A II. Magyarok Nagyaszszonya Nemzetközi Egyházzenei Fesztivált rendezték meg október 15-20. között Budapesten, a Rezső téri plébániatemplomban, a Belvárosi Főplébániatemplomban és a Rózsák terei görög katolikus templomban. A fesztivál egyik rendezőjével, Mezei János zenetörténész, karvezetővel, aki Bubnó Tamás karvezető, ütőhangszer kamaraművésszel együtt a fesztivál-házigazda Budapesti Énekes Iskola tanára, az 1984-ben alapított énekes iskoláról és a rendszeres liturgikus szolgálat értelméről beszélgettünk.

A Budapesti Énekes Iskola

Mindenekelőtt azonban témánk maga a fesztivál. Mi a különlegessége éppen ennek a néhány napnak az igen számos fesztivál és egyházzenei program sorában? Az emberek általában koncertteremben, vagy alkalmilag előadóteremként funkcionáló templomban hallhatják nemcsak a vallásos ihletű, de sokszor a kifejezetten liturgikus célra született zeneműveket is – mondja Mezei János. A mi fesztiválunknak lényege, hogy a darabok mindig a maguk eredeti helyén, azaz egyházi szertartás – szentmise, vesperás – keretében hangzanak el. Így tehát nem elsősorban a zenei élmény általi gyönyörködtetés a célunk, miként a szentmise állandó részei a zsoltárok és antifonák sem ezért íródtak, hanem a dallam tulajdonképpen magától értetődő közege a liturgikus szövegnek, imának.

A Budapesti Énekes Iskola az Óbudai Andor Ilona Ének-Zenei Általános Iskolában, a Belváros-Lipótváros Deák Diák Általános iskolában és a kelenföldi Weiner Leó Zeneiskolában működik, igazában ezen intézmények diákjaiból alakult scholát jelenti. Fő feladatának a rendszeres liturgikus közreműködést és az ezen alapuló koncertezést, hangfelvételek készítését tekinti. Egyházzenei szolgálatot két templomban végez, repertoárján elsősorban az esztergomi gregorián tradíció darabjai, a középkori korai polifónia, a XVIII. századi és a kortárs magyarországi egyházzene alkotásai szerepelnek. Az énekes iskola valamiképpen Kodály zenepedagógiai koncepcióját szeretné kiegészíteni azáltal, hogy a templomi szolgálattal funkciót ad az éneklésnek. A fiatalok így, a felnőttekkel közösen énekelve, megérzik a kultúra egységét, s nemcsak a ma oly divatos tinédzserkultúra termékeit kénytelenek fogyasztani. Az is tudatosodik bennük, hogy a szentség légköre más, mint a világé, a liturgiát csak egyedül az Istennek fenntartott minőséggel szolgálhatjuk – teszi hozzá Mezei János.

A mostani egyházzenei fesztiválon a tizenegy hazai mellett egy, az angol egyházzenei hagyományt hatszáz éve folyamatosan őrző együttes, a Westminster Katedrális Kórusa és a negyvenkét évi hallgatást követően kilenc éve újra megszólaló ukrán görög katolikus énekkar, a Szent Feltámadás Görög Katolikus Székesegyház Credo Kamarakórusa „szerepelt”, azaz énekelt liturgiában.

Mezei János úgy véli, az énekes iskola révén a „schola cantorum” már-már megszűnt eszménye új erőre kaphat, hiszen rendszeres, konkrét feladatot is ad az éneklő ifjúság számára, sőt a felnőttekkel közös feladatot. Reméli, hogy a budapesti mintát egyre több iskola át fogja venni, hiszen, mint mondja, ez nemcsak az egyházhoz, Jézushoz viszi közelebb az embereket, hanem Szent Pál-i értelemben: „vizsgáljatok meg mindent, s ami jó, azt tartsátok meg”, a jó és rossz, értékes és értéktelen megkülönböztetésének képességét is erősíti.

szikora