HANGOK MOZARTRÓL

Az élet mégis szép volt...

Csend és várakozás a bécsi Szent Márk-temetőben, a közös sírnál, ahová Mozart "vézna és elnyűtt testét" lebocsátották 1791. december 6-án. "Érdemtelen ajándéka volt az emberiségnek" - írja róla Wolfgang Hildesheimer, aki érzékenyen, bár helyenként értetlenül fogalmaz könyvében. Ebből is kitűnik, mekkora feladat ma is a harmincöt évesen elköltözött zseniről nyilatkozni.

Leveleit lapozgatom, s a zeneköltő utolsó évéből a sokszor olvasott, szeptemberi keltezésű sorok marasztalnak, melyeket szövegkönyvírójának, Da Pontének írt Bécsből. A címzett akkoriban készült Londonba, hogy ott telepedjék meg, s bizonyára hívta Mozartot is, aki akkor már a Requiemen dolgozott. Bánatos, rosszkedvű volt, a gyászmise megrendelője, a fekete ruhás "ismeretlen" sürgette a művet - "baljós körülmények közt". A levél hangja - hangulata különös egy harmincöt éves alkotótól, aki még reménykedett, hiszen Requiemjét 1792-re dátumozta: tehát bízott benne, hogy befejezi. Mégsem a bizakodás szól elsősorban a leveléből, hanem a megnyugvás. Mozart istenhívő volt.

A szóban lévő levél - nem idézik gyakran - megnyit egy titokzatos ablakot, amelyet a hívő ember túltekintésének nevezhetünk - az élet értékeinek végső Pontjára. A levél szeptember 6. és 30. között íródhatott, a Titus és a Varázsfuvola előadása közötti időben:

Szeretett uram!

Szívesen követném tanácsát, de hogyan sikerüljön ez? Fejem meg van zavarodva a sok megerőltetéstől, és nem tudom szemeim elől elűzni annak az idegennek a képét. Folyton magam előtt látom, kér, sürget és türelmetlenül követeli tőlem a munkát. Folytatom, mert a komponálás kevésbé fáraszt, mint a pihenés. Egyébként nincs már mitől reszkessek! Érzem abból, amit megfigyelek magamon, hogy az óra üt, a halál küszöbén állok. Előbb végeztem, mintsem élvezni tudtam volna tehetségemet. De az élet mégis szép volt, életpályám oly szerencsés előjelek között indult, azonban az ember nem tudja megváltoztatni saját sorsát. Senki sem méri ki saját napjait, bele kell nyugodnunk, történjék az, ami a végzetnek tetszik. Befejezem, gyászdalomat nem szabad befejezetlenül hagynom.

Vienna, 1791 szeptember

Mozart

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu