Magyarnak lenni, hétköznap

Miért kellene mindenkinek megismernie a rám oly nagy hatást gyakorolt Táncház-Népzene 2004 című CD-t? - tettem fel a kérdést magamban, amikor először végighallgattam a Hagyományok Háza 2004. évi lemezpályázatán nyertes előadók felvételeit, több más, frissen vásárolt népzenei CD után. A választ azóta igyekeztem árnyaltan megfogalmazni, de nem jutottam többre, mint hogy egyszerűen azt mondjam: azért, mert gyönyörű!

Az Árendás Péter által szerkesztett lemezen tizenhét zenekar, illetve szólista játssza a magyar népre és az ország határain belül élő kisebbségekre jellemző dallamkincs egy-egy gyöngyszemét. Nemcsak a tájegységek változatossága, hanem a népzenei műfajgazdagság is felvillan a hatvannégy perces lemezen. Az előadók többnyire fiatal szólisták és országosan egyelőre ismeretlen együttesek, akik azonban méltán kaptak lehetőséget a bizonyításra. Agócs Gergely, Árendás Péter, Juhász Katalin és Mohácsy Albert, a zsűri tagjai a frissen felfedezett tehetségeket ajándékozták meg a nyilvánosság e szeletével, és ajándékoztak meg bennünket is, hallgatókat, egyórányi térbeli és időbeli utazással. Méltatás egy ilyen rövid ajánlóba nem férhet el a lemez minden előadójáról, muzsikájáról, ezért hadd emeljem ki csak azokat, akik produkciójukkal, tehetségükkel különösen mély nyomot hagytak bennem. Mindjárt az elején a Rozsdamaró zenekar magyarpéterlakai keservest, verbunkot és fordulót húz, igazi táncházas hangulatot varázsolva a szobába, majd a Sárkányfű együttes előadásában gyimesi szerelmes dalok hangzanak el. Olyan, mintha Nagymagyarország korában járnék: szinte látom a mezőre baktató, dolgos parasztembereket, amint mindennap újrakezdik a betevő falatért vívott, sokszor igen keserves harcukat; a fiataloknak a felnőtt élethez fűzött reményteljes várakozását, vagy éppen az évődő szerelmeseket a fonóban - és sorolhatnám a képeket. Kolozsi virrasztónóták és csárdás hangjai repítenek újabb helyszínre: gyertyalángok pislákolnak a fülledt fogadóban, tagbaszakadt férfiemberek kortyolják jó borukat, a cigány meg húzza, csak húzza a nótát, a szépséges "hallgatót". Mire belefeledkeznék, máris újabb képzeletbeli világba csöppenek: bánáti dallamok táncos hangjai pezsdítik fel a vérem, hogy a Berbécs zenekar kétegyházi muzsikájáról már ne is beszéljek. Aztán jön egy igazi varázslat: Kovács Nóri áttetsző, fényes hangján a tereskei Pál Pista bácsi nótáit zengi, és oly ügyesen utánozza a duda hangját, hogy az embernek szinte tátva marad a szája. Hasonlóan értékes az a produkció, amelyet Gordos Anna és Gordos Júlia ad elő Ajaki nóták címmel. A Fondor zenekar ördöngösfüzesi zenét játszik, meglehetősen ördöngösen, de a Békés Banda tökéletes huszárverbunkja és sarkantyúsa sem hagyható ki a kiemelendők felsorolásából.

Mire ezeket a sorokat leírom, már megvan a pontos válasz, miért is ajánlom ezt a CD-t Olvasóinknak: mert olyan jó újra és újra rácsodálkozni népi örökségünkre, olyan jó büszkének lenni magyarságunkra, minden egyes szürke, de mégiscsak áldott hétköznap...

Gábor Adrienn Angéla

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu