Pálhegyi Ferenc

"Megnyílt a szemük..."

Ez a mondat kétszer fordul elő a Bibliában. Első ízben akkor, amikor az első emberpár lelkiállapotáról tudósít a bűnbeesés után: "Akkor megnyílt a szemük, és észrevették, hogy mezítelenek." (1Móz 3,7) Mennyi megdöbbenés és fájdalom rejlik ebben a közlésben! Hiszen tudták ők eddig is, hogy mezítelenek, de nem zavarta őket. Most azonban már van rejtegetni, titkolni valójuk: nem láthat mindent a másik, nem tudhat mindenről a másik. Megromlott a kapcsolatuk nemcsak Istennel, hanem egymással is. Bizalmatlanokká váltak, és vádolni kezdik egymást. Milyen szánalmasan nevetséges: fügefaleveleket aggatnak magukra, amelyek mély karéjaik miatt takarnak is meg nem is. (Talán a lapulevél jobb lett volna.) Rejtőzködnek Isten elől is: elbújtak a fák között. Ez még nevetségesebb: el lehet bújni előle? Isten kiált az embernek: Hol vagy? Jól tudja, hogy hol rejtőzik Ádám és Éva. Azért kiált nekik, hogy lehetőséget adjon a válaszolásra: a megszakadt kommunikáció újraindítását kezdeményezi.

Másodszor az emmauszi történetben találkozunk ezzel a mondattal: "Megnyílt a szemük, és felismerték Jézust." (Lk 24,31)

A két tanítvány számára (akik lehettek volna akár házaspár is, de bizonyára mindketten férfiak voltak) megújulást és sorsfordulatot jelentett ez a felismerés. Jézus velük haladt az úton a szomorúság és a kétségbeesés óráiban is, de nem ismerték fel, nem tudták, hogy velük van. Hogy felismerjék őt, látniuk kellett az ismert mozdulatot, amint megtörte a kenyeret.

Szemünk megnyílása, még ha keserves felismeréssel jár is, mint ősszüleinknél - kegyelem. Hiszen mégis szerencsétlenebb az, aki észre sem veszi, hogy házastársa szeretethiányban szenved, gyermekei elvágyódnak hazulról, élete az anyagi gyarapodás, a komfort és a hasznos munka mellett is üressé vált. Istentől elszakadva mindannyian védtelenek, árvák és szégyellnivalóan meztelenek vagyunk. Kegyelem, ha rádöbbenünk erre, és rejtőzködésünk fái és bokrai közt meghalljuk Teremtőnk hangját: Hol vagy?

De életünkben a döntő fordulat akkor következik be, amikor meglátjuk Jézust. Talán csodálkozunk, hogy eddig hogy nem vettük észre, hogy ott van és hogy ő az. De most megérkezik vele együtt a vigasztalás és a remény. Megtörte a kenyeret... Igen, megtöretett a teste, kiontatott a vére, befejezte váltságművét, feltámadt a halálból, és él örökké. Ebből következik, hogy nem kell szégyenkeznünk egymás előtt sem, nem kell félnünk, hogy a másik meglát valamit, amit el akartunk rejteni előle, hiszen minden sumákolásunkra, gonosz indulatunkra, hűtlenségünkre, önzésünkre bocsánatot nyertünk. Meglátjuk Jézust, és az ő szemének tükrében magunkat és egymást is másmilyennek látjuk: nem vagyunk már meztelenek, hiszen fehér ruha van rajtunk: Isten tisztának és igaznak nyilvánított minket Jézus Krisztusért. Ezért válnak jelentéktelenné korábbi csalódásaink, és ezért lesz lehetséges a megbocsátás és az elfogadás egymás számára is.

(A szerző pszichológus, a gyógypedagógiai főiskola nyugalmazott tanára)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu