LITURGIA

A kehely története

(Liturgikus eszközök - 2.)

A kehely a görög "potérion" és a latin "calix" kifejezés fordítása. Azt a legsajátosabb liturgikus eszközt jelenti, amelyet a mise ünneplésénél használunk.

Az utolsó vacsora elbeszélésénél a kehely kultikus eszközzé lép elő, amely a borból lett Krisztus vérét tartalmazta. "A vacsora végén (Jézus) fogta a kelyhet is, és azt mondta: Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak - olvassuk az evangéliumban (Lk 22,20). De - Pál apostolnál - a kehely egyenlő Urunk vérével, amelyet a kehely tartalmaz: "Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre" (1Kor 11,25), az "áldás kelyhe" pedig közösséget jelent Krisztussal (1Kor 10,16).

Arról nincs hitelt érdemlő adatunk, hogy Urunk milyen kelyhet használt az utolsó vacsorán. Valószínűleg a házi gyakorlatnak megfelelően üvegből készült; csak évszázadok múlva tértek át más anyagok és nemesfémek használatára. 811-ben a tiburi zsinat megtiltotta nemesfémeken kívül más anyag használatát, ettől kezdve aranyból vagy más fémből készítették, de a kehely belsejét mindenképpen bearanyozták. Ez volt a gyakorlat még a legszegényebb templomok esetében is. Ugyanakkor folyamatosan megajándékozták az uralkodók vagy gazdag emberek az egyes templomokat értékes, szép és nemes anyagból készült kelyhekkel.

A kelyhek formája leginkább egy csészéhez vagy amfórához hasonlított. Majd az igényeknek megfelelően szélesebb és mélyebb volt a csészéje/kupája (cuppa), rövid nyakkal (később nodus) kötötte össze a szélesebb és biztonságot nyújtó talppal (pes). A történelem során készítettek többkilós kelyhet is, és természetesen minden kor kialakította a maga sajátos kehelyművészetét, amely nem fukarkodott a legnemesebb fémek, de még az ékkövek használatától sem. Ezért a szent edények készítése az ötvösművészetnek kiemelkedő ága.

Az egyház többféle kelyhet használt feladata szerint. A hívektől a miséhez kapott bort a felajánló kehelyben (calix offertorius) gyűjtötték össze. A nagyobb kehelybe (calix major) öntötték a hívek számára konszekrálandó bort. Az oldalán két füllel rendelkező kiszolgáltató kehelyből (calix ministeralis) vehették magukhoz a hívek a szent vért. Ismert volt még az úton lévő püspökök és papok utazókelyhe (calix viaticus).

Az ókeresztény korban használták a keresztelési kelyhet (calix baptismalis), amelyből az újonnan megkereszteltek a tejet és a mézet ihatták. Ezt ajánlja I. Ince pápa is 416-ban. Szokás - sok helyen még ma is - a püspökök és a papok koporsójára egy használaton kívül lévő kelyhet elhelyezni.

A miséhez használt kelyhet már Szent Ágoston is szentnek nevezte, ezért krizmával konszekrálták, amelyet régen csak a püspök végezhetett. A középkorban ezt egy kis bevésett kereszttel jelezték a kelyhen, és szabályok írták elő, hogy még a klerikusok közül is kik érinthették meg.

Liturgikus ünnepléseink szépségéhez hozzátartozik, hogy az ott használt eszközök - köztük elsősorban az Urunk szent vérét tartalmazó miséző és az áldoztatáshoz használt áldoztató kehely - művésziek, szépek, ízlésesek és gondozottak legyenek.

Verbényi István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu