|
|
Milyen az Isten családi arca? Máté-Tóth András pasztorálteológus a tanuló egyházról A pasztorálteológia belemerítkezik a társadalom, az egyházi gyakorlat valóságába, és így teszi fel a kérdést: hogyan fejtsük ki hitünket? Arra keresi a választ, miként tudjuk beledalolni a változó világba a változatlan evangéliumot. Nyitott arra, hogy új fényben lássa a kinyilatkoztatást. Értelmezésének alapköve a gyakorlat; a teológia művelésének alanyára kérdez rá mondja Máté-Tóth András, a szegedi egyetem vallástudományi tanszékének vezetője. A teológust arról kérdeztük: vajon milyen tanulságokat hordoznak a családok az egész egyház számára. - Alapvető kérdés, hogy kit minősít vagy jogosít fel az egyház közössége, hogy Isten dolgairól, az Evangélium üzenetéről szakemberként, mint tanító szóljon. Vagyis: ki az illetékes ennek az üzenetnek a megfogalmazásában. A tanítóhivatal, a teológusok jelentik az egyik oldalt. A másikat a családteológia, amely nép-szerű, ugyanis a nép szól benne a keresztség, a bérmálás és a házasság kegyelmei alapján. Az általuk megtapasztalt isteni dimenziót a családok szóvá teszik. Szólnak a titokról: ezt gyűjteni, hallgatni kell. A családteológia tehát a családban szerzett istentapasztalat megfogalmazását jelenti. Elvileg vagy eszkatologikus értelemben ez nem lehet más, mint amit a "profi" értelmezési hagyomány mond. A pasztorálteológia feladata, hogy a kettő között szinkronizáljon: meghallgatja a családapa, az anya, a tinédzser teológiáját, de beágyazva a "nagy" teológiába. Hallja azt a szólamot , amelyet csak "profiként" már nem hallunk. Róluk beszélünk, de nem nélkülük. Mit hallhat meg az egyház család tagjaitól? - A családnak számos olyan alapvető jellemzője van, amelyek tanulságokkal szolgálhatnak az egész egyház számára is. Ezek közül az egyik, hogy a család az irgalom közössége. Az irgalmat az egyház a bűnbocsánat szentségére koncentrálja, s ennek sajátos élete alakult ki a századok során. A bűnös és az Isten irgalmát közvetítő pap valamiképp távol van egymástól. A gyóntató nyilván nem él együtt azzal, aki nála gyónt. Vagy például: külső fórumon az egyházjog szabályozza az egyház életét. Ha egy pap botrányosan él, elhelyezik; kiveszik abból a közösségből, ahol "kudarcot vallott". A családban más modell működik: onnan súlyos vétségek esetén sem lehet mindig "disszidálni". Ha például a családban valaki "pénzügyi vétséget követ el", akkor is együtt maradnak, a vétkes tagot nem lehet minden esetben elhelyezni. Az ágytól-asztaltól való elválás extrém megoldást jelent. A család tagjai tehát megtanulják és gyakorolják az együttélést a "bűnössel", tudva, hogy ők sem ártatlanok. - Feltárul számukra egy másik világ: eredeti módon valósulhat meg, hogy a bűnös személy a család közösségében marad, amely az irgalom révén azt a perspektívát nyújtja, hogy megtart, és ezzel szabadít meg a bűntől. Nem a távoli, hanem a közel lévő Isten képét nyújtja. A gyóntatószékben a papnak - akár ismeretlenül - könnyebb feloldozni a hívőt, mint például egymást a házastársaknak. A gyónásban a pap bűnei természetesen nem kerülnek szóba, a saját feleségemmel szemben viszont azt élem meg, hogy mindketten bűnösök és irgalmasok is vagyunk. A pap előtt megválogathatom, hogy miről beszélek, a feleségem előtt nyitott könyv vagyok. Nem én választom ki azt a fejezetet, amelyikbe ő belelapoz. A család azt tapasztalja meg, hogy mindnyájan, kivétel nélkül Isten irgalmára szorulunk - ebből élünk -, mint közösség is. A kapott és adott irgalmazásból. A családon belüli istentapasztalat átfogó. Ez a nagy egyházi közösség számára is követendő út. - A család olyan erős kötelék, mint az Isten és népe közötti kapcsolat. - Az Úr nem oldja fel a hűség kötelékét. - Krisztusra emlékeztet, aki a bűnössel való kapcsolatunkat kiterjesztette egész életünkre, megmutatva, hogy magunk is bűnösök vagyunk. Amelyik családban jelen van az irgalom, ott tanúskodnak a hitről. Az irgalom tulajdonképpen irracionális természetű dolog, hiszen mindnyájunkban eleven a bosszú igénye vagy az igazságérzet. A családok tapasztalata az egyház egészét arra emlékezteti, hogy e modellben lehet irgalmazni és együtt élni. Elég például csak az egyház vagy egyháziak múltban elkövetett bűneire gondolnunk. Nem fényezhetjük a jelen helyzetet azzal, hogy a múltat feketítjük. Meg kell hallgatnunk a családokat, akiknek hitük szempontjából is nagyon fontos, hogy higgyenek saját tapasztalataiknak. Nagyon lényeges, hogy a bibliaolvasó vagy családi közösségek beszélhessenek élettapasztalataikról - egyéniségükhöz, képzettségükhöz, hitükhöz mérten, és diszkréten. A családok így egymást és a pasztorálteológiát is erősíthetik. Az egész egyháznak is szüksége van mindarra, amit a családok megfogalmaznak Istenről. E tanúságtétel már létezik: például a Házas Hétvége mozgalomban vagy a Fokoláréban. A családok hitének elmélyítése sem képzelhető el közösségükön kívül. Sokszor előfordul, hogy a családi nehézségekkel a paphoz szalad a férj meg a feleség is - külön-külön. Persze van úgy, hogy nem lehet "otthon maradni" egy problémával, a család sem lehet karantén, de tudatosítanunk kell, hogy a megoldások "bent" születnek. Szigeti László
|
Új Ember:ujember@drotposta.hu
| ||||||
