Két Petőfi és a harmadik

Nekünk Pesterzsébeten, a Szarvas utca 11.-ben volt egy Petőfi Sándor-összesünk, meg egy válogatott kötetünk. Az összest a Tolnai Világlapja kiadója jelentette meg; piros borítású könyv, rajta a költő aranymetszésű arcéle. Eléggé gyönge papírra nyomták. Bezzeg a válogatott! Fényes fehér papirosát kedvtelve forgattam. Egész oldalas metszetek is voltak benne. A vén zászlótartót ábrázoló fogott meg legjobban. Édesanyám magyarázta is:

- Látod, ez volt Petőfi Sándor papája, ő is harcolt a szabadságharcban...

Ötéves voltam, mama sokat mesélt ezernyolcszáznegyvennyolcról. Ő olvasta föl nekem először a Nemzeti dalt is, ahogyan ő mondta: "a Talpra magyart". De olyan verset is az ő hangján hallottam először, mint A király esküje. A Föltámadott a tengert különösen szerette, annyira, hogy a "Hánykódnak a hajók" sor egy szótaggal megnyúlt, nála "hánykolódnak" lett az állítmányból. És emlékszem, kemény tél volt, sűrűn hullt a hó, amikor A négyökrös szekér végén a "csillagot-ballagott" rím annyira elgyönyörködtetett, a mama hangján.

Március elején, bár még nem jártam iskolába, már olvastam, s egy plakáton fölfedeztem, hogy tizenötödikén, a nagy emlékünnepen, a városháza előtt a Nemzeti dalt "elmondja Vérey Dezső színművész". El is mentünk, vártuk a Talpra magyart.

S az emelvényen egyszercsak föltűnik egy lobogó hajú, kis bajuszos, kecskeszakállas fiatalember, felleghajtó köpeny a vállán, elővesz egy pergamentköteget, kigödörinti, belenéz, s megszólal: "Nemzeti dal". Igen, ő volt, megjelent nekem egy élő Petőfi Sándor! (S mennyi követte még! Elsőként a Szeptember végén című filmben; jóval később az Erkelben, majd a Föltámadott a tengerben... Meg egy ál-Petőfi is, az Új földesúr moziváltozatában, az a gonosz ember...) S föltűnt a Magyar Királyi Operaház színpadán is, 1944 tragikus tavaszán. Később, 1973-ban a kecskeméti színház idézte föl egy drámában a költő képviselő-választási kudarcát.

Mindeközben négy felejthetetlen egyetemi féléven át hallgathattam a csodálatos professzor, Horváth János előadásait Petőfiről. A stúdiumok jegyzeteit ma is őrzöm; és egy félévi kollégium emlékét különösen, amikor a Szilaj Pista című versről kellett beszélnem.

Később a nagy-nagy Petőfi-rajongó Hatvany Lajosnál járhattam többször; az Így élt Petőfi! című különleges művének megjelenése táján, előtte is, utána is. Elmesélte egyszer: ifjú egyetemistaként professzora, Gyulai Pál elküldte Jókai Mórhoz. És ő kezet foghatott a kék szemű mesemondóval, akinek kezében még ott lehetett Petőfi kezének melege.

- Ezt adom most tovább neked - mondta Hatvany Lajos.

Az Így élt Petőfi! borítólapján Ferenczy Béni csodálatos szobrának fotója. Később Gyulán, a város egyik terén ott állhattam, meghatottan, a viharokat kavart, szinte élő alkotás előtt.

Már 1972 őszén megjelent egy gyönyörű papirosra nyomott Petőfi-összes, hogy január l-jére, a költő születésének százötvenedik évfordulójára mindenki hozzáférhessen. Borítóján az egyetlen hiteles dagerrotip, amelyet Escher Károly fotóművésznek sikerült elevenné varázsolnia. A költemények között a szobrász Borsos Miklós rajzai.

Itt van a könyv most is a kezemben; ez a harmadik Petőfi. Lapozgatok benne. És egyre gondolok, egyet szeretnék. Bárcsak élne, s itt ülhetne édesanyám, most én olvasnék föl neki...

Dalos László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu