Egy európai társadalom felé

(Útinapló)

Fontosak az indulások és az érkezések, többnyire jó itthon és szerencsés esetben jó ott is, de a legfontosabb dolgok talán útközben történnek. Persze itthon, az íróasztalomnál ülve és ott is (bárhol) útközben vagyok, és amikor utazom, akkor is ezer apró indulás és érkezés történik meg velem és bennem. Talán az a fontos, hogy az ember ott legyen, ahol éppen van, de tudatában annak is, hogy honnét jön és hová tart.

Minden útinapló, beszámoló kezdődhetne így - bár szörnyen unalmas volna -, ez az út, ez a szűk egy hét azonban valamiképpen csakugyan erről szólt. Már a körülményeket illetően is. Négy nap (kettő oda, kettő vissza) autóbuszon, kettő és fél a helyszínen - de ott sem voltunk egészen otthon, mert szállásunk ötven kilométerrel odébb volt, tehát mindennap további száz kilométer buszozás várt az utasra. Volt idő és alkalom, hogy összerázódjék az ember. És a társaság.

*

Az észak-franciaországi Lille-ben egy százéves katolikus népfőiskolai mozgalom jubileumi rendezvényén vettünk részt szeptember legvégén (a konferenciáról lapunkban már beszámoltunk). Az ötezer résztvevő négyötöde hazai volt, mi, külföldiek ezren lehettünk, Magyarországról mintegy nyolcvanan, a Katolikus Ifjúsági Mozgalom (KIM) szervezésében - bár nem voltunk mindnyájan az ifjúság körébe sorolhatók.

Jókora ipari város Lille, közel a belga határhoz, amelyet észrevétlenül lép át az ember, az országhatárok átjárhatósága itt már régóta tapasztalt valóság. Az emberben persze ágál a kérdés: maradtak-e, netán keletkeztek-e egyéb, illetve újabb, a régen katonákkal őrzöttnél sokkalta átjárhatatlanabb határok. Emberek vagy embercsoportok között: mondjuk a szegények és a gazdagok között.

*

Nem véletlen a helyszín, ahol a Franciaországi Szociális Hetek nevű népfőiskolai mozgalom ünnepelte önmagát ezzel az Úton egy európai társadalom felé című konferenciával. Itt született meg Európa. Nem a földrész, hanem az Unió. Nem egészen az egykori alapító atyák álma szerinti, hanem a valóságos. Ezen a tájon egymást érik a nagy iparvárosok, közöttük gyanúsan szabályos, kúp alakú hegyek emelkednek ki az egyébként sík vidékből. Meddőhányók, amelyeket idővel benőtt a vegetáció. Ha akarnánk sem felejthetnénk: a szén-és acélközösségből nőtt ki az Európai Unió, és minden nemes igyekezet ellenére az erősek gazdasági érdekei játsszák benne a főszerepet. Persze a népek barátsága és a kultúra is fontos -, amíg ezeket az érdekeket szolgálja.

*

Úton egy európai társadalom felé - szép és ígéretes cím egy konferenciának, jó mottó egy hosszú és fáradságosnak ígérkező utazásnak. Természetesen később indulunk, megvárjuk az elkésőket - vagy a később csatlakozókat? A szolidaritás apró gyakorlata ez, akárcsak az útközbeni kényszerpihenő: a két magyar busz egyikének letörött a visszapillantó tükre -, márpedig egy úton haladva hátra is kell pillantani olykor. A sofőrök szerelnek, a társaság ismerkedik.

Nagyjából félúton, Nürnberg közelében töltjük az első éjszakát. (Hosszú az út addig a bizonyos európai társadalomig...) Obertrubachban, a Bambergi Egyházmegye nyaralóközpontjában, gyönyörű tájban elszórt kis házacskákban kapunk szállást, ahová gyalog kell felvergődnünk a szakadó esőben, mert a szerpentinen a buszok képtelenek erre. Vacsora után a házban órákig beszélgetünk egy kis üvegecske melengető magyar pálinka mellett: egy hetven év körüli nyugdíjas szülész-nőgyógyász orvos, egy vendéglátós szakember, egy országos hetilapnál dolgozó, végzettségét tekintve református teológus újságíró és e sorok írója. "A háromszéki asszonyok sosem indulnak útnak otthoni fonnivaló nélkül" - írja valahol Sütő András. Mi is belefonjuk a beszélgetésbe otthoni gondjainkat, reményeinket és kétségeinket. Abban hamar egyetértünk, hogy az Unióhoz történt csatlakozás a legjobb esetben is csak lehetőség. És hogy az emberhez méltóbb élet lehetősége legyen, abban nekünk, katolikus értelmiségieknek is - bocsánat, keresztényeknek (biccentés a református kolléga felé) - meg kell találnunk a magunk feladatát. A helyi önkormányzatokban, a lakóközösségben, a munkahelyen és a templom körül is. Gyakorolni a szolidaritást és kiküzdeni a szubszidiaritást - a "keresztény Európa" kulcsszavai volnának ezek - akkor is, ha nem ez, sőt éppen azért, mert nem ez ma a trend. Mert látni kell az irányokat, a rossz világfolyamatokat éppúgy, mint a velük szembeforduló, reményt keltő áramlatokat is. Világméretekben kell gondolkodni, és helyi léptékben cselekedni. "Akkor mi most tartottunk egy konferenciát" - mondja némi öniróniával az újságíró kolléga. Nevetünk rajta, de komolyan igaza van.

*

Romano Prodi, az Európai Bizottság leköszönő elnöke mondja a konferencia megnyitó beszédét a lille-i sportcsarnokban. Olaszul, majd franciául beszél. Európa nem olvasztótégelye, hanem otthona kell legyen a különböző kultúráknak - mondja -, azok egymást megbecsülve gazdagodhatnak igazán. Másnap délelőtt a sajtóközpontban megtalálom a szöveg nyomtatott változatát - franciául... Más nyelven? - kérdezem kissé szégyenkezve. "Hamarosan." Egy óra múlva hozzák is, angolul. Eddig tart a nyelvek egyenrangúsága... Az Unióban minden állam nyelve hivatalos nyelvnek számít. De ezen az európai kultúrák egyenrangúságát is fennen hirdető konferencián, hogy partra vetett halnak számít, aki nem tud franciául vagy legalább angolul.

*

Nagy nevek felvonulása is ez a konferencia. A pápa személyes képviselőjeként itt van Roger Etchegaray bíboros, Jacques Delors francia politikus, Andrea Riccardi, a Szent Egyed közösség vezetője, Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök. De nem akárki a házigazda sem: a jubiláló mozgalom elnöke ugyanis Michel Camdessus. Aki nem ismerné: ő a Nemzetközi Valutaalap korábbi elnöke. Azé a pénzügyi világszervezeté, amely (a Világbankkal egyetemben) korunk meghatározó gazdasági tényezője, amely hitelpolitikájával országok sokaságát kergeti az adósságcsapdába, ajánlásaival és előírásaival olyan gazdaságpolitikát támogat, amelynek kevesek nagyfokú gazdagodása és tömegek elnyomorodása a következménye. Hogy ettől a szemlélettől milyen út vezet a most jubiláló keresztényszociális mozgalom szellemiségéig? Az emberben folyton maradnak kérdések...

*

Nem vagyok gazdasági szakember, de elállt a lélegzetem, amikor egyik társunk arról beszélt este - Arrasban, ahol a szállásunkul szolgáló volt papnevelő intézettel szemközti kis kávézóban ("négy-öt magyar összehajolva") tartottunk egy újabb konferenciát -, hogy az ő szekciójában egy volt miniszter szájából hallotta: Európának 3,5 százalékos növekedésre van szüksége, és minden rendben, és jöhetnek a bevándorlók. Péter, az újságíró a fejét fogja: a növekedés hajszolásába pusztul bele a világ, a nyersanyag- és édesvízkészletek felelőtlen fölélésébe, a szemét bővített újratermelésébe. (Megtudjuk: a szekcióban is vitatkoztak a hajdani miniszterrel - ez valamelyest megnyugtató.) László, a közgazdász azt magyarázza, hogy a gazdasági növekedés szinte automatikusan szélesíti és mélyíti a szakadékot a szegénység és a gazdagság között. És mond még valami hátborzongatót is. Hogy valamikor a hetvenes években az amerikai politika egyik irányítója, Brzezinski tanulmányában azt írta: a föld lakosságának szükséges javakat a lakosok húsz-harminc százaléka képes volna megtermelni, de a többieket is "el kell foglalni valamivel". Lehet, hogy ez a szándék működteti az irdatlan média- és szórakoztatóipart, a világ nagyobbik felén pedig ugyanez tartósítja az alacsony termelékenységet és az ebből is következő nyomort?

*

A német kolléga elismerően bólogat, hogy Magyarországról viszonylag sokan jöttünk erre a konferenciára. Számunkra tényleg fontos volna hogy tudjuk, miképpen képes hatni az egyház szociális tanítása egy szekularizált társadalomban, amely egy sokkal nagyobb rendszerbe integrálódik éppen. Nemcsak rajtuk keresztül, de rajtunk keresztül is. Ez a kis magyar társaság is közvéleményformáló erő lehet. A reményt keltő jelek és az aggodalomra okot adó tendenciák közepette felelősséggel tartozunk: el kell számolnunk minden használható gondolattal, amelyet hallottunk, vagy amely bennünk érett meg - a konferencián vagy épp az egymástól hallottak hatására.

Hazatértünk. Európában vagyunk. Megérkeztünk. Úton vagyunk. Induljunk!

Kipke Tamás

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu