|
|
A másik oldal Bajor és osztrák utakon Már tudom, miért szőkés olykor a hajdan "szép kék Duna". Az esztergomi kiság is váltakozva játszik a zölddel és szőkével, ez a vadkacsák-látogatta víz. Az Inn szőkíti meg, amely áradásos időben a partján emelkedő vártornyok mellett elrohanva sodorja a partot, s mintha ókori germán harcosokat vinne, de már csak hajuk kesely hajcsomói látszanak.
J. V. Scheffel, a romantika német poétájának sorai zúgnak a berekben, a teutoborgi erdőn: "Ó, Varus, légy átkozott! Add vissza légióimat!" A szavak az Innig hallatszanak északnémet fenyvesekből, az egykori Róma, Augustus sírással vegyes haragja; mivel Quinctilius Varus, a vesztes hadvezér elügyetlenkedte akcióját. A folyó a győztesek ujjongását ismétli némán, csupán a sodrás erejével. Hírlik, néhány éve Wernsteinnél ez az ujjongás hajót fordított fel - tele gyerekekkel...
Közel a határ s a ház is, ahol a kevésbé emlegetett különös bajor származék élt, festett és írt évtizedeken át, majd 1959-ben meghalt. Alfred Leopold Isidor Kubin a teljes neve, édesapja mérnök, anyja zongoraművész volt. Kubin 1877-ben látta meg a napvilágot. Addigra már elcsitult a müncheni művészeti botrány Szinyei Merse Pál Majálisa körül. A művész fittyet hányt a szigorú akadémizmusnak és honi rétek, halmok, vetések hamvas zöldje, szabadban vigadozó színes ruhás emberek emlékét elevenítette meg a vásznon - tavaszi sugárzásban. Azt festette Szinyei, ami a lelkén átsuhant. Nem tudta, odaát a franciáknál ugyanezt a tiszta színvilágot kereste néhány impresszionista.
Kubin háza a magányos gondolkodóé, jövendőlátóé, s mintha a mi gödöllői "boldog szigetünk" művésztanyája is ide szólna "keleti bölcselmével", ugyanakkor stílusújító nyugtalanságával, majd elhajlásaival. Hűséges a keresztény eszméhez Leszkovszky mester maradt.
München merev festő-akadémiájára már aligha emlékeztek. Kubin néhány olajképe még rávall könyvtárszobájában, de ő sem követte Schmidt meg mások utasításait. Vitája azért bőven volt Zwickledt falu plébánosával, akihez mint "rendhagyó hívő" tartozott. Alois Samhaber öt évvel élte túl a művészt. Bevallotta: a keleti filozófiákra nyitottságával Kubin sok bölcsességre hívta fel a figyelmét, de el nem térítette! Sírjuk a templom körüli kertben egymás mellett látható. Kubin és felesége nyughelyét az Innből "kihalászott" szürke kő jelzi. Mondhatók: szőkés szürke, minő a folyó vize...
* * * A festő-gondolkodó egyetlen regényének címe: A másik oldal (Die andere Seite). Scheffel a Szent Wolfgang remetéről, majd püspökről elnevezett Wolfgangsee mélykék vizénél a cölöpemberről meditált: Eszménk s érzésünk mocsári mélyén / cölöp cölöp mellé verve áll. XIX-XX. század kerül szorosan egymás mellé: eszme, hitvallás, összefonódó időben. S ha a festő-író látomásaiban a torz ikerpárt festi-rajzolja: a rettenetes fasizmust-kommunizmust (még jóval Baunau szörnyének föllépése előtt), a költő érzékeny utalással a történelmi torzulásokban mintha felhívást intézne: erős cölöpökre kell építkezni zúgó folyamok mentén. Szent Wolfgang Gizella nevelője volt Regensburgban, és vándorúton - missziós lelkülettel - Magyarországon is járt. Tartja még a legenda a tó mentén, amelyet a szerzetes életében Abersee-nek neveztek a hegylakók. Karcsú, kettős hagymasisakos barokk torony St. Gilgen Szent Egyed-templomának ékessége. (A fényképezőgép lencséje nem éri utol.) A délutáni tóparti nyüzsgésben egyetlen családot keresek: W. A. Mozart nagyszüleit, szüleit - emléktáblán. A templom gótikus. XV. századi bordázata, ablakainak rózsa-lánca elmélyült korokba kalauzol. A kórus alatti friss márványemlék a keresett névsort arany betűkkel ragyogtatja. A mama szülőháza sem áll messze innen, de a temetőben már sírkőnek nyoma sincs, hogy jelezné: itt nyugosznak az ősök.
A salzkammerguti tavaknál különös dallammal énekel a Mondsee. Martonvásár társul hozzá az alkonyatban, az ottani kicsi tó, az éjszaka gyertyafénye, amelynek világánál Beethoven a Holdfényszonátát komponálta - ha igaz a fáma. A hegyi felvonó az 1522 méter magas Zwölferhorn bércére mindenképpen "meggyőz": az Alpok változó holdjaival is (az időben) az európaiság őriző csöndje. Hó és néma sziklák. Odaát, túl a Dachstein-gleccser (közel 3000 méter) látványa Isten homloka. A tisztaság, az elérhetetlenség örökös nosztalgiáját kelti, amely vágyakat és közömbös órákat ütköztet. A hegyláncolatok - tornyosuló felhőkkel, kontrasztos fényekkel - másik költőt, a Mont Blanc hazájában született havasi pásztorfiút, Leutholdot fakasztják mélabús dalokra: "Ne kérdjétek, hogy mi tör le / engem - csüngjek bár a szépen -, / s elmerülve víg zenében, / s lejtve körbe / mért dőlök egyszerre csöndbe!" Bizony nehéz lenne válaszolni. * * * Vendéglátóink a passaui egyetemről a városban körbevisznek. A szigeten, a három folyó mentén. Igaza volt Alexander von Humboldtnak: Passau a világ hét legszebb városa közé tartozik. Itt nem nehéz megtalálni kapcsolatainkat a bajor földdel. Persze, hogy felkapaszkodunk a Várba, amelynek történelmi évszáma a homlokzatról ragyog: 1499. Oberhaus - olvassuk a plakátokról, s két nyelven szerte a városban: bajor-magyar kapcsolatok ezer éve. A kiállítás udvari transzparense kissé meghökkent: még mindig a csikósok, gulyások, bográcsok, cigányprímások batik-képei uralják reklámunkat. (Berlioz a hortobágyi pusztán is legalább a Rákóczi marsot intonálta képzeletben - Lenau, a Faust egyik versdráma szerzője nyomán!) A mostani európai látogatónak vajon mi jut eszébe rólunk? Esztergom emlékeit hiába keresem, talán egyetlen könyv utal a Szent Király városára - a reneszánszból. Hát nem a Garam és az Ister találkozásához közel emelkedő várdomb, Géza palotája volt Istvánunk szülőhelye, nagy tervek s megvalósításuk nemzetet teremtő erődje? A Dómban a 39 éves pap-orgonaművész: Hans Leitner vigasztal játékával. Bach térdre roskasztó hangjaival, s korál-improvizációval: "Legkedvesebb Jézus, Mária Fia -, örömem és koronám." Igen, Ő fölötte áll minden kicsinyességen, történelmi s egyéni szűkkeblűségen. Tóth Sándor a képek a szerző felvételei
|
||||||
Új Ember:ujember@drotposta.hu
| ||||||