Az Olvasó írja

Idézzük őt szüntelen

Az utóbbi két esztendőben jelentős évfordulókkal emlékeztünk Szeged szent életű tudósára, Bálint Sándorra. Születésének, illetve halálának emléknapjain idéztük őt. Ünnepeltünk és emlékeztünk.

Bálint Sándor

Halála óta szinte havonta mentem a sírjához. Nem egy alkalommal álltak meg ott főként asszonyok, hogy virágot ültessenek a sírra, hol feleségével együtt nyugosznak. Alig egy méterrel tőlük "őrködik felettük" a nagy tudós édesanyja és édesapja.

Az említett évfordulókon nem csak szegediek látogatták sokan a nyughelyét. Az emléknapok imatalálkozókká váltak. Szerény folklórműsorokat szerveztünk, szép népdalokat és egyházi énekeket énekeltünk. Kortársak, tisztelgő tanítványok emlékező szavakat mondtunk.

Immár tíz éve annak, hogy Gyulay Endre püspök idézi őt és érdemeit, hagyatékának kuratóriumi tagjai és tisztelői koszorút helyeznek el a sírnál, a Himnusz és a Szózat eléneklését követően pedig megkoszorúzzák a Pantheonban és a Mátyás téren lévő szobrait - valamint szülőházát is, míg azt el nem bontották.

De vajon a jeles emléknapokon túl idézzük-e őt, emlékezünk-e rá?

Gondoljunk arra, hogy amikor műveit írta a szeretett városról, kiterjedt tanyavilágáról és a szögedi népről, ő minden napnak minden órájában rólunk és környezetünkről, tárgyi és szellemi hagyományainkról elmélkedett. Műveiben hitét, bölcsességét, a múltunk iránti állandó kíváncsiság felelősségét, életével az alázat és a tisztesség példáját hagyta ránk örökül. Emlékét őrzik azok a helyek, ahol életében maga is megfordul, s azok is, ahová ő maga személyesen nem, de szellemi öröksége elért: egyházi gyűjtemény Lesencistvándon, ahol életében soha nem járt, ugyanúgy viseli a nevét, mint ahogy iskola, utcák és terek is.

Húsz éve, hogy feltettem a kérdést Gyulay Endre püspök úrnak, vajon lehet-e boldog Bálint Sándor? Válaszok ezrei vallanak mellette: lehet. A boldoggáavatási eljárás folyamatát azóta hivatalosan is elindították.

Lehetőségünk és felelősségünk, hogy méltóképpen őrizzük és idézzük Bálint Sándor örökségét, ne csak életének jeles fordulóin vagy halálára emlékezve, hanem amint ő is dolgozott: nap nap után, alázattal.

Ifj. Lele József

Szeged

Vegyük észre a jót is!

Február 8-ától 13-áig feküdtem a váci Jávorszky Ödön Városi Kórház sebészeti osztályán. Az ott töltött idő minden tekintetben pozitív élmény volt számomra. A tanár úr (Dr. Szentléleki Károly, az orvostudományok kandidátusa) nemcsak szakszerűen végezte munkáját, hanem mély emberségéről is tanúságot tett. A gyógyítás mellett az emberségesen megfogalmazott és hasznos tanácsait is köszönöm.

De a kórház valamennyi dolgozójáról minden tekintetben jó a véleményem. Alkalmam volt beszélgetni Dr. Nagy Imre adjunktussal, az osztályos orvossal, akivel az Új Ember is készített riportot (2006. febr. 17.). Ott szó volt a könyvéről, amelyben olyan orvosokat mutat be, akik nemcsak szaktudással, hanem "valami mással" is gyógyítanak. Magatartásából kiderült, hogy nagyon komolyan veszi azok példáját, akiket az említett cikkben könyvéből megemlített. De az osztály egészére is vonatkozik, hogy szemmel láthatóan nem testekkel, hanem emberekkel foglalkoznak. Különösen hálás vagyok az aneszteziológus orvosnőnek, aki a legnehezebb pillanatokban velem volt.

Az osztály minden dolgozójából sugárzott az emberiesség és a hivatásszeretet. Azt természetesen észrevettem, hogy ez az osztály (is) túl van terhelve, egy-egy orvosra, ápolóra és ápolónőre nagyon sok beteg jut. Ennek ellenére valamennyien nagyon szakszerűen és kedvesen foglalkoztak a betegekkel. Sok idejük nem volt, de ennek ellenére jó szóval, biztatással is segítették a betegek gyógyulását. Az ápolókat és ápolónőket név szerint nem ismertem meg, de kedves arcuk előttem van. Külön köszönöm Füle Józsefné főápoló munkáját, akivel többször módom volt néhány szót váltani.

Itt kell megemlítenem a takarítónőket is, akik szintén nehéz munkát végeznek, de látszik rajtuk, hogy ezt a betegek érdekében teszik.

A néhány nap alatt megtapasztaltam, hogy a hivatásszeretet része, hogy a beteget nemcsak gyógyítják, hanem partnernek is tekintik. Ha valamit kérdeztem, mindig barátságos, tömör és szakszerű választ kaptam.

De vegyük észre a jót a másik váci kórházban is, a főtéren lévő Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kórházában. Több mint két hónapja itt ápolják édesapámat, aki nagyon aktív ember volt, és elég rövid idő alatt esett le a lábáról. Azóta kórházi ápolásra szorul, tulajdonképpen huszonnégy órás orvosi felügyeletre. Ebben a kórházban Dr. Hirling András igazgató főorvos, Dr. Horváth Klára főorvos és Dr. Juhász Mária orvos munkájának köszönhetően édesapám állapota - amennyire az ő helyzetében lehet - kielégítő. De nemcsak az ő áldozatos munkájukat köszönöm, hanem az ápolók és ápolónők hivatásszerető munkáját, amellyel segítik az itt élő, idős, beteg emberek sokszor helyhez kötött életét, hogy az ebben a helyzetben is emberhez méltó élet lehessen. Mindkét kórház dolgozóira az Isten áldását kérem!

Nemes György Sch. P. tanár, Vác

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu