Szent helyek - csodatévő források (VIII.)

"Átültetett Jeruzsálem"

Jézus követői a Mester feltámadása utáni időtől számon tartották és felkeresték a passió helyszíneit. Távolabbról érkező zarándokok tömeges látogatására csak a IV. századtól, a kereszténység államvallássá tétele után kerülhetett sor. Az utazások zavartalansága azonban nem tartott sokáig. A Szentföld iszlám kézre kerülése a Megváltó nyomán haladókat a legnagyobb lelki élménytől fosztotta meg.

Kálvária - Dunabogdány

A XI. század végétől a Szentföld visszafoglalásáért indított keresztes hadjáratok óriási változásokat hoztak a keresztény Európa életében. A keresztesek és zarándokok ereklyék ezreit hozták magukkal, melyek az öreg kontinens templomainak kincseivé váltak.

Kálvária-kápolna - Visegrád

A Szentföld visszafoglalása után, érzelmileg felfokozott légkörben bontakozott ki a gótika, melynek jellemző vonása a vaskos realizmus. Ekkor kezdték ábrázolni a kereszten szenvedő Krisztust. A terjedő misztikus vallásosság egyre inkább elmélyedt Krisztus szenvedésének és halálának titkában. Ennek a misztikus szemléletnek a hatása tükröződik a keresztrefeszítés ábrázolásain: a szenvedő Krisztus fején ettől kezdve látható töviskorona, a kereszt tövénél a fájdalomtól roskadozó Mária, mellette Mária Magdolna, János apostol. A jelenetek is élővé, mozgalmassá váltak.

A Szentföld újbóli pogány kézre kerülése azonban arra ösztönözte a hívőket, hogy saját környezetükben jelenítsék meg a passió emlékhelyeit. Ebben a folyamatban fontos szerepet töltöttek be a koldulórendek, a domonkosok és a ferencesek. Ők a szenvedő, a részvét és az együttszenvedés érzését kiváltó Krisztus tiszteletét helyezték az egyéni és a közösségi imaélet középpontjába. A "Fájdalmak Embere" a "Vir Dolorum" tiszteletének fontos közösségi színterei lettek az "átültetett Jeruzsálemek", későbbi nevükön a kálváriák. Ezeken a helyszíneken végezték el a jeruzsálemi szenvedés útjára emlékeztető ájtatosságot, a keresztútjárást.

V. Kelemen pápa 1312-ben a Szentsír őrzését Jeruzsálemben a ferencesekre bízta, akik ezután éppen különleges helyzetüknél fogva voltak hivatottak a keresztúti ájtatosság terjesztésére.

A keresztúti stációk első leírását egy 1187-es feljegyzés tartalmazza. Részletes közlések a XV. század második felében jelentek meg: 1471-ben holland nyelvű szöveg sorolja fel a szenvedés állomásait. Jeruzsálemben a XVI. század elején hét stációról írnak. A Johannita (később Máltai) Lovagrend már 1320 táján felállított Rhodosz szigetén hét stációs kálváriát. Szentföldi útjáról visszatérve Boldog Alvaras (Alvarus) domonkos rendi szerzetes pedig a spanyolországi Cordobában, kolostora kertjében tizennégy stációs kálváriát épített. Boldog Bernardino Caimo (Caimi), volt jeruzsálemi ferences gvardian 1493-ban Milánó mellett, Monte Varallóban a jeruzsálemi Via Crucis mintájára állított fel keresztutat. Ezt rövid időn belül "Új Jeruzsálem" névvel illették. A felállítást követő évtizedekben a kálváriát hatalmasra bővítették.

A stációállítás egységesítése 1731-ben történt, amikor a stációk (via crucis, via dolorosa) számát tizennégyben határozták meg. Ez a szabályozás természetesen egyaránt vonatkozott a templomokban és a szabadban felállított állomásokra is.

Az emberi leleményesség, az alkotásban kifejezett tisztelet a kálváriaépítés változatos formáit alakította ki a Dunakanyarban is.

Soós Sándor néprajzkutató

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu