SZENT AZ ÉLET

A nők is áldozatok...

Beszélgetés Paksy Mária pszichiáterrel

Paksy Mária négygyermekes családanya, orvos (tüdőgyógyász, addiktológus és pszichiáter), a Pacem in Utero Egyesület alapító tagja és több éven át társelnöke. Szeresd és engedd élni! című könyve öt kiadást élt meg, az életvédő rendezvények rendszeres felszólalója, számos életvédő tartalmú tanulmány és cikk szerzője.

A hippokratészi eskü eltiltja az orvosokat az abortusz végzésétől, csakúgy, mint a keresztény orvosi etika. Hogyan tudja a mai orvostársadalom összeegyeztetni az életellenes orvosi gyakorlatot a tovább élő klasszikus alapelvekkel?

- A hippokratészi orvosi esküben foglaltak már 2500 évvel ezelőtt feltételezték, hogy a magzat önállóan fejlődő emberi lény, s nem az anyai test része. Ezt a XX. században a genetika, a méhen belüli magzati felvételek, az elhalt magzatok vizsgálata igazolta. A magzat fogantatásától fogva önálló emberi lény, mivel egyedi, kizárólag őrá jellemző genetikai állománya létrejön fejlődésének első 36 órájában, s ez haláláig változatlan - meghatározva testi-lelki tulajdonságait, egyszeri és megismételhetetlen ember voltát. Ez a tény ma már az általános iskolai biológia tananyag része.

A kórházakban végzett tömeges magzatelhajtásnak eredetileg és a gyakorlatban ma is politikai-gazdasági háttere van, ehhez a "praktikusnak" tűnő megoldáshoz a nők túldimenzionált, úgynevezett önrendelkezési joga a díszcsomagolás. Az orvosok tudomásul vették ezt annak ellenére, hogy tudják, a terhességmegszakítás életellenes beavatkozás. Csak egyedi esetekben volt ellenállás Magyarországon, az orvosi kar egésze kiszolgálójává vált ennek az irányzatnak. A terhességmegszakítást elutasító szülész-nőgyógyászoknak többször az állásukba került ez az ellenállás. Jogállamokban az orvosi testületeknek volt és jelenleg is van lehetősége az abortusz intézményével való szembehelyezkedésre, mivel - a valláserkölccsel teljes egyetértésben - az orvosi tevékenység lényegével is szemben áll a megindult emberi élet elpusztítása.

Egyénileg ma szélesebb körben lehet keresztény elveken alapuló orvosi magatartást megvalósítani a gyakorlatban. Ma már lelkiismereti okokból meg lehet tagadni a terhesség megszakításában való részvételt, de az egészségügyi ellátásra vonatkozó egységes szabályok minden állami intézményre kötelezőek. Így ha egy kórházi orvos megtagadja az abortuszban való részvételt, az intézménynek biztosítania kell, hogy ugyanott, a szakma szabályainak megfelelő színvonalon, biztonságos keretek között azt végrehajtsák. Vagyis közintézményben ma sem lehet abortuszmentes nőgyógyászati osztályt létrehozni.

Az orvosi szakma más területein nincsenek ilyen kiélezett helyzetek, amelyekben a keresztény erkölcsi alapállás ellentétbe kerülne az orvosi tevékenységgel - bár az utóbbi években ezek elfogadtatására újabb kísérletek történnek: mint például a klónozás, az eutanázia, stb. A keresztény erkölcsi elveket valló orvos szolgálatként éli meg hivatását, melyet megfelelő szakmai tudással és a rászoruló ember iránti szeretettel és alázattal kell végeznie.

Milyen hatással lehet egy pszichiátriai betegre az, hogy korábban abortusza volt? Mi az a "posztabortusz szindróma"?

- A nőbetegek - elsősorban a depressziós, szorongásos kórképekben - nagyon sokszor azzal kezdik a kórtörténetüket, hogy "talán az egész életem másként alakult volna, ha nem szakíttatom meg annak idején a terhességemet". Ez történhetett három hónappal vagy akár húsz évvel korábban is. Nemritkán több abortuszon is átestek. Betegségüket nem mindig vezetik vissza idáig, de ha belemerülünk a kórelőzményekbe, sokszor egyértelművé válik, hogy a kezdeti tünetek ehhez az eseményhez köthetők. Ezekben az esetekben a nők általában elbizonytalanodnak, bezárkóznak, elmagányosodnak, partnerkapcsolataik sikertelenek, szorongóvá, örömtelenné válnak. Általában csak célzott, egyéni pszichoterápiával lehet feloldani ezt az összetett tünetegyüttest.

A nőt minden esetben nagyon megterheli lelkileg a terhességmegszakítás, hiszen teste, lelke az élet továbbadására van megalkotva, a fejlődő gyermek elpusztítása a természetes anyai ösztönnel szöges ellentétben áll. A fent részletezett tünetegyüttest posztabortusz szindrómaként (PAS) külföldön már egy-két évtizede ismerik. Nálunk a pszichiátria eddig nem vett tudomást róla, annak ellenére, hogy a nőgyógyászok részéről rendszeresen felmerül az igény, hogy az abortusz előtt álló vagy azon átesett nővel pszichológus, pszichiáter foglalkozzék. Hiszen a beavatkozásig való eljutás, majd maga a műtét számos ellentmondásos érzést, kiszolgáltatottságot, kényszermegoldást hordoz, melyet a nő általában képtelen egyedül feldolgozni.

Orvosi körökben a legális abortusz fizikai szövődményeit tíz százalékra teszik...

- A beavatkozás során bekövetkezheznek sérülések az anya szervezetében: súlyos esetben előfordulhat méhátfúródás, csillapíthatatlan vérzés, amelyek azonnali méheltávolítást tehetnek szükségessé. Fertőzések alakulhatnak ki, amelyeket ha nem kellő gondossággal kezelnek, vérmérgezést okozhatnak. Ezek következménye lehet a későbbiekben koraszülés, spontán abortusz, meddőség.

Tehát nem lehet azt mondani, hogy a legális abortusz "kis beavatkozás"?

- Az abortusz fizikai értelemben sem nevezhető a szakmában "kis műtétnek" nyilvántartott beavatkozásnak, éppen az esetleges súlyos következmények miatt.

Lehet akkor azt mondani, hogy a Magyarországon az utóbbi ötven évben végrehajtott öt és fél millió legális abortusszal súlyos egészségkárosodást okoztak a nők százezreinek?

- Ezt egyértelműen ki lehet jelenteni.

Az abortusznál tehát jobb az úgynevezett "fogamzásgátlás"?

- A nő számára az első pillanatban mindenképpen kisebb testi-lelki megterhelést jelent a "fogamzásgátlás". Tényleges hatását tekintve azonban a hormonális fogamzásgátlók - akárcsak a méhen belüli eszközök használata - valójában nem a fogamzást akadályozzák meg, hanem az embrió beágyazódását, így a megfogant embrió fejlődésének első napjaiban elpusztul. A hormonális beavatkozásnak káros következményei lehetnek a női szervezetre: ilyen lehet a rendszertelen vérzés, a hormonháztartás zavarai, rosszindulatú nőgyógyászati daganatok kialakulása. A méhen belüli eszközök használata esetén pedig súlyos gyulladások léphetnek fel.

Akkor tehát azt kell mondanunk, hogy nemcsak a meg nem születő gyermekek, hanem a nők is áldozatai ennek az életellenes folyamatnak?

- Igen, a nők is természetesen áldozatok. Az anyaság érzésében leírhatatlan zűrzavar keletkezett. A szexualitás egyre inkább az ösztön szintjére süllyedt aktussá válik. A következmények vállalása nélkül folytatott, nemegyszer alkalmi szexuális kapcsolatok, a gyakori partnerváltás a nemi úton terjedő fertőzések elszaporodásához vezettek (Clamidia, AIDS, Hepatitis, stb.).

Tehetnek-e és tesznek-e valamit az orvosok ezen pusztító folyamatok ellen?

- Demokratikus országokban van lehetőség a cselekvésre: alulról jövő kezdeményezések és átgondolt intézkedések révén egyaránt. Mindenképpen szükség volna kisiskolás kortól kezdődően a családi életre nevelésre, a kersztény értékrend megismertetésére, a fiatal párok oktatására a gyermek elfogadására és a megfogant élet védelmére és tiszteletére. Az orvosok ebben jelentős szerepet vállalhatnak. Ma azonban Magyarországon ez még csak az életvédő szervezeteken belül és egyházi közösségekben valósul meg.

Jobbágyi Gábor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu