Egy hét

Megint az ősz

Amikor reggel, a szokott időben föltápászkodtam - nem merném fölpattanásnak nevezni -, elképedve tapasztaltam, hogy a szobában félhomály van. Néhány napja ilyenkor még rózsaszínű volt az ég alja, hirdetve egy szép új nap eljövetelét. De hát ilyen az ősz. Fellegek nyargaltak, eső készülődött.

Pedig minden évszaknak megvan a szépsége. Ilyenkor sárgulnak a falevelek, lassan, kanyargósan keringenek alá, beterítik a földet, szőnyeget vonnak lábunk alá. A világ, melyet a lombos ágak eddig elrejtettek, hirtelen átláthatóvá válik, a hangok birtokosai megszemélyesülnek. Mintha egy másik, új térfogatba lépnénk. Csendesebbe, mint nyáron, kicsit talán szomorkásabba, mely mintha az elmúlásra figyelmeztetne.

A temetők évszaka. A sírok, melyek szeretteinknek szolgálnak nyughelyül, s amelyek előtt állva néhány percre élőkké varázsolhatjuk a holtakat. A hatalmasra nőtt gesztenyefa őrzi őket, s hallgatnak, bár biztosan hallják, amit elsuttogunk nekik.

A hirtelen jött félhomályban gyertyák, mécsesek imbolygó fényei igazítanak el. Innen is, onnan is árnyékok kelnek, mintha kísértetek népesítenék be az utakat és ösvényeket. Mintha vers ütemére lépkednénk a szitáló ködben.

Isten tudja, honnét jöttem

köd előttem, köd mögöttem;

szél hozott és szél visz el,

bolond kérdi, miért visz el!

De mintha kézen fogna valaki, nehogy megbotoljunk. A halottak segítő mozdulata... Ők nyúlnak felénk, amikor tétován, tehetetlenül álldigálunk a megoldhatatlannak látszó feladat előtt. Nem szólnak, de mutatják a megoldás útját.

"Emlékszel? Itt mentünk lefelé együtt a temetőből. Most te kapaszkodsz a kísérődbe. Akkor én kapaszkodtam beléd."

Az élet rendje. Támaszként szolgálunk, aztán támaszt keresünk. Isten kegyelméből találunk is. Aki nem, mintha folytonos, átláthatatlan ködben lebegne:

Szemközt a ködben lassan fölfelé

indul a hegy,

mint féllábú híd foszlik, imbolyog

és átlebeg

a semmibe, fehér semmiben állok,

fehér vakságban ég és föld között.

Utak, hol vagytok? Csak egy láthatatlan

károgás kering a fejem fölött.

Ám van, aki az élet ködében is tájékozódik. Botladozik, bizonytalan, mégis megy előre. Egy kézbe kapaszkodik, s e kéz biztató melegséget áraszt.

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu