Az Olvasó írja

Véd- és dacszövetségben a Somlyó-hegyen

A vizafogói plébániaközösség révén jutottam el idén pünkösdkor Csíksomlyóra. Tavaly közvetítést láttam az eseményről a Duna tévén, és megmozdult bennem valami az emberáradat emelkedettségét látva. Vágy ébredt bennem, hogy eljussak közéjük, és most pont az én közösségem szervezett utat erre az eseményre.

Hatalmas várakozás volt bennem, öröm, büszkeség és szeretet. A búcsú napján Csíksomlyó főutcáján csoportonként sorokba rendeződtek az emberek. Hosszasan vonultunk, keresztül a falun, fel a hegyre. Bárkivel találkoztunk, boldogan üdvözöltük, hiszen egy idegen országban körülöttünk mindenki magyar volt, és mindenki az Úrhoz készült Mária által (lévén híres Mária-kegyhely). A hegy tetején, a nyeregben a kijelölt helyre letelepedtünk. Minden oldalról vonultak, csak vonultak zászlóik alatt a "keresztalják". Ezek székely falvak csoportjai, 30-40 fős közösségek, akik a közeli, távoli falvakból még ma is igen gyakran gyalog jönnek, ezt ajánlva áldozatul. Körülbelül háromszázezer ember gyűlt össze a hegyen a legnagyobb fegyelmezettségben, szeretetben.

Az volt a gondolatom, hogy Isten, látva ezt a hatalmas embertömeget, aki érte jött ide, most biztosan nagyon boldog. És egy kis önzéssel arra próbáltam kérni, hogy valami jelet adjon örömének. Megnyugodhattam, mert a pap maga is célzott erre a vágyára a szertartás előtt.

Az ünnepi misét Bíró László püspök celebrálta. Egy Ilylyés Gyula-idézet köré építette mondandóját: A szél kihívására a fa gyökereivel válaszol.

Félelmetes, sötét felhők gyülekeztek az égen, eleredt az eső. Pillanatokon belül szakadni kezdett, mintha dézsából öntötték volna, ráadásul hatalmas jégdarabok kíséretében. Az emberek meg sem moccantak, csupán esőkabátjaikat vették fel, vagy ernyőiket emelték magasba. Senki sem futott a közeli erdőbe fedezékért. Viharos erejű jégeső kopogott az ernyőkön, kabátokon. Közben a hangszóróból időről időre visszatérően felhangzott a prédikációban az idézet: A szél kihívására a fa gyökereivel válaszol. A számtalan ernyő szinte összefüggő védőréteget képzett felettünk. Mi is fák voltunk, és erdőt alkottunk. Gyökereinkkel szilárdan álltunk a hegyen. Lombunk egybefonódott: próbáltunk nemcsak magunknak, de egymásnak is menedéket nyújtani. Én például a Sebestyén házaspár mellett álltam. Az ő ernyőjük részben védett engem, magam pedig előredőltem, és útját álltam a hátulról jövő jégnek, hogy az ne tudja Zsuzsit verni. Ő leguggolva, összekuporodva próbálta ugyanis elérni, hogy minél kisebb felületen kapja a "találatokat".

Így álltunk körülbelül háromszázezren véd- és dacszövetségben a Somlyó-hegyen.

A mise előtt vágytam valamilyen jelre, de úgy képzeltem, hogy majd szebben ragyog ránk a nap, vagy egyéb csodálatos dolog történik. Az esőnél, a jégnél arra gondoltam: megérdemeljük, sok tanulnivalónk van még. Most azonban, amikor ezeket a sorokat írom, valami mást fedeztem fel: A szél kihívására a fa gyökereivel válaszol. Ahogyan ott összegyűltünk és a viharban a közösség egységet képzett, ugyanígy erőt, védelmet jelentenek "gyökereink" - Isten és az egység - a világban, a "szél"-ben.

A jég kihívására egységünkkel, közösségünkkel válaszoltunk.

Köszönjük, Istenem!

Köves Balázs, Budapest

A hittanár búcsúja...

Megdöbbenve olvastam az Új Ember július 1-jei számában Szerdahelyi Csongor megemlékezését Gáspár Gusztáv egykori hittanáromról.

53 év távlatából az emlékek ugyan megkoptak, annál is inkább, mert őt - akárcsak az utódaként hittant tanító Liska Zoltánt is - a világháború után hamar leparancsolták a Werbőczy (majd Petőfi Sándor) Gimnázium katedrájáról.

De az utolsó hittanórája, amikor elbúcsúzott tanítványaitól, emlékezetemben maradt, és azt az emléklapot, amelyet akkor adott nekünk, a mai napig is őrzöm Opus Dei imakönyvemben, aminek használatára ő tanított.

A kép hátlapján ez a szöveg olvasható:

Aki engem követ, nem jár sötétségben. (Jn 8,12)

Édes jó Fiam!

Fájó szívvel búcsúzom Tőled. Gondolj imádsággal további utamra. Arra kérem a jó Istent, hogy kegyelmével segítsen megtartani, amire tanítottalak. Maradj hűséges fia édes Anyaszentegyházunknak és szegény hazánknak. Szeretettel: Gáspár Gusztáv hittanár

Budapest, 1948. május

Kisdi Balázs

Köszönet és kérés Csíkszeredából

Igen nagy meglepetés ért, amikor olvastam az Új Emberben, hogy a 2001. május 20-i rejtvény nyertesei között vagyok én is.

Örömöm még nagyobb volt, amikor megkaptam a kedves ajándékcsomagot, a A katolikus Európa című könyvet, Szerdahelyi Csongor szerkesztésében.

Nagyon örvendek a kedves ajándékuknak, és nagyon szépen köszönöm ezt az értékes könyvet, amelyet azóta is naponta lapozom és olvasgatom. Isten fizesse!

Sajnos, hogy az Új Ember folyóiratot, amelyet egy kedves ismerős magyarországi család küld rendszeresen nekünk, sokszor késve kapjuk meg itt Erdélyben, Csíkszeredában, és már nincs idő a megfejtett rejtvények elküldésére a határidő lejárta előtt. Mi a családunkkal mindig elolvassuk a színvonalas Új Ember hetilapot, és minden rejtvényt megfejtünk, többnyire anélkül, hogy el tudnánk küldeni a megfejtést. De akkor is azt érezzük, hogy nyertünk. A legfontosabb az lenne, azt szeretnénk megnyerni, hogy mindig legyen egy jó szándékú embertársunk, aki az Új Ember folyóiratot rendszeresen küldené, mert a mi katolikus folyóiratunk mellett sok lelki táplálékot is nyújt ez a kedves hetilap.

Még egyszer őszinte örömmel köszönöm a szép ajándékot, remélem, hogy még nyerek, és munkájuk sikeréért családommal együtt imádkozni fogunk!

Sok szeretettel.

Antal Rita Angyalka, Csíkszereda

Szép név...

A lap július elsejei számában a Pápai érdekességek sorozatukban szerepel, hogy II. Leó pápa a francia Aix-La Chapelle pártfogója. Ez a szép név - talán vannak, akik nem tudják - nem más, mint a ma Németországban lévő Aachen francia elnevezése.

Cholnoky Péter, Szombathely

Templomszépítés

Sokat járom az országot. Szembesülök az iskolában tanult és azóta megismert történelmi helyekkel, nevezetességekkel. Nagy élmény!

Észreveszem és becsülöm szűkebb hazám más értékeit is.

Felső-Gödön Németh László-iskola, század eleji katolikus templom és Alsó-Gödön egy ízléses, szép református templom stb.

S büszkén kiáltom világgá, hogy olyan ízléses, odafigyeléssel, gondossággal, jó ízléssel készített művészi dekoráció, mint a felső-gödi templomban van, az országban sehol nincs, különösen karácsonykor, húsvétkor s nagyobb alkalmakkor.

Tanítani kellene!

S mindezt Tóth Istvánné, Matildka valósítja meg!

Köszönet érte!

Ő istenáldotta tehetség!

Neki tanfolyamokat kellene tartania, hogy más templomokban is színvonalas legyen a díszítés, mert bizony híres nagy templomokban kívánnivalót hagy maga után.

Pesti Józsefné, Felső-Göd

Köszönjük, "Kántor" Mariska

Mindenki így ismerte: "Kántor" Mariska. A sajóládi egyházközség kántora volt negyvenhat évig. Fiatalon elkötelezte magát Isten dicsőítésére, amit ennyi éven át hűséggel, odaadással végzett.

Nekünk, sajóládiaknak meghatározó volt a szalézi atyák jelenléte 1947-től egypár éven át. Wágner Antal, Fias István (az Új Emberben cikk jelent meg "Az első templomépítő"-ről, de sajnos Sajóhídvég szerepelt Sajólád helyett) és Szász Károly - valamennyien szalézi atyák voltak.

Az idén Szombathelyen elhunyt Fias tisztelendő úrnak köszönhetően jól működő énekkarunk volt sokáig, de az az évek során elöregedett. "Kántor" Mariska ekkor fiatalokat tanított be passióéneklésre, így a szép hagyomány folytatódott. Mariska az ünnepek, temetések, keresztelők, esküvők, körmenetek ünnepélyesebbé tételén munkálkodott.

Én nem tudtam sajnos köszöntőt, búcsúztatót szervezni, de utólag szeretném megköszönni hűségét egyházközségünkhöz, negyvenhat évi munkáját, amelyet most kénytelen volt abbahagyni.

Egy sajóládi tisztelője

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu