|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Tücsök meg a tévé
Kopognak az ajtón: Tücsöknek "magától" megnyílik. Azonnal a heverőn terem, lábán már az új papucs, amely a manyát váltotta fel. Ez a macis, az előbbi a majmos volt - a manya. Első szava: Vuk. Vagyis a kis róka, s mellé társítva a másik: tévé. Így kezdhetem a történetet, amelyre Sütő András adott ihlet-példát, amikor unokájáról írt könyvének ezt a címet adta: Engedjétek hozzám a szavakat. Nos, felvillan a képernyő, rajta a kék tónusú erdő, a barna-fehér rókacsalád. Útjára indul a történet. Tücsök tapsol, élvezi a filmet, s közben ismétli a szereplők nevét, időnként elvont fogalom fut csepp ajkára: megint, megint. Befejeződik a képsor, mire azt mondja: vége. És: Süsü. Tehát ezzel kellene folytatni, de apja nemet mond. Tücsök sír, hátraveti magát. Apja nem enged a nyolcból, megnyomja a piros gombot, a tévé kialszik. Még nagyobb a felháborodás, végül Tücsök beletörődik, a játék már a szőnyegen folytatódik lovacskák, nyuszik társaságában... Nézem, élvezem a csöppség mozgó-friss valóságát, hallgatom a szavait, s közben már fehérlik kinn a hold, piros háztetőjükön fölragyogtatja az emlékeket: nekünk sem volt tévénk jó ideig, amint a kis meseházban nekik sincs, nem akarják a kicsit képrabbá tenni, többet ér a dal, a meseszó esténként, napközben. Aztán jómagam is velük megyek - haza, s már Tücsök a tetőtérlépcső felső fokáról hív: papa, papa. Ott vagyok (milyen könnyű ilyenkor a lépcsőjárás), ő a kezemet fogja, s vezet: megmutatja a kis meseszobákat. Mert az. Mindkettő, az övé és a szüleié, ahol neki általában hajnaltól külön szállása van, és siet a biztos védelemhez. Nos, nála kell kezdeni a látogatást: lámpa, lámpa - hallom, vagyis föl kell kapcsolni a villanyt. Megnyílik a kis birodalom, és álomországba lépek: az ablakon hold, felhő, csillagmatricák, oldalt a föld képe, amire ezt mondja: tépék. Vagyis: térkép. Fölmutat: Jézu, Jézu. Kis kerámiakereszt - az ő nyelvén: keszt; naiv, kedves darab, rajta Krisztus fehér ruhában, vállán keresztkötés. Aztán sorban nevet kapnak a játékok: maci, cica, paci, s mind felsorakozik előttem. Tücsök keze szorgosan ténykedik, s beszél, beszél, majd hirtelen a másik szobában terem, ahol igazi szállását érzi... Tücsöknek cseppet sem hiányzik a tévé, egészséges lelke fölszabadul a valóban neki való környezetben, miközben tisztán hallhatja az élőszót, melyet egészen közel enged magához. Elgondolkodom egyes szociológusok véleményén: nem árt a gyereknek a tévé, sőt... Minek vitatkozzam, főleg ha a szülő úgy tartja kényelmesnek: hadd parkírozzon a kicsi a képernyő előtt, addig is elfoglalja magát, ő meg teszi a dolgát. Hogy jutna eszébe nemet mondani, s a tévéidőt elevenre cserélni: szülői közelségre, közös játszadozásra, a kényelmesebb helyett a hasznosat választani. Hogy mindennapjaink egynémely kelléke - minő a tévé kissé hátrább szorul? Ez lenne javára léleknek, szónak, fantázia-ébresztésnek anélkül, hogy szép meseképsor sem hiányozna végül - módjával választva-használva, de nem parkírozásnak, hanem az együttnézés örömének. Kora reggelente ki-kinézek az ablakon: Tücsök a tiszta álmok birodalmát járja: lepkét fog és lovacskát játszik, nem zavarják rémálmok, a keresztről pedig Jézu vigyázza kis kedvencét. Tóth Sándor
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|