Mensáros László - Pannonhalmán

Nyolcvan éve, 1926. január 26-án született Mensáros László színművész. Igaz, hogy földi vándorlását már tizenhárom éve befejezte, de életét nem. Mert az, akitől életünket ajándékba kapjuk, annyira szeret bennünket, hogy a véglegesség szándékával adja mindegyikünknek ajándékát. Ez volt László barátunk hite, amíg velünk járt, és reméljük, hogy már ennek a hitnek beteljesedésén örvendezik.

Folyamatos volt kapcsolata a bencésekkel. Folyamatos, de hol gyengébb, hol erősebb.

Bencés diák volt Budapesten. "A bencések gimnáziumában iskolai színielőadást rendeztünk. Előadtuk a Kis Lordot, Burnett roppant népszerű ifjúsági regényének dramatizált változatát. A címszerepet rám osztották. A siker olyan kirobbanó volt, hogy az előadást többször meg kellett ismételnünk. Híre ment az alakításomnak" - írja önéletrajzában.

1950 - az erőszakos feloszlatás - után a legtöbb ember számára Pannonhalma jelentette a bencéseket. Ő is itt találta meg legbiztosabban egykori tanárai és osztálytársai egy részét.

Szülőként is kezdett járni, amikor Tamás fia a gimnázium tanulója lett. Később unokái is jártak ide. Mindezek azonban csak segítő feltételei voltak annak, hogy itt otthonra találjon. A híresztelésekkel ellentétben nem lakott itt állandóan. De életének utolsó esztendeiben, ha ideje engedte, mindig jött. Otthonra talált itt, ebben a népes, sokféle embert befogadó és elfogadó házban. Ahol ő is egy lehetett a sokféle ember között. Befogadott és elfogadott ember. Mert nem volt könnyű neki, hogy kint a "világban" már többnyire csak felnéztek rá az emberek. Tisztelettel vagy irigységgel, jó- vagy rosszindulattal, de felnéztek. Ezért, ha emberi tekintetekkel akart találkozni, többnyire lefelé kellett néznie. Ebbe a fejtartásba azonban előbb-utóbb belefárad az ember. Ő is belefáradt. Itt megint része lehetett a sokféle - hátsó szándék nélküli - egyenrangú és egyenlő értékű emberi kapcsolatban.

Mivel gyakran jött, megszoktuk jelenlétét, mindenki, még a háromszáz gyerek is. Itt egyenrangú társunk lehetett, egy közülünk, de megbecsült saját értékekkel. Ismertük értékeit, és gazdagodtunk belőlük. Néha itt is voltak "fellépései", de ezek csak annyira emelték a többiek fölé, amennyire a fellépési helyzet kívánta.

Néha órákat is tartott a gyerekeknek, de ebben is egy tudott lenni a többi tanár közül. Módja volt úgy élni itt, mint mindenkinek ebben a házban. Saját értékeit megosztva a többiekkel, és befogadó szeretettel fordulva a többiek értékei felé. Módja volt egyenrangú társakat keresni, ha közösségre vágyott, de élvezhette az elmagányosodás nélküli egyedüllétet is. Módja volt a sokféle ember között a maga gazdag személyiségével a maga módján élni, de mégis együtt lenni abban, amiben kell, hogy együtt legyen minden monostorlakó, akár véglegesen kötelezi el magát az itteni életre, akár vendégként érkezik: együtt lenni Isten keresésében.

Tizenöt éve, hogy testét utolsó útjára kísértük a Farkasréti temetőben. Végrendelete szerint minden évben - halálának és temetésének évfordulóján - a piarista kápolnában, abban a kápolnában, amelyik egy időben Egyetemi Színpadként olyan sok emlékezetes szereplésének helyszíne volt - szentmisében emlékezünk rá és elhunyt színésztársaira. Imádkozunk értük, hogy akik sajátos szolgálatukkal társaink voltak Isten keresésében, előttünk járva célba érjenek.

Pintér Ambrus

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu