Szent Tamás "magyar hangja"

Ötven éve halt meg Horváth Sándor domonkos szerzetes

Igen régen várunk az 1956. március 4-én elhunyt, boldog emlékű Horváth Sándor domonkos páter, professzor hangjára, aki az egyháztörténelem egyik legnagyobb bölcselőjének és hittudósának, Aquinói Szent Tamásnak szavát tolmácsolta. Igaz, a tudós magyar szerzetes születésének (1884) századik évfordulója kapcsán műveiből vett szemelvényekkel megjelent egy emlékkönyv a Szent István Társulat kiadásában, de az inkább csak emlékezés volt egy "tüneményre" - azaz Horváth Sándorra.

Szerencsére vannak még olyanok, akik hallották a professzor hangját, Aquinói Szent Tamás legnagyobb magyar kommentátorának szavait. Számos művében tolmácsolta és értelmezte mélyrehatóan a görög-arisztotelészi-tomista filozófiát egész Európában, így idehaza, a budapesti Katolikus Hittudományi Akadémián is. Meggyőző logikával vezette értelmünket a csúcsig, ahol az emberi szellem felismeri önmagát, képességének legnagyobb teljesítményét, mellyel a lét titkára figyel, hogy annak megnyilatkozásában meghallja a "logoszt", a lét jelentését és értelmét, amelyet kezdettől fogva keres. Horváth Sándor ezt az utat az értelem legszigorúbb logikájával és tudományos következetességével járta végig. Az ismerésnek éppen ez a tudományos formációja a legjellemzőbb az ő munkájára. Mindemellett hűséges maradt rendjének programjához is, az igehirdetéshez: a hitélet, a közszellem formálására szintén törekedett. A tudomány tanítását az életszemlélet, a világnézet nyelvére is lefordította.

A görög-arisztotelészi-tomista bölcseleti eszmélődés legalapvetőbb szempontja, hogy az ismerés mindent megelőző élménye a valóság objektivitása. Ebben az objektivitásban az ismerő alany is benne foglaltatik, hisz az ismerő személy önmaga adottságával is szemben áll. Az ismeret pedig az objektív valóság három eredeti forrásából származik: érzékelhető adottságából (tapasztalat), érthetőségéből (evidenciális belátás), végül az objektív valóság saját megnyilvánulásából (kinyilatkoztatás). Ez a három ismeret együtt adja a valóság teljes képét. Nem szabad mellőzni a tapasztalatot, nem szabad elvonatkoztatni az értelmi belátástól (zárójelbe tenni), s az objektív valóságnak is - mint eleve titoknak - meg kell adni a jogot, hogy megnyilatkozzék. Különben eltorzul a valóság képe, és meghasonlik önmagával a szellem. Éppen emiatt panaszkodik boldog emlékű II. János Pál pápa Fides et ratio kezdetű körlevelében: "Ebből az agnoszticizmus és a relativizmus sokféle formája született, melyeknek végkövetkezményeként a filozófiai kutatás elveszett az általános szkepticizmus futóhomokjában." Az erkölcsileg elbukott társadalom fellázadt a valóság megtagadott objektív igazsága ellen, lelkileg-szellemileg katasztrofálisan szétesett, miközben kétségbeesetten kapaszkodik valamiféle illuzórikus egységbe.

Igen régen várunk Horváth Sándor profeszszor Szent Tamást idéző hangjára, műveinek újra-megjelenésére. S vajon meddig kell még várni arra, hogy meg is halljuk és fel is fogjuk azt, amit mond? Vannak örvendetes jelek: a transzcendencia-szemléletű legújabb bölcselet egyenes folytatása és beteljesítése a görög-arisztotelészi-tomista bölcseletnek. Felismeri, sőt, evidenciális szemléleti alapnak tekinti a lét, a valóság abszolút objektivitását, "szentségét".

Olvassuk Horváth Sándor műveit!

Fila Lajos

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu