HOMÍLIAVÁZLAT

"Arc, amelyet szemlélnünk kell"

A nagy pápa, II. János Pál jelölte ki az egyház számára a III. évezredben a feladatot, hogy az Úr arcát szemléljük. A mai vasárnap e felhívás különös nyomatékkal szól nekünk.

"Szívem rólad mondta, keressétek az ő arcát, a te arcodat keresem Uram, ne rejtsd el előlem arcodat" (26. zsolt). A zsoltár ezen szavai jutnak eszembe a Tábor-hegyi történet kapcsán. Egy életen keresztül ennek az arcnak ragyogásában élni, azt keresni - ez jelenti az igazi boldogságot.

Jézus arca ragyog, mert az Atyával találkozik. Valószínűleg ő nem azért ment föl a hegyre, hogy ragyogjon az arca, hanem egyszerűen, mint mindig, az Atyával akart együtt lenni az imában. Talán máskor is ragyogott, amikor egyedül, magányosan ment fel a hegyre imádkozni, csak most az apostolok is látták. Ilyen Jézus imája, átragyog rajta Isten fénye. De akkor a mi arcunk miért nem ragyog minden imádság, minden vasárnapi szentmise "Tábor-hegye" után? Sohasem jó magunkat elmarasztalni, hisz Isten sem marasztal el minket, de azért érdemes megvizsgálni, vajon mindent megtettünk-e, hogy az Úrral való találkozás létrejöjjön.

Tábor-hegy élménye mindig is kedves párhuzamot jelentett számomra a vasárnapi szentmisével. Jézus felmegy a hegyre, arra a helyre, amely kiemel a hétköznapokból, hogy együtt legyen egészen benső imában az Atyával. Vasárnapról vasárnapra ugyanez történik velünk is. Sok helyen még a templom is dombra, hegyre épült, hogy felfelé kaptatva elfogyjon a felesleges fecsegéshez szükséges levegő.

Egyes Szentírás-magyarázók szerint szoros összefüggés van a Golgota és a Tábor-hegy között. Jézus találkozik az Atyának azzal az akaratával, hogy a kereszthalálával váltsa meg az embert. Jézus már itt igent mond erre az áldott akaratra, és átragyog rajta az Atya dicsősége. Nem tudom, így volt-e, mindenesetre számomra kedves ez a megközelítés. Valahányszor mi is meg tudjuk tenni, hogy életünk beleolvad Isten akaratába, átragyog rajtunk az ő dicsősége, s aki minket lát, az ővele fog találkozni.

Ma az Úr ragyogó arcát szemléljük, pár hét múlva szenvedő, összetört, majd feltámadott arcát tárja elénk az egyház. Boldog vagyok, hogy ebben az egyházban élhetek, mely évről évre meghív erre a szemlélésre.

A Tábor-hegyen Jézus megerősíti övéit, hogy majd a Golgotán is hűségesek legyenek. A szentmise, a keresztény közösség legbensőbb ünnepe a megerősödés helye és nem az evangelizációé. Az ősegyház kikísérte a keresztségre készülő katekument a szentmise áldozati részéről. Oly sokszor esünk bele mégis a hibába, hogy elfelejtjük, a szentmise titka a hívőknek szól, s úgy szórjuk az emberek elé, ahogy nem volna szabad, hisz a "távol levők" még nem képesek felfogni annak igazi mivoltát. Jézus a Tábor-hegyen nem evangelizált, s nekünk is őrizni kell, lehetőségeinkhez mérten, az egyház legféltettebb kincsét, az Eucharisztiát.

Mennyire vagyunk színeváltozott emberek? Minden azon múlik, hogy viselkedünk a Tábor-hegy megtapasztalása után. Amikor Jézus majd elkezd beszélni saját Golgota-hegyemről, nem futok-e el? A hétköznapokban derül ki, amikor eltűnik az ünnep hangulata, hogy csupán hangulati elem volt, vagy pedig belülről járt át a találkozás élménye.

Az Atya szava hallatszik, őt hallgassátok! Bárcsak az imáink egyre inkább Jézus hallgatásában és nem az ő szórakoztatásával telnének el!

Gáspár István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu