Egy baráttal kevesebb

(Máté Teodóz halálára)

"Életének 72., szerzetességének 55., papságának 47. évében..." Ez a gyászjelentések stílusa. Most éppen róla szól a szűkszavú jelentés, amelyhez hasonlót már sokat olvastunk, és fogunk is még. Aztán lesz egy olyan is ("nem tudjátok a napot és az órát" - Mt 25,13), amely ugyancsak közelről érint majd minket, mégsem fogjuk olvasni. Ilyen az élet. Még senki sem került ki belőle élve.

Vele október 6-án történt meg ez az egyszeri, életre szóló esemény. Előző este még jó hangulatban beszélgetett néhány rendtársával, aztán a szobájában misét mondott, és másnap délben hiába várták az ebédhez.

"Nem készületlenül, számunkra mégis váratlanul fejezte be földi életét" - írták gyászjelentésükben a pasaréti ferencesek. Teodóz atya az utóbbi évet tolókocsiban töltötte, mert két-három lépés után már fulladt. Szíve olyan rossz állapotban volt, hogy orvosa szerint csodaszámba ment, hogy még élt. Eddig tartott a csoda. - Mi, akik így vagy úgy most tőle elhagyatva érezzük magunkat, adjunk hálát azért, hogy eddig - így vagy úgy - egyáltalán részünk lehetett benne.

Tanárunk volt, többedmagammal neki köszönhetem, hogy megtanultam olvasni - irodalmat olvasni - és valamennyire írni is. Esztergomi szobájában példás alázattal és komolysággal bíbelődött gyarló, kamaszkori írásainkkal, ami később pályaválasztásunkat - ne bagatellizáljuk: az életünket - is nagyban meghatározta.

Nekem abban a szerencsében volt részem, hogy idővel atyai barátomként is szerethettem. Ebbéli minőségében talán még többet tanultam tőle. Lelki vezetőként inkább bátorított, mintsem ledorongolt: "Tulajdonképpen hálát kéne adnunk a bűneinkért is, mert azokkal aszal minket alázatosságra az Isten..." Példát is adott minderre: nem rejtegetett emberi gyarlóságaival, önmaga és mások elfogadásával. "Rendelkezni kell a megajándékozhatóság alázatával, kicsi fiam..." - mondogatta, mikor meglátogattam egy üveg jobb fajta borral, majd annak elköltése után otthagytam a másik palackot. Ez utóbbi mondatát többen kedves, felszínes humorizálásnak vélték. Pedig mélyen és komolyan gondolta ezt is. Szent Ferenc-i összefüggésekben.

Ha ezzel az alázattal ért oda, ahová október 6-án délben hosszas és szemérmes készülődés után elindult (ahelyett, hogy az ebédlő felé vette volna útját), akkor - gyarló tanítványaként a tőle tanult bizalommal hiszem - aligha marad el az ajándék.

Kipke Tamás

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu