag. A Securitate előzetesen gyakoroltatta velem a vallomásomat, mely tizenkét pontból állt. S a lelkemre kötötték, hogy a tizenkettedik pontra igen legyen a felelet. Mikor erre a kérdésre került a sor, mégis azt feleltem: nem. A tizenkettedik kérdés pedig úgy szólt: a magyar és a román hadsereg együtt akarta kirobbantani az 1956-os forradalmat? Nyilvánvaló volt, hogy a mi mozgalmunkat a magyar ‘56-tal kívánták összekapcsolni.

(elmer)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu