Békés forradalom?

Így minősítette - kérdőjel nélkül - az utóbbi hetek magyarországi eseményeit a nagyobbik kormányzó párt frissen választott elnöke. Már megint azt láthatjuk, hogy ugyanazokat a szavakat egyesek a közmegegyezéstől egészen eltérő értelemben használják. És mivel a médiumok felkapják az új értelmezéseket, egyre terjedhet a zavar, és végül tényleg képtelenek leszünk szót érteni egymással.

Októberben a forradalom szóról ma az ország többségének - remélem - más jut eszébe. És talán nem is a "Nagy", amely novemberi volt, de októberinek mondták, hanem a "kis" magyar, amely éppen tizenöt éve már nemzeti ünnep. Ha az ország hivatalban maradni szándékozó kulturális minisztere szemében valóban ötvenhathoz hasonlóak az idei őszön házuk táján végbement események, akkor nemcsak szóhasználatával és tisztánlátásával van baj, hanem erkölcsi kérdések is fölmerülhetnek: a blaszfémia, magasztos eszmék sárba rántása ugyanis ebbe a körbe tartozik.

Rossz jel, amikor egy politikus összetéveszti magát és kis csapatát a néppel. Mert forradalmat a nép szokott csinálni. Ahogyan a magyar tette 1956-ban, és ahogyan nem tette a nyolcvanas évek legvégén, amit fel is rótt nekünk boldogult Antall József... Ami az utóbbi hetekben történt, az egy párton belüli puccs volt mindössze: korábbi övéi elcsaptak egy miniszterelnököt (aki igen magas végkielégítéssel távozott, pedig végül is ő maga mondott le), és elcsaptak egy pártelnököt (akit magas EU-s állással jutalmaznának időszerűtlenné vált érdemei elismeréséül).

Ez volna a forradalom? Ötvenhatban a magyar nép erkölcsi erejének teljében nemet mondott valamire. (Nemcsak Rákosira, mert nem fogadta el Gerőt sem...) Mai önjelölt forradalmárjaink ugyan mire mondanak nemet? (Az erkölcsi erő firtatásától most eltekintenék...) Egyelőre úgy tűnik, maradék életlehetőségeink megőrzésének kötelezettségére mondanak nemet: a termőföld, az egészségügy, a köz- és felsőoktatás elkótyavetyélésével, feldúlásával. Elvbarátaik 1948-ban az államhatalmat megszállva államosítottak, s most, hogy eluralták a privát szférát is, önző kérlelhetetlenséggel privatizálnak.

Ami pedig a békét illeti: bizonyos szájakból az is mást jelent. Évtizedeken át önmaga karikatúrájának számított ez a szó a hivatalos magyar nyelvben: a békeharctól a békepapig. Ha nem dördülnek lövések, ha nem folyik vér, az még nem béke. Mindennek szilárd alapja kell, hogy legyen. A forradalomért eleinte lelkesülő, aztán mélyen csalódó Ady Endre tudta ezt, amikor Imádság háború után című versében kérte az Istent: Békíts ki Magaddal s magammal / Hiszen Te vagy a Béke. A sorrend is fontos: az Istennel és csak azután önmagával megbékélve lehet az ember a béke hiteles szószólója.

Legalább a szavakat ne engedjük privatizálni!

Kipke Tamás

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu