Miseközvetítés

- Főszerkesztő-helyettes úr, zavarhatlak egy percre?

- Ne kímélj, Gábor!

- Tudom, hogy éppen lapzárta dúl, de van egy témám... Ha hét-nyolcszáz leütésben megírom, befér még a mostani számba?

- Ahogy az lenni szokott, egy fikarcnyi szabad hely sincs. Amúgy mi a témád?

- A miseközvetítés illemtana.

- ???

- A hétvégén Sümegről közvetített misét a királyi tévé, és már csak a szertartást végző ferences pap, Barsi Balázs személye miatt is figyelemmel kísértem. Az áldoztatás ideje alatt nagyon közelről és elég hoszszan, teljes képernyőn mutattak egy középkorú, rendkívül elegáns asszonyt, ahogy az áldozás után a helyére megy, letérdel és összekulcsolt kezére bólintva imádkozik. Nos, úriember operatőr ilyet nem csinál. 1991-ben egy idős nagyváradi plébános arra tanított: a virágon döngicsélő méhecskét és az imádkozó embert semmiképpen sem szabad megzavarni. Az áldozás a lehető legbensőségesebb találkozás Istennel, és ezeket a pillanatokat az illető beleegyezése nélkül ország-világ elé tárni... Ügyetlen hasonlattal olyan ez, mintha a vendégek tudta nélkül bekameráznák egy szálloda nászutas lakosztályát.

- Igen... értem, hogy mi a bajod ezzel, és emberileg egyet is értek, de azért nem teljesen. Ez az állókép, ahogy az imádkozó asszonyt mutatták, szép volt?

- Voltaképpen szép volt. Mégis azt gondolom, hogy az áldoztatás öt-hat perce alatt a kamerának mást kellene mutatnia. Például az orgonistát. Vagy pásztázza végig az oltárképeket, a festett ólomüveg ablakokat, s közben remek alkalom nyílik a templom történetének ismertetésére. A sümegi szertartással egy időben, a Duna tévében Tihanyból közvetítettek misét, és ott éppen ezt a módszert alkalmazták.

- De ha az a bensőségesen imádkozó nő szép volt, vagyis vonzó látványként jelent meg a képernyőn, akkor nem lehet fontos része az evangelizációnak? Vajon elítélendő, ha az egyház hitvalló tagjai így is a társadalom elé lépnek?

- No igen, csak nem biztos, hogy az a szegény nő valóban a tízmilliós társadalom elé kívánt lépni. Aligha kérdezték meg őt erről, mielőtt rászegeződött a kamera...

- Erre nem is volt szükség, pusztán jogi értelemben sem. Ha a saját házában filmezték volna le a tudta nélkül, az bűncselekmény. Ám azzal, hogy ő templomba, vagyis a vallásgyakorlás nyilvános színhelyére ment, s ráadásul azt is tudta, hogy ott televíziós közvetítés folyik - azzal már önként és felelősségteljesen kilépett a társadalom elé.

- Hm, ez bizony igaz...

- Nézd, összetett kérdés ez. A Biblia azt tanítja, hogy ha imádkozol, menj a legbelső szobádba és zárd magadra az ajtót. Ez a felszólítás nyilván a képmutatás, a szenteskedés veszélyeire figyelmeztet. Ugyanakkor a taizéi testvérek egy csoportja nemrégiben Hongkongban járt, ahol egy forgalmas sétatér kellős közepén imádkoztak, maguk köré gyűjtve az érdeklődő helyieket. Szóval megfontolandó, hogy az egyháznak milyen formában érdemes a nem hívők elé lépnie. Visszavonulni vagy láthatóvá lenni? - valami ilyesmiről írhatnál.

- Ennek a kérdésnek sok vetülete van, rengeteg módja lehet az evangélium hirdetésének. No, akkor rágódom még ezen a témán, és megírom kicsit hosszabban, rendben?

- Jó lesz a január huszonkettedikei lapszámba, akkor is időszerű lesz...

Zsille Gábor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu