|
|
Boldog emberek Virágmindenség A férfi tétován lépegetett az utcán. Emberek jöttek-mentek körülötte. Idegennek érezte magát közöttük. Megnézett egy-egy kirakatot. Gyönyörködött a rengeteg áruban. Felsóhajtott: Amikor még kint voltam, nem láttam ilyen kirakatokat! Nem hitte volna, hogy tíz esztendő alatt ennyit változik a világ. A nap nagyot haladt az égen, de ő még mindig a kirakatokat bámulta. Emberek jöttek-mentek körülötte. A férfi tétován lépegetett az utcán. A kisfia jutott eszébe. Talán hároméves volt, amikor utoljára látta. Már meg sem ismerné - gondolta. A felesége eleinte még meglátogatta őt, de a gyereket soha nem hozta magával. Hamarosan az asszony is elmaradt. Hallotta, hogy összeállt valakivel. A feleségét nem sajnálta, legyen vele boldog az a szerencsétlen. De a gyerek! Már meg sem ismerné. Volt vagy hároméves, amikor utoljára látta. Egyre a kisfia járt az eszében. Kegyetlenül hideg szél fújt. Összehúzta magát, de a könynyű, viseltes gúnyát átfújta a szél. Behúzódott a pályaudvarra, ám néhány perc múlva kijött onnan. Ismerősöket látott. A vonatra vártak. Abba a városba utaznak, ahol ő is lakik. Azonnal helyesbítette magát: ahol a fia lakik. Neki ott már semmi keresnivalója. Hirtelen rádöbbent, hogy nincs hova mennie. Itt áll egy számára már teljesen idegen világban. Még az üzletek feliratait sem érti. A keresztutcába igyekezett, ahol enyhébbnek gondolta az időt. Összehúzta magát. Kegyetlenül hideg szél fújt. Sokadszor tolta el az aknatetőt, kibújt a föld alól. Elvakította a nap. Végre reggel van, motyogta. Tapogatta a fejét. Minden éjszaka beveri a szűk odúban, amikor felretten. Ilyenkor ér a járművel a kanyarba, leszalad az útról, hempereg a busz a szakadék mélyén, halottak maradnak szanaszét. Már odabent is ezt álmodta minden éjjel. Félt az éjszakáktól. A reggelt szerette. Előbújt. Nagyon megenyhült az idő. Hunyorgott egy ideig, aztán visszatette a vasfedőt a helyére. Elindult a park felé. Szerette a fákat. Odabent nem voltak fák. Csak falak. Folyosók. Mocskos beszéd. Őrök. Kopár udvar. Szögesdrót a magas kerítés tetején. Odabent is mindig a kisfiára gondolt, akárcsak mostani éjszakai szállásán, az aknában. Sötét volt odalent, talán valamennyire meleg is. Esténként még visszajárt oda. Úgy érezte magát, mint egy vakondok. Elhatározta, hogy ha melegebb lesz, kint alszik a szabadban. A fák alatt. De most még az aknatető alatt tűnt el a nap végén, s várta, hogy reggel elvakítsa a nap, amikor ismét kibújik a föld alól. A férfi állt a virágzó fák előtt. Áhítattal nézte őket. Egy kisfiú torpant meg mellette, azt figyelte, mit néz ez az ember. Milyen szépek - mondta a férfi a gyereknek. Az is ráemelte a tekintetét a hófehér és a rózsaszín virágözönre. Csak nézte, mint akit megigéztek. Bizonyára igen súlyos gondolatok forogtak a kis fejében, mert megszólalt. Virágmindenség! A férfi szeme hirtelen megtelt könnyel. Néhányszor elismételte a virágmindenség kifejezést, mint aki egész életében szerette volna megfelelő szóval illetni az előtte teljes pompájában feltáruló jelenséget, de nem találta ezt a szót, az egyetlent, amely méltó ehhez a csodához. És most megvan. Virágmindenség. Virágmindenség. Ismételgette a szót, szinte már eszelősen, s a virágzó ágak fényévekre távolodtak egymástól, benőtték az űrt, a virágok pedig úgy ragyogtak, akár a csillagok. Virágmindenség! - mondták szinte egyszerre. Az ember rámosolygott a kisfiúra. Te itt laksz a virágmindenségben? - kérdezte a gyerek. A férfi bólintott. A kisfiú megfogta az idegen repedezett, kisebesedett kezét. Nézték tovább a virágmindenséget. Váratlanul hisztérikus női hang hasított az áhítatos csendbe. Engedje el a gyerekemet, piszkos csavargó! Rendőrt! Rendőrt! Kiszakította a hároméves forma kisfiút a virágmindenségből, húzta maga után, korholta, hogy miért áll szóba ilyen utolsó, részeges, bűzlő hajléktalanokkal. A gyermek hiába mondta neki, hogy csak a bácsi virágmindenségét nézték meg, az asszony feldúltan, durván rángatta maga után. A férfi pedig csak állt a virágzó fák előtt. Már nem is tűntek olyan szépnek. Körmendi Lajos
|
Új Ember:ujember@drotposta.hu
| ||||||
