|
|
A praktikus Kajetán Gaetano - mondják az olaszok, s leginkább neves zeneköltőjük, Donizetti jut eszünkbe. Egykor Requiemet írt az alig harmincnégy évet élt pályatárs, Bellini halálára. Persze nem tudni, hogy a Lammermoori Lucia, a Don Pasquale s más kiváló operák szerzője keresztnevének hallatán kire gondolt az odaátiak táborából. Föltételezhetjük, hogy Vicenza egyik gazdag palotalakójának fiára, a Thiene család egyszer csak mindenről lemondó fiatalemberére, a reneszánsz időkből. A fiú: Gaetano Padovában jogot végzett. Az arányaiban ma is megcsodálható Palazzo, a szülőház (a város: Vicenza szülöttének, a Goethétől annyira tisztelt Palladio mesternek instrukciója nyomán a tanítvány: Scamozzi műve) klasszikus arányaiban ugyancsak a saját értékrendjét fedezhette fel a weimari irodalom-fejedelem, de vajon tudott-e a szegény sorsot vállalt jogtudósról, akit már szerzetesi életében azért zártak "kolostorának" börtönébe Rómában a német és a spanyol zsoldosok, mert valaki közülük jól tudta: Gaetano egyszer gazdag volt, s bizonyára csupán ürügy számára a rendház, hogy megörökölt kincseit elrejtse. Háborús idők jártak, Itáliát keresztül-kasul száguldozó-menetelő katonák lepték el. Nápoly, ez a különös, történelmében szabadság-éveket alig számoló, tenger fölé hajló város főként érezte a háborúkkal megtűzdelt gyűlöletet Totila gótjaitól az 1860-as egyesítésig, amikor ott volt a magyar Türr István is. Két művészet, vágyittas város a Thieneiek idején, a reneszánsz praktikus, szépségeszménytől vezérelt századaiban; Vicenza a fölnevelő "édesanya" a lagúnák világához közel, Nápoly a végső nyugvást adta (1547-ben) Gaetano házfőnöknek, aki csak ennyit hagyott utolsó percében korának - testvéreinek üzenetül: Imádkozzatok, hogy legyen erőtök a világ terhét cipelni, mert ezáltal menekül meg a világ. Halljátok meg Isten szavát, amely szigorú, haragos, ha a keresztény népnek hangzik. Vessétek közbe magatokat, és ezt mondjátok: Itt vagyok én, Uram, a haragod engem sújtson! Gaetano - vagyis Kajetán (a mi ismeretünkben) egész életének ars poeticája volt a fenti üzenet, summázása egy meggyőződésnek, amely szerint ha a csillogó külsőséghez nem társul a szellem szerénysége, mit mondhat még a kereszténység! Családi tekintélye, a gróf apa hősi híre messzi vitte a fiatalembert pályakezdetén, de mivel már gyerekként vonzotta valami a titokhoz, Rómában, a pápai kancellárián (mint civil) sem állt meg a puszta látványosságoknál, a nyüzsgő-forrongó, újért küszködő Urbs terein és utcáin, hanem arra a csöndes, szerény származású festőre figyelt, akit Rafaelnek hívnak (a művészettörténetben kiemelve); "szép nővéreit": Madonnáit már jobbára megfestette, most a vatikáni Segnatura freskóin dolgozik. Az oldalfalak egyikén az antik bölcseletet, másikán a teológiát "mint világot mozgató szellemi erőket állítja" nézői elé. Gaetanónak lelki értelemben praktikus látásmódja volt. A teológia (közismerten: Disputa) középpontjában az oltáriszentség misztériuma tündököl, a freskó lényege, kettős fényben: fönn - látomásszerűen a Szentháromság "képviselőivel", lent a gondolat e világi "harcosaival", az elmélyedve vitatkozókkal a Lényegről. Talán a freskó-látvány indította meg Kajetánban azt, amit rövidesen kimondott: Olcsón árulják itt a tettek nélküli szavakat. A későbbi szerzetes leveleiben ezt így mélyítette el: A lelki emberek kimeríthetetlen öröme az a vágy, hogy testestül-lelkestül Jézus Krisztushoz válhassanak hasonlóvá... Nem szentimentális, hanem igaz szeretetben tisztítsátok meg lelketeket! Ez bizony cselekvés, annak mára szóló időszerűsége, hogy ha lanyhul az egyházi élet, mi több: tesped, legyenek "példaszerű jelesek": papok, laikusok. Olyan felszentelt lelkipásztorokra utal, akik az Istennel egyesülve nem csupán önmagukat, hanem másokat is erősíteni tudnak. Ennek jegyében született meg az Isteni Szeretet Testvérülete (Teatinusok). Reformoknak szentelt közösségi életük mára megcsappant: 1973-ban még negyvenkét házukban 191 tag élt, hat esztendeje a házak száma harminc, a rendtagoké 162. Lehet, hogy az új évezred rádöbben: hiába technika és csodálat a világ rejtett erőinek feltárásában, ha hiányzik a kajetáni magatartás, ez a praktikum, amely harmóniában kezeli a jelenségeket, visszafogja a büszkeséget, s teret ad a mélyebb titkok életbe plántálásának. Tóth Sándor
|
||||||
Új Ember:ujember@drotposta.hu
| ||||||