Gilbert Keith Chesterton

Brown atya botránya (4.)

Folytatjuk sorozatunkat, a világhírű nyomozó papról szóló egyik Chesterton-novellát - előzeteseként idén induló, ötkötetes könyvsorozatunknak, amelyben (először a magyar nyelvű könyvkiadás történetében) valamennyi klasszikus Brown atya történet megjelenik.

- Ez a nevetés! Hisztérikus alkatra vall - szólalt meg Rock kissé feszélyezetten, majd némi tétovázás után az apró paphoz fordult. - Ha ön tényleg angol, nyilván fenntartás nélkül mellém áll ezek ellen a digók ellen. Nem vagyok az a fajta, aki szörnyen nagyra van az angolszász fensőbbséggel, de hát mégiscsak létezik valami olyasmi, mint történelem. Annyit bátran állíthat, hogy Amerika Angliától örökölte a civilizációját!

- S hogy büszkeségünket kissé lehűtsük - válaszolt Brown atya -, hozzá kell tennünk, hogy Anglia meg a digóktól örökölte a magáét.

Rockot erre ismét elfogta az a tehetetlenséggel rokon rossz érzés, hogy beszélgetőtársa láthatatlan karddal hadakozik ellene, mégpedig valami gyanús ügy érdekében, hogy kitérjen az ő csapásai elől, s kurtán beismerte, hogy nem érti a célzást.

- Tudja, járt nálunk valaha egy digó vagy valami római származék, egyre megy, egy bizonyos Julius Caesar - válaszolt türelmesen Brown atya -, egyébként később valami szurkálásba keveredett és megölték, maga is tudja, hogy ezek a latinok lépten-nyomon kést rántanak. Meg volt egy másik is, egy Ágoston nevezetű, aki volt kedves a kereszténységet átplántálni kicsiny szigetünkre. Van egy olyan érzésem, semmiféle civilizációval nem dicsekedhetnénk e kettő nélkül.

- Nem érdekel, ezek az ősidők - felelt kissé ingerülten az újságíró -, engem a modern történelem érdekel, mégpedig nagyon is. S lépten-nyomon látom, hogy ezek a kétes figurák becsempészik hozzánk a pogány érzékiséget, hogy a kereszténységnek a szikráját is kioltsák. Veszélyben a hagyományok által szentesített szokásjog, a biztonságot jelentő egész társadalmi rend. Az az életmód, amelyet a farmerek, apáink, nagyapáink alakítottak ki, hogy fennmaradjanak, szertefoszlik az érzelgősség és érzékiség posványában, amely a filmsztárok körül dagad, akik szinte havonta válnak, s azt a tévhitet táplálják az ártatlan kis libákban, hogy a házasság nem más, mint a válás szükségszerű előzménye.

- Teljesen igaza van - válaszolta Brown atya. - Ebben egyetértek. De azért vegyünk tekintetbe egyes dolgokat. Meglehet, a déli népekben valóban kissé több hajlandóság van ilyen eltévelyedésre. Ám ne felejtsük el, hogy az északibb népeknek is megvannak a hibáik. Talán ez az itteni környezet egyenest arra ösztönöz, hogy az ember túl nagy jelentőséget tulajdonítson holmi románcnak...

Rocknak csak ez kellett, amint elhangzott a románc szó, közbevágott:

- Gyűlölöm a románcokat! - kiáltott, s a nyomaték kedvéért még az asztallapra is rácsapott. - Mióta csak megjelenek a különböző sajtóorgánumokban, immáron negyven éve, megállás nélkül hadakozom a lealacsonyító romantikus giccs ellen. Amint egy jellemtelen csavargó meglép egy pincérlánnyal, máris mindenki romantikus szöktetésről fecseg; és jelen esetben egy derék család jól nevelt leányát, Hypatia Hardot belehajszolják egy ocsmány válási komédiába, amelyet aztán a sajtó úgy kürtöl szét a világban, mintha egy királyi esküvőről volna szó! Ez a tébolyult költő, ez a Romanes állandóan a sarkában van, s biztosra lehet venni, hogy a reflektorfények olyan glóriát fonnak majd köréje, amilyennel a spanyolos arcélű hősszerelmeseket világítják be a giccsfilmeken. Pár perce láttam a fogadó környékén, az egész fizimiskája épp olyan, mintha erre a szerepkörre találták volna ki. Az én ideálom a tisztesség és a józan ész. Minden együttérzésem ezé a szerencsétlen Potteré, az egyszerű, becsületes pittsburghi tőzsdeügynöké, aki úgy hiszi, hogy a magánélete szent és sérthetetlen. S kész is rá, hogy mindenáron megvédje. Hallottam, hogy kiabált a személyzettel, hogy utasította őket, nehogy be merjék engedni a fickót a fogadóba, s igaza is van. Alattomos, szenzációra éhes népség vesz bennünket körül, Potter azonban, szerencsére, jól rájuk ijesztett.

- Hát, ami az igazgatót és a személyzetet illeti - mondta Brown atya -, értük nem állok jót, de azért nem helyes róluk ítélni meg a mexikóiakat. Mellesleg az a gyanúm, a szóban forgó úriember nemcsak kiabált, de a zsebébe is mélyen belenyúlt, hogy a dollárjaival megnyerje a személyzetet. Láttam, ahogy rögtön lezárták a kapukat, és hallottam, ahogy izgatottan sutyorogtak egymás között. Egyszerű, becsületes védencének, úgy látszik, pénze is van bőviben.

- Egy percig sem kételkedtem benne, hogy prosperál az üzlete - válaszolt Rock -, Potter a józan üzletember tipikus megtestesítője. Mi kivetnivalót talál benne?

- Azt hittem, újabb fogódzókat adhatok a rejtély megfejtéséhez - mondta Brown atya, majd nehézkes méltósággal felállt, és elhagyta a helyiséget.

Aznap este vacsora közben Rock le nem vette a szemét a Potter házaspárról, és úgy érezte, hogy újabb tények birtokába jutott, de ezeknek egyike se rendítette meg abban a hitében, hogy komoly veszedelem fenyegeti a Potter-ház békéjét. Maga Potter különösen méltó alanynak bizonyult a gondos megfigyeléshez: az újságíró eredetileg meglehetősen prózai, igénytelen jelenségnek vélte, s most örömmel fedezett fel benne finomabb vonásokat, melyek szerinte illettek egy közelgő tragédia hőséhez vagy áldozatához. Potter töprengő arca határozottan figyelemre méltó volt, bár gondterhelt, s időnként ingerültséget tükrözött. Rockra olyan benyomást tett, mintha most gyógyult volna fel valami betegségből, haja fénytelen volt, ritkás és kissé lenőtt, mintha mostanában nemigen tartotta volna rendben, és szokatlan szakálla is hasonlóan hatott. Egyszer-kétszer ingerült, éles hangon szólt a feleségéhez étkezés közben valami tablettákról meg emésztési problémákról, de igazi nyugtalansága nyilvánvalóan a kívülről fenyegető veszélynek szólt. Az asszony tüntetően, bár kissé leereszkedően játszotta a Türelmes Grizeldát, de az ő tekintete is megállás nélkül körbe-körbe járt az étteremben, az ajtókat, ablakzsalukat leste, mintha valami erőszakos behatolástól tartott volna. Rocknak minden oka megvolt rá, hogy miután korábban végignézte az asszony meghökkentő indulatrohamát, azt gyanítsa, hogy Mrs. Potter aggodalma nem egészen őszinte.

Ennek az éjszakának kellős közepén következett aztán be a szenzációs esemény. Rock meg volt róla győződve, hogy ő az utolsó a vendégek közül, aki visszavonul szobájába, mikor észrevette, hogy Brown atya ismét ott üldögél megbújva a narancsfa ágai mögött, és szép nyugodtan olvasgat a hallban. Kurtán jó éjszakát kívántak egymásnak, és az újságíró már épp fellépett az első lépcsőfokra, amikor a fogadó bejárata hirtelen megremegett, csak úgy rázkódott a kapu, ahogy valaki kívülről döngetni kezdte, és a zajt is túlkiabálva vadul követelte, hogy engedjék be. Rock biztos volt benne, hogy egy hegyes végű hegymászó bot csapásainak hangját hallja. Lenézett a már elsötétített hallra, és látta, hogy az alkalmazottak izgatottan ide-oda futkosnak, hogy megnézzék, be van-e minden reteszelve. Erre komótosan megindult fölfelé, majd szobájába érve azonmód leült, és indulatosan nekilátott, hogy megírja beszámolóját a lapjának.

(Folytatjuk.)

Fordította: Péter Ágnes

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu