Múltidéző

Jékelyáda

Az idő múlásával egyre fényesebben látjuk Jékely Zoltán csillagát. Született költő volt, már otthon is verssorok, ritmusok kísérték, hiszen édesapja, Áprily Lajos az erdélyi líra egyik vezéralakja volt. Nem lehet véletlen, hogy Jékely egész fiatalon remekművel, A marosszentimrei templombannal jelentkezett. Kevés vers fejezi ki egyértelműbben az erdélyi magyarság szorongattatását, amely majd Áprilyt arra késztette, hogy áttelepüljön Magyarországra, s itt a Baár-Madas legendás igazgatójaként folytassa példáját.

Mégsem róla, hanem a fiáról szólnék. Egy tavasz végi, nyár eleji estén kiballagtam levegőzni. Házunk előtt akkor még érintetlen volt a Csacsirét, melyet megvilágított a telihold. A rét közepén Jékely szemlélődött, láthatóan a holdat figyelte, s ez a költő esetében természetesnek mondható. Ám kérdésemre azt válaszolta, nagyapai kötelességének tesz eleget: Zsomborra, unokájára vigyáz. Ám Zsombor nem volt sehol, s ezt a költő meglepetéssel vegyes aggodalommal nyugtázta. Végül a rét alján, a cseresznyefáknál leltünk rá. Jékely homlokát törölgette, láthatóan megviselték az események.

Különös alak volt, mintha egy Krúdy-regényből lépett volna elő, udvariasan kalapot emelve, a csinos hölgyeket fikszírozva. Csakhogy ő nem azért járta be a város végét, hogy békebeli ízekre bukkanjon egy kiskocsmában, hanem a futballpályákon döngő labdák csalták oda, hogy ifjúságára emlékezzék. Neki köszönhetem egyik nagy versélményemet, az Imádságot:

Egyre mélyebb a kút, amelyből estelente

felhúznám az imák enyhetadó vizét;

se esti anya-csók, se égi tente-tente

Nincs, mi eloltaná napi poklom tüzét.

Angyalfia volt. Amint az Annunciációban írta, a tavaszi szürkületben zilált angyal köszönt rá, s attól kezdve viselte a kiválasztottság jelét, s azt a képességét, hogy a versek jóvoltából felszárnyalhasson a magasságok felé:

Fejem a házak ereszéhez ért,

S a csillagok közt tartva szemlét

éreztem, lángol a sötét,

s közel a cél, a végtelenség.

Ha valaki azzal a kéréssel fordul hozzám, szeretne szép verset olvasni, azonnal Jékely valamelyik kötetéhez nyúlok, s látni vélem a szikár, izgékony költőt, amint a holdat szemléli, s szárnyát próbálgatja, hogy felrepüljön.

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu