Bárány Tamás

Betegágyon

Hát ide kerültem, látod pajtás... Nem, ne is mondj semmit, látom, beszéltél az orvosokkal. Ugyan, mit titkolódzol? Tudom, amit tudok. Ezek itt már leírtak engem. Az elfekvőbe átallanának elküldeni - mégis, a nyugalmazott polgármester... Kijár neki, hogy itt forduljon föl, annak a gyönyörű, modern kórháznak a testvérintézetében, amit ő segített felújítani még tanácselnök korában, amíg ember volt, és jártányi ereje a talpán tartotta...

Ugyan, hagyj, pajtás, ne vigasztalj! Nincs arra nekem szükségem. Ha vigasztalsz, ha nem: úgyis tudom, magadban most arra gondolsz: ez a vén, részeges disznó is csak oda jutott, ahová való! És még örülhet, ha nem a temető árkában fogják elföldelni!

Ne beszélj, emlékszem én jól, miket mondtál te is rólam! Hogy ennek a Buzásnak is fejébe szállt a hatalom: úgy furikál a tanácselnöki, később a polgármesteri kocsiján, mint a régi urak, de nem feledkezett ám meg arról, honnét is emelkedett föl, mert úgy iszik, mint egy kefekötő... Mi? Látod, hallottam. Sokat röhögtek valamikor ezen a te aranyköpéseden. Nem mondom, szellemes.

Csakhogy te egy dolgot nem tudsz ám, pajtás.

Az én apám ivós ember volt, ördög tudja, mi baja lehetett a világgal vagy önmagával, vagy csak a gyomorsavával, de tény, hogy én józanul alig láttam. Ma már azt gyanítom, csakugyan a gyomorsavával volt valami baja, az kapatta rá az ivásra már kora ifjúságában - elég az hozzá: attól fogva, hogy az eszem tudom, addig amíg a fedele alatt laktam, alig kétszer vagy háromszor láttam józannak. Olyankor remek ember volt, jókedvű, szíves, tréfás, szeretetre méltó. Ha ivott - márpedig délelőtt kezdte és csinálta éjfélig -, elviselhetetlen lett, kötekedő, harapós, rabiátus, aki ütni sem átallotta az anyámat. Csak a káromkodás meg a jajszó: erre emlékezem, ha eszembe jut a gyerekkorom.

Csoda hát, ha azzal vágtam neki az életnek: én aztán egy kortyot se, soha! De nem is ment le a torkomon egy pohárral, egyetlen kupicával sem, amíg oda nem kerültem hajdanában annak a kisvárosi tanácsnak az élére! Akkor kezdődött a pokol.

Hát komám, mit tudjátok ti azt itt, a fővárosban! Reggel bejönnek az osztályvezetők, álmosak, pillognak és csavargatják fejüket a sarok felé, ott a szekrény, abban a reprezentációs kisüsti. No, egy kupicával, hogy jobban forogjon a nyelvük. Persze magad is fölhörpinted, meg ne szégyenítsd őket azzal, hogy iszákosoknak nézed... Aztán jön a főelvtárs a megyétől, ellenőrizni. Nem lehet, hogy ne kínáld meg. Aztán jönnek az iskolaigazgatók, értekezletre. Hagyhatod őket elmenni egy kortyocska papramorgó nélkül? Aztán benéz az állami gazdaság igazgatója, hoz egy üveggel. Megsértheted, hogy bele sem kóstolsz?

Eddig már úgy háborog a gyomrod, hogy okádhatnál, de a tisztiorvossal ebédezel, és egy fröccsöt csak meg kell innod a helyi egészségügy felvirágzására. Délután már vár a főerdész, hozott egy kis borókapálinkát, előtted bontja ki; szó, ami szó: csodás fenyőillata van. És bár az ízétől már hupikéket látsz, föl kell hajtanod, mert hát mi lesz a hatóság meg az erdőgazdaság jó viszonyával? Utána az építési vállalat főemberei érkeznek, szűk ám az a költségkeret... Anyaghiány is, képzett munkaerőhiány is... És előleg nélkül egy tapodtat sem! Akkor hát mégis mit lehetne tenni? Néhány pohárka gugyi mellett csak jobban el lehet boronálni a problémákat, nem igaz? De igaz, bizony, olyan még soha nem volt, hogy ne lehetett volna!

Estére lakodalomba hívtak, nem lehet, hogy ne menj el, ápolni kell a kapcsolatot a tömegekkel! És akkor megint a karcos fehér a vacsorához, aztán éjfélig a kemény férfipohár a tisztaszobában, amíg a fiatalság odakint táncol... Akkortájt végre valahogy hazavergődöl - bár a háziak arcán ott ül a sértődés, hogy ilyen korán megszöksz; persze, hiszen lenézed őket...

És reggel kezdődik az egész elölről, a pislogó osztályvezetőkkel!

Tizenhat évig álltam pajtás, és most itt vagyok. A gyomromat kétszer szabdalták, aztán lőttek a vesémnek, és most begorombult a májam. Ne beszélj, ne vigasztalj, tudom, amit tudok. Ettől már nincsen tovább.

Hagyd, ne sajnálj. Magam sem sajnálom magam. Csak egyet bánok. Ha már így kellett esnie, legalább valamicske örömem lett volna az egészben. És ne irtóztam volna úgy a szesztől, mint ördög a szenteltvíztől!

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu