Szentírás-magyarázat

És követték őt...

Évközi 3. vasárnap - Mk 1,14-20

Könyvének elején Márk tömören összefoglalja Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának evangéliumát, illetve annak kulcsszavait: Isten országának közelségét, a megtérést és az üdvösség jó hírébe vetett hitet (1,15), hogy azután az első tanítványok meghívásáról tudósítson (1,16-20).

Minthogy ebben az évben Márkot olvassuk, érdemes az imént idézett kifejezések értelmén elgondolkodni. "Az idő betelt: közel van Isten országa." Az utóbbi birtokos szerkezet feltételezi az emberiség ősi reményét. A Biblia szerint az ember olyan lény, aki egyrészt áldozat, másrészt ma is szedi áldozatát. Ráadásul ebből az elveszettségből képtelen önerőből kitörni. Szabadítás csak kívülről érkezhet, mástól várható. A kései zsidóság az idők végén, amikor betelik az idő, Istentől várja az istentelen hatalmak legyőzését, a bűn labirintusából kivezető út megtalálását. Jézus korában már sokféle képzete él együtt a szabadulásnak. A farizeusok a Tóra hiánytalan megtartásától, a zelóták politikai fordulattól, az apokaliptikusok pedig egy új világkorszaktól remélik a megújulást.

Jézus is használja Isten országának a fogalmát. Hirdeti: amire nemzedékek vártak, elközelgett. Csakhogy az uralom nem az égben van, hanem - bármennyire meghökkentő is - a hétköznapokban. Valójában ez a csoda: Isten, aki Úr - még ha rejtetten is - jelen van már a világban. Ezért, mindvégig rejtett értelmű szavakkal (példázatokban) beszél erről Jézus. Beszéde éppen azáltal válik példabeszéddé, hogy a mindennapi tapasztalatokba rajzolja bele Atyja uralmának egyáltalán nem mindennapi valóságát.

Isten országának hallótávolságán belül talál magára a buzdítás a megtérésre és a hitre, vagyis az üdvösség megragadására, amely jelen van már életünkben, s amelyért oda kell adni mindent. Tehát nem az a dolgunk, hogy kitérjünk a meghívás elől, hanem az, hogy elfogadjuk: de ne paszszív rezignációval, hanem aktív tettrekészséggel. A felszólítás nyomába szegődni, igaz, lemondást jelent, ugyanakkor azonban nagy örömet is. Mert amint a szó megelőzi a hallást (elfogadást), úgy előzi meg az öröm a lemondást.

Azután a jézusi szavakat összegző mondatból az is kiviláglik, hogy Isten uralma egyfelől már beköszöntött, másfelől azonban még várat magára. Hogyan lehet ezt a feszültséget feloldani, ezt az ellentétet áthidalni? Valamiként úgy, hogy figyelembe vesszük az evangélium egészét. És ebben a tágabb szövegkörnyezetben egyszerre csak felsejlik: Jézus szerint a jelenről beszélni annyi, mint a jövőről, és fordítva: a jövőről meg annyi, mint a jelenről. Isten jövője ugyanis üdvösség annak, aki a múló időt úgy ragadja meg, mint jelent, ítélet viszont annak, aki az Isten adta jelent visszautasítja.

Isten uralma a két testvérpár, Simon és András, Jakab és János meghívásával, valamint küldetésével ("emberhalászokká teszlek titeket") veszi kezdetét. Jézus megszólította őket, s ők otthagyva a hálókat, sőt Zebedeus fiai még atyjukat is, azonnal utána mentek, és követték őt.

Sulyok Elemér

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu