|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Útra kelés Hideg az éj. Havazik. Március telében állok. Akár rorátéra is indulhatnék. Vállamon éveim öszszes tele. Szememben gyermekkorom jégvirágai. Ablakomon havazások függönye. Ráncait igazgatom. Mintha strázsája lennék e fehér magánynak. El kell indulnom ebből a télből. A hosszú telekből. Nagyböjti szűk ösvényeken. El kell indulnom a némaságból, távoli hozsannás völgyek felé. El kell indulnom akkor is, ha a tavaszi zöldben gyötrelmek árnya leskel, s nem tudni biztosan, hoz-e hajnalt a nagyszombati éj. El kell indulnom ebből a télből. A hosszú telekből. Meg kell találnom az elveszett vasárnapot. Szavakat kell lelnem bűneimre, és irgalmat a szavaimra. El kell indulnom ebből a télből, hogy a még rám váró, még hosszabb telet is kibírjam. S hogy a halált az élettel békítőn összeírjam. Még havazik, didergőn alszanak az út menti kavicsok. Indulok. S a sűrű hideg éjben ujjaim között kék jácintot szorongatok. Koncz Veronika
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|