Szentírás-magyarázat

Aki áll, el ne essék...

(Évközi 30. vasárnap - Lk 18,9-14)

A mai vasárnap evangéliuma a farizeusról és a vámosról szóló példabeszéd. Szent Lukács könyvének olvasója jól ismer egy áldott, Istennek tetsző hálaadó imádságot, Mária Magnificatját: "Nagy dolgot cselekedett velem a Hatalmas, szent az ő neve!" A farizeus nem azzal hibázott, hogy örült annak a sok jónak, amit Istentől kapott, és igyekezett köszönetet is mondani érte. Imádságában azért nem telt kedve Istennek, mert másokhoz hasonlítgatta magát. Annak örült, hogy különb a többi embernél, akikről mindjárt ítéletet is mondott. Önmagában az összemérésre még példát is találhatott a zsoltárokban. "Boldog ember, aki nem követi a gonoszok tanácsát, nem áll meg a vétkesek útján, nem ül le a gúnyolódók gyülekezetében, hanem az Úr törvényében leli kedvét..." - ezt imádkozzuk az első zsoltárban. De ez az ember lenézett mindenki mást, egészen konkrétan azt a vámost is, akit maga mellett imádkozni látott. Közben pedig önmagát sem mérte valóban Isten mértékével. Kétszer böjtölt hetente, tizedet adott mindenből. Nem figyelt Jézus szavára: "Jaj nektek, farizeusok, tizedet adtok a mentából, a rutából és minden veteményből, de elhanyagoljátok a szövetségi hűséget és Isten szeretetét" (Lk 11,42).

A vámos, méltatlanságának tudatában, valahol hátul húzódott meg, szemét sem merte az égre emelni, a mellét verte. Imádsága ugyanúgy kezdődött, mint a farizeusé: "Istenem!" De ez a megszólítás, amely a farizeus szájából magabiztos könnyedséggel hangzott, az ő szívéből úgy tört elő, mint a mélységből fölkiáltó bizalom szava. Aztán nem is tudott mást mondani, csak irgalomért könyörgött. Zakeus (Lukács szerint valami elöljáróféle a vámosok közt) majd fogadkozik, amikor Jézus megszólítja, szállást kér tőle: mindent jóvá tesz, amit eddig hibázott. Ez a példabeszédbeli vámos nem tudott ígéreteket tenni, csak a mellét verte és irgalomért esedezett. "Megigazultan ment haza" - mondja róla Jézus. A mesterségével mégsem szakított, talán föltette magában, hogy szégyenletes körülményei közt megembereli magát, igaztalan úton szerzett jövedelméből bőven ad a szegényeknek, s csak annyit tart meg magának, amennyire szüksége van.

Mire tanít minket ez az evangéliumi részlet? A farizeus példája talán arra, hogy a tisztességre, jóra törekvő, a jóban megszilárduló életnek is megvannak a maga kísértései. "Aki azt hiszi, hogy áll, vigyázzon, el ne essék!" (l Kor 10,12.) Annak, akit a sorsa, Isten különös kegyelme kiemel a sokaságból, különösen mély szolidaritást kell éreznie a többi emberrel, különben könnyen bajba kerül.

A vámos pedig mindig elevenen eszünkbe idézi: olyan Istenre bíztuk magunkat, aki körül "az elsőkből utolsók, az utolsókból elsők" lehetnek (Lk 13,30). Nem azért, mert szeszélyes, hanem mert minden emberi számítást meghaladó szeretet és bölcsesség vezérli.

Jelenits István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu