Kövek szavában az emlékezés

Zarándoklat - Világostól Aradig

Szemben Világos várának romjai. Hol lenne elevenebb, ha nem itt Nagy Gáspár verse, amely 1998. március 15-én íródott: Valahol mindig eltűnik / valahol mindig megtalálják / valahol mindig eltemetik / valahol mindig exhumálják / és / örökké nekünk szegezik / örökké fényes ellenpélda / örökké rajtunk keresik / örökké mégis bennem él ma. Hozzá Egressy Béni dallamát kellene társítani, amit Petőfi Nemzeti dalához komponált. És a népdalstrófát: Világos vár, de szomorú a neved, / Mert megázott piros vérrel a földed. / Sok anyának odahalt a gyermeke, / Jaj, Istenem, de hiába nevelte!

A világosi vár a XIX. században

A sorok az 1849. augusztus 13-i világosi fegyverletétel emlékét idézik, a hely legendacsokrával mindenestül e dátumhoz tartozik. Talán már a kiömlött vér, a megtört szikla is legenda? Hol van az emlékezet szép gyümölcse, mely a történelem fáján terem? Hová lesznek, akik még nyitják a nehéz vaspántozású ajtókat, hogy beléphessenek az új nemzedékek a titkok szép ígéretű, erős várába? Nézed a romló falakat, s arra gondolsz: a föld tán ellapul, / s mint börtön körül, ablaktalanul / függ a falaknak hétszeres palánkja. A szavakat: március idusa valóban örökké nekünk szegezik - mint a költő írja - örökké fényes ellenpélda - örökké rajtunk keresik. Örökké mégis bennünk él ma? Az erős bükktől indulunk el - növényi sejtelemmel Világos várának nemzeti szentélyéhez. A sziklák, a falak télen is szőkék, világosak, innen tán a név is - jelekkel, szimbólumokkal, melyek pecsétjei a számos legendának. Lentebb elevenedik meg a középkori település: Siri, hogy századok kíséretével hozza fel az idő könnyeit egy elveszett szabadságharc gyászterén. Világos vára valószínűleg a XIII. században épült, Albert király 1439-ben a rác despotának, Brankovics Györgynek adományozta, akiről Erkel Ferenc operát írt. 1445-ben Hunyadi János a várgazda. Följegyezték, hogy 1529 tavaszán - Mohács után három évvel - hatszáz török és magyar birkózott a várért, eredménytelenül, bár Báthory várnagya, Balica vitézül védte a falakat. Legendák füzéréből kiviláglik az, amely szerint nyaranta egy-egy olyan napon, amikor teli képpel vigyorog a hold, a romoktól borított helyen, a vár alatt egy hosszú, vörös szakállú törpe a sokszázados harcokban itt elhullt török és magyar vitézeknek lakomát ad. Együtt eszik, iszik - halotti tort ül a vendégsereglet az éji órán, fegyvereik már nincsenek. Hajnalig - amíg a kakas, a szárnyas hírnök nem kiált - ropják a táncot a vitézek, hozzá tücskök húzzák a nótát...

A fehéregyházi templom a XIX. században

A vitézek útját kísérte győzelmi öröm, és vesztes ütközet után fekete szomorúság. Legenda szól arról is, hogy Világos várától alagút vezet Temesvárhoz, az egyik leágazás pedig Aradhoz. Hunyadi János ásatta volna török foglyokkal. Nekünk már csak az az októberi felleges nap jut eszünkbe, amikor a bujdosóknak indult honfiak gyászszalagot tűztek tépett sapkájukra. A szabadságharc tábornokai halálának helyét alig félszázada sikerült meglelni. Hosszú ideig az emlékoszlop körül keresték a csontokat - mindhiába. Mendemondák szerint az agyonlőtt mártírokat ruhátlanul lökték a sírgödörbe. A történelmi igazság az, hogy felöltözve várták végüket - mellükön kigombolt ingben, hogy a kirendelt katonák pontosan célozhassanak a szívükre. Az akasztottak ruháit a hóhér kapta, aki Damjanich tábornok fehér köpenyét évekig hordta. Megrendül az értelem is, képtelen összekötni az eseményeket, s ha érzi a haza szép becsületét, megérti Vörösmarty bánatát - 1850-ből: A föld megőszült; / Nem hajszálanként, mint a boldog ember, / Egyszerre őszült az meg, mint az isten, / Ki megteremtvén a világot, embert, / E félig istent, félig állatot, / Elborzadott a zordon mű felett / És bánatában ősz lett és öreg.

A fehéregyházi templom ma. A közeli síkon látták Petőfit utoljára

Arad végzetes színhely, nem csupán 1849-től. Csorba Csaba régész, történész mondta el, hogy a Képes Krónika, Kálti Márk műve örökítette meg azt a XII. századi véres országgyűlést: amikor a gyűlés napján a király II. (Vak) Béla trónszékében ült, eljött a királyné fiaival, és a király mellé ült, azután így szólt az egész néphez: ťMinden híveim, nemesek, vének, ifjak, gazdagok és szegények, halljátok! Isten mindegyikőtöknek megadta természetes szeme világát, hadd halljam hát, miért vették el urunk szeme világát, hadd halljam hát, miért vették el urunk, a király látását, és kiknek tanácsára történt ez? Tárjátok ezt föl nekem, álljatok rajtuk hirtelen bosszút ezen a helyen, végezzetek felőlük miértünk...Ť Miután így beszélt, felzúdult a nép azokra a bárókra, akiknek tanácsából a királyt megvakították; egyeseket megkötöztek, másokat megcsonkítottak... Tegyük hozzá: a leszámolás megtorlására, a leszármazottak ellen történő bosszúra sohasem került sor.

Arad váránál s a vesztőhelynél minden mai hangulatúvá válik, ha benső idejében éljük meg nemzetünk történelmét, amelyben folyton jelen van Isten gondoskodó hatalma.

1848 szeptemberében Berger János, aradi várparancsnok szembefordult a magyar kormánnyal, hadikészültségbe helyezte a várat, a hódolni nem akaró várost pedig ágyútűz alá vette. A forradalmi magyar kormány 1848 decemberében kezdte meg a vár ostromát: Arad megye nemzetőreit mozgósította. A védők kiéheztetése volt a cél. Az éhséget nem bíró őrség 1849. július első napján feladta a várat. Arad már romokban hevert az ágyúzás miatt. Vetter Antal altábornagy kiáltványt intézett a lakossághoz, méltatta a győzelmet: Ott, honnan a pusztító elemek még régebben is rombolták a virágzó várost, most büszkén leng a trikolor... Arad városa kitüntetett ritka hazafisága s elszánt, minden vésszel bátran dacoló állhatatossága kiérdemli a nemzet háláját. Éljen a szabad hon! Éljenek Arad hős polgárai!

Aztán szűkült a kör. Augusztus 11-én a várban a haditanácson Kossuth bejelentette lemondását, a hatalmat Görgeynek adta át, aki látta, hogy reménytelen a helyzet. Levelet írt Damjanichnak, Arad parancsnokának: Neked, mint a vár parancsnokának, nem lehet sem parancsolnom, sem tanácsolnom, legfeljebb kérnem szabad, hogy szívedet inkább a humanitásnak, mint a dicsvágynak nyisd meg.

Damjanich megfogadta Görgey kérését, augusztus 17-én Buturlin orosz tábornoknak adta át a várost és nem Schlick osztrák tábornoknak. Az oroszok a várat az osztrákoknak adták át. A kegyetlen Haynau táborszernagy augusztus 21-én Aradra érkezett, s másnap főbe lövette Ormay Róbert honvédezredest. Megkezdődött a terror, amely megborzongatta az európai közvéleményt is.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu