ÁLMODIK A MÚLT

Az ágyúöntő háza

Sepsiszentgyörgy közelében, Eresztvényben található Gábor Áron sírja, aki a kökösi csatatéren esett el 1849. július 2-án. Szülőfaluja innen huszonöt-harminc kilométerre, az Ojtozi-szorosnál található Bereck. A szülőház már nem áll, de a helyén lévő épület homlokzatán elhelyezett márványtáblán felirat hirdeti, hogy 1814. november 21-én innen indult útra a későbbi tüzér őrnagy, 1848-49 legendás hőse és vértanúja.

Gábor Áron 1814-ben november 21-én született. Mint katona Gyulafehérvárott szolgált a tüzérségnél. Innen - nem tudni hogyan - Pestre, onnan pár hónapra Bécsbe ment, "hol a genie-corpsnál mint műkedvelő hallgatta a felsőbb műtani leczkéket, s főleg az ágyúöntés mesterségét, az érczelegyitési arányt stb. figyelemmel kísérte, arról német kézikönyvet szerzett magának".

Orbán Balázs azt is írja róla, hogy négy éven át kedvetlenül szolgált a katonaságnál. De itt "oly kedélymeghasonlásba jött, hogy többszörös őrültségi rohamai voltak, s e miatt aztán mint hasznavehetetlent jubilálták. Ekkor kisded jószágára vonulva, asztalosmesterséggel kereste kenyerét, de e mellett természeti hajlamainál fogva gépminták készítésével s más találmányokkal is foglalkozott." De ismerősei, rokonai gúnyolódtak vele, mert eszelősnek gondolták. Bánatában, elkeseredésében többször ment el a szomszéd országba, ahonnan az 1848-as események hírére hazajött, és várta a "tett óráját."

1848 novemberében már egész Erdély elveszett a magyar ügyre nézve. Már csak Háromszék nem hódolt meg. Sepsiszentgyörgyre november közepére gyűlést hívtak össze, hogy Puchner proklamációjára, melyben a székelységet a császári kormányhoz való állásra szólította fel, választ adjanak. "Merültek fel oly hangok is, hogy miután egész Erdély s a többi székely székek megadták magukat, mit tehet egyedül Háromszék; felhozatott az is, hogy nincs ágyú, nincs lőkészlet, mi nélkül harczot folytatni képtelenség; mikor a terem egyik szögletéből egy czondrába öltözött, izmos, középtermetű, kerek képű szakálos férfi emelkedett fel s szót kért: mihez a nagy zúgás miatt bajjal juthatott csak, de végre csend állván be, így szólott: Uraim! Hallom, hogy a főtiszt urak azt mondják, meg kell hajolnunk az ellenség előtt, mivel nincs munitio, nincs ágyú. Uraim, ha csak ez a baj, úgy én mondom, hogy két hét alatt lesz ágyú, lesz munitio, a mennyi kell. Semmi mást nem kérek, minthogy a fülei vashámorhoz utazhassak azon felhatalmazással, hogy ott dolgozhassak és dolgoztathassak, s ha mához két hétre Szent-György piaczán 6 ágyú nem lesz felállítva, s ha azokkal a próbalövésnél czélt nem találok, akkor én magam állok 10 lépésnyire az ágyú elibe czéltáblának."

S ahogy ígérte, úgy történt: két hét múlva ott állt a megígért hat ágyú. Később, az összehordott harangokból több mint hatvanat öntött. Ekként teremtett ezen egyszerű ember, mondhatni a semmiből tüzérséget nemzete számára. Hogy hasznos életének méltó és dicsteljes vége legyen, ott vérzett el az Uzon és a Kökös közti csatatéren. Egy háromfontos ágyúgolyó végzett vele.

A csatatérről kimenekítve holttestét az Eresztvényben állomásozó tüzérség katonái sietve és gyorsan temették el a templomkertbe, ahol ma is áll immár díszes síremléke.

Móser Zoltán

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu