Nincs okunk a hallgatásra

- de a múlt tényszerű és bűnbánó lezárása még várat magára -

Azzal vádolja Szász István (a Népszava október 14-i számában) a magyarországi egyházakat, hogy hallgatnak az úgynevezett újnyilas veszély jelentkezésekor. Ám tegyük hozzá: a vörös csillag rehabilitálása érdekében tett nyilatkozatok ellen sem tiltakozott a katolikus püspöki konferencia - egyszerűen annak jelentéktelensége miatt.

Ami a numerus clausust illeti - nem akarom védeni, csak tájékoztatásként írom - az egyrészt a trianoni határok közé szorult ország lehetőségei között korlátozta valamennyi nemzetiség egyetemi felvételét, másrészt senkitől sem vonta meg az életlehetőséget. Az első és második zsidótörvény sem volt méltó egy demokratikus jogállamhoz, a náci Németország fokozódó nyomása alatt került sor bevezetésükre. Bár nem irányultak a zsidók fizikai likvidálására, nagyon is azok közé a bűnök közé tartoztak, amelyekre vonatkozóan II. János Pál pápa 2000-ben nyilvánosan és ünnepélyesen bocsánatot kért Istentől és az emberektől. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia akkor úgy ítélte meg, hogy a pápa az egész világegyház nevében, tehát a magyar egyház nevében is bocsánatot kért, ezért nem tette ezt meg külön is. Amint nem tette meg a kommunista évtizedekben tanúsított gyengeségei miatt sem.

A zsidók mentése, illetve 1944-es elhurcolásuk megakadályozása érdekében Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás a püspöki konferencia nevében tárgyalt a Sztójay-kormánnyal, és pásztorlevele visszavonása ellenére sikerült hozzájárulnia a budapesti zsidóság megmentéséhez. Más magyar főpásztorok is, mint Boldog Apor Vilmos, Márton Áron, Mindszenty József szóval és tettel szembefordultak az embertelenséggel. A katolikus szerzetesi és egyéb intézmények - az apostoli nunciatúrával az élen - igen nagyszámú üldözött zsidót mentettek meg.

A magyar katolikus egyház embermentő munkájáról Meszlényi Antal könyvét a Szent István Társulat 1947-ben még kiadhatta, de mire alaposabb feldolgozások tárták volna fel a témát tárgyilagosan (az érdemeket és a mulasztásokat egyaránt), a kommunista diktatúra már azt igyekezett elhitetni, hogy csak a kommunisták voltak ellenállók, illetve szinte alig volt zsidómentés és ellenállás Magyarországon.

Ami a magyar katolikus egyház 1948 utáni helyzetét illeti, tudjuk, nemcsak a Mindszenty- és a Grősz-perre hivatkozhatunk, amelyek az egész egyházi élet megtörését célozták, nemcsak az egyházi egyesületek, iskolák, majd szerzetesrendek működésének betiltását kell említenünk, hanem a megfélemlítés után beszervezett katolikusok (papok, szerzetesek és világiak) belső megrontó hatását és a békepapi mozgalom rendszert kiszolgáló tevékenységét is. A magyar katolikus egyháznak nemcsak vértanúi és hitvallói, de gyengének bizonyult, sőt áruló tagjai is voltak, mint minden üldözés idején. Erről sincs okunk hallgatni, hiszen a történelmet nem szabad megszépíteni, mert "az igazság szabadít meg titeket".

Ami pedig a demokratikus pártokhoz való egyházi viszonyt illeti: a katolikus püspöki konferenciák választások előtt a világon mindenütt figyelmeztetik a hívőket erkölcsi kötelességükre, hogy csak olyan pártokra és jelöltekre szavazzanak, amelyek és akik keresztény erkölcsi és szociális elvek szerint kívánják szolgálni a társadalmat. Ez általában nem egyetlen pártot jelent, és általában nem is párt vagy pártok megnevezésével hívják fel erre a figyelmet. - Szász István cikke felrója, hogy Orbán Viktor "templomokban politizál". Nincs tudomásunk arról, hogy ő vagy bárki más valaha is pártpolitikai beszédet mondott volna katolikus templomban. Arról annál inkább, hogy II. János Pál pápa minden gesztusát, tanítását - így a jeruzsálemi Siratófalnál történt csendes imáját is - a katolikusok fontosnak, követendőnek tartják, és azóta is felidézik.

Ha Bácsfi Diána és maroknyi eszement követője nem érdemel is egyházi vagy akár politikai figyelmet - sokkal fontosabb társadalmi problémáink helyett -, arra továbbra is nagy szüksége van az egyháznak és a társadalomnak, hogy történetírásunk tudományos hitelességgel mielőbb feldolgozza a magyar egyház és társadalom történetét a nemzetiszocialista és kommunista diktatúrák idején, 1938-tól 1990-ig. A XX. század eddig indokolatlanul elmulasztott tényszerű és bűnbánó lezárása most már talán csak ennek megtörténte után lehetséges.

Rosdy Pál

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu