Vladimír Holán

Hogy ez után az élet után itt egyszer még
kürtök és trombiták rettentő
szavára kelljen ébrednünk.
Bocsáss meg, Uram, de azzal vigasztalódom,
hogy a kezdetét valamennyiünk feltámadásának
egyszerű kakasszó fogja jelezni…

Akkor még egy pillanatra fekve maradunk…
Az első aki felkel, anya lesz… Meghalljuk,
ahogy csendesen tüzet rak,
ahogy csendesen vizet tesz föl melegedni,
és a megszokott mozdulattal kiveszi az almáriumból
a kávédarálót.
Újra otthon leszünk.

(Vladimír Holán cseh költő, 1905-ben született Prágában.)

Halottak napján egy édesanya rímbe szedett fájdalmát idézzük, aki számára ez a nap az idén egészen mást jelent, mint tavaly, amikor még élt a fia.

„Úgy nem szeretek sietni” – mondtad,
s pont az életet mégis elkapkodtad.
Ráadásul még nem is igazán éltél,
precízen ugyan, de csak készülődtél.

Tudod kicsi fiam mennyit aggódtam éretted,
érezted valahol, de nem nagyon értetted.
Míg haza vártalak kómában volt lelkem.
Ha nyitottad a kaput, rögtön felengedtem.

Azzal, hogy elmentél, nem változott semmi.
Ugyanúgy tudlak őrülten szeretni.

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu