|
|
Trogmayer Ottó A tankönyvíró enciklopedista
Sokáig töprengtem, milyen közérthető címet lehetne adni ennek a rövid beszélynek, mely a korai középkor egyik legnagyobb tudósára, művészére emlékezik. (A két fogalom akkoriban még nem vált el egymástól, sőt olyannyira kötődött, hogy a maga korában még Leonardo da Vincit is univerzális művészként, s tudós feltalálóként tartották számon. Ma már a köztudat csak művészként tiszteli a lángeszű mestert.) A középkor kolostori műhelyeiben évszázadok óta gyűjtötték mindazt a tudást, ismeretet, melyet az antik örökség nyomán az egyre újuló technikákkal fejlesztettek tovább. Az első ezredforduló utáni évszázad vége felé, a tudományok és a művészetek nagyszerű felvirágzását tapasztalhatjuk. E műveltség hazai neves hordozója Könyves Kálmán királyunk is. Az akkor tudottak első, enciklopédikus feldolgozását végezte el Theopilus Presbyter, aki 1100 körül vetette pergamenre napjainkban újjászületett művét a különböző művességekről. A gyűjteményes mű eredeti címe: "Schedula diversarium artium" azaz "levélkék a különböző művészetekről ( művességekről, mesterségekről)". A "levélkék" bizonyára a különböző fejezetekre vonatkozik, hiszen a mű ránk maradt része 95 fejezetből áll. Azért kell ránk maradt részről beszélni, mert - miként sok más középkori kéziratos munka - ma már csak átiratokban tanulmányozható. A szerző neve, mint Anonymus esetében is írói álnév, csakhogy ebben az esetben nagy bizonyossággal feltételezhetjük, hogy a művész Rogerius bencés szerzetes. Rogerius a németországi Paderborn melletti Halmershausen kolostorában dolgozott, kiváló ötvös volt, akinek több munkája is ismert napjainkban. Egy-egy kis hordozható oltárát őrzi a paderborni dóm és az addinghofi kolostor kincstára. Az általa készített ezüst könyvtábla Trier dómjának egyik büszkesége, egy ezüst feszületét pedig Berlinben őrizték. Az említett kolostor minden bizonnyal nagyon fontos kézműves, azaz művészeti központ lehetett, ahol Rogerius az oda látogató, tanuló mestereknek ilyen módon is továbbadta tudását. A nevezetes munka évszázadokig aludta Csipkerózsika-álmát, mígnem a 18. században - akár Anonymus műve, a "Gesta Hungarorum" - újra ismertté vált. Igazi újjászületése azonban a l9-20. századra esik, amikor több országban fordították le az eredeti latinból franciára, németre, angolra, s nem utolsó sorban magyarra. Takács Vilmos nagyszerű fordítása, és a hozzá kapcsolódó tanulmány 1986-ban látott napvilágot, s úgyszólván napok alatt elkelt. Nem csoda, hiszen a hazai iparművészet, műtörténet, régészet régóta várta, hogy saját anyanyelvén beszélgethessen a kilencszáz évvel idősebb mesterrel. Magam, réges-régi tanulmányaim után, kétszer is találkoztam a mesterrel. Először akkor újra, amikor Vályi Katalin kedves tanítványom meglelte Szeren a középkori harangöntő műhelyt, s precíz feltárása, valamint a lelkes restaurátorok munkája nyomán sikerült újra önteni a szeri monostor harangját. Igaz, kicsit repedt-fazék hangja lett, ámde fordított tulipán alakja, arányai, öntési technikája olyan, amilyent Rogerius mester leírt. Hasonló az Esztergomhoz közel eső Csolnok határában előkerült harangéhoz. A másik találkozás a Gizella-kereszt ürügyén esett, amikor Visy Lilla ötvösművész beigazolta, hogy a kereszt ötvöse a Rogerius által leírt technikával dolgozott. A már említett három könyv 95 fejezete, a levélkék, a festés és festék-készítés, az üvegművesség, az ötvösség, s az ehhez kapcsolódó művességek, az orgonakészítés és a harangöntés akkori rejtelmeibe vezeti be egykori, s jelenkori olvasóit. Tudjuk, hiszen már századok óta ismert, hogy az ősi technikákon lehet finomítani, de alapvetően változatni nem lehet, hiszen a nyersanyag, az ásványok, a fémek, s a szerves anyagok már rég megszabták azokat a módozatokat, melyekkel a jelenkor iparművészei is dolgozni tudnak. A "Schedula" módszerei, receptjei, tanácsai mindmáig érvényesek. Rogerius könyve elődeink iránti tiszteletre sarkall - ezért írtam e sorokat. (A szerző muzeológus, egyetemi tanár.)
|
Új Ember:ujember@drotposta.hu
| ||||||
