|
Mindent látni – úgy, amint van sokkal többről van itt szó, mint általában egy vallási tanításról. Életről van szó, amely e földi élethez képest annyira más léptékű és kimeríthetetlen, hogy beleszédül az emberi képzelet. Jézus csodái is csak ebben az összefüggésben nyerik el végső, teljes értelmüket. „Krisztus nem önmagát emelte főpapi méltóságra, hanem az, aki így szólt hozzá: »Fiam vagy te, ma szültelek téged."
Jézussal, az Istenemberrel találkozva Isten szentháromságos mélységeibe tekinthetünk. S ez a rátekintés Jézusra megnyitja vaksággal vert lelki szemünket, nekünk, az élet koldusainak, ahogy a mai evangéliumban Bartimeussal történt. Aki megkapta a Jézus istenségébe, tehát a Szentháromság egy Istenbe vetett hitet, az mindent lát: úgy látja a mindenséget és benne az embert, amint van. Felfedezte ugyanis az Ősforrást, ahonnan kezdetét veszi a létezés, és egyben a legvégső Óceánt, ahová minden visszatér: a Teremtőt. A létezés nem öntudatlan istenáradás, hanem a Szentháromság egy Isten személyes döntésén alapuló teremtés a semmiből, a világegyetem előhívása a nemlétezésből. S a visszatérés még nagyobb isteni mű lesz, mint a teremtés, mert az ember az egyetlen Főpap által testestül-lelkestül részesül a végső feltámadás napján az isteni dicsőségben, a Szentháromság benső életében. De ez a visszatérés már el is kezdődött bennünk a hit, a remény is a szeretet által. „Fiam vagy te, ma szültelek téged“ – hangzik az örökkévalóságban, s ennek az isteni kijelentésnek minden szavában megmutatkozik, menynyire gyönge az emberi képzelet, mennyire szegényes a nyelv. Hiszen Jézus isteni személyében nem teremtmény. Ő másképp, sokkal eredendőbb mélységben Fia az Atyaistennek, mint mi, a képmására alkotott teremtmények. Ő az örökkévalóságtól fogva a Fiú, bár ez a kifejezés sem pontos, hiszen az örökkévalóságban nem lehet sem kezdetről, sem időtartamról beszélni. Ez a „ma“ nem egy időbeli folyamat meghatározott részére vonatkozik, hanem az örök jelenre. A „szültelek“ sem múlt idejű, már befejezett cselekvést jelöl, hanem ebben az örök jelenidejűségben folyó isteni tettet, amely természetesen egészen más, mint a földi szülés és születés. Krisztus főpapsága éppen abban áll, hogy összeköti Isten világát a mi világunkkal (a latin pontifex szó hídverőt jelent), és a Szentlélek kiárasztása által saját kifejezhetetlen mélységű istenfiúságában részesít bennünket. Mert az Atyaisten örök elhatározása szerint arra vagyunk rendelve, hogy egy életet éljünk a Szentháromság egy Istennel, vagyis a Fiú örök születésében részt kapva a kegyelmi születés által felvétessünk az isteni élet szentháromságos közösségébe. Sejtjük már, hogy sokkal többről van itt szó, mint általában egy vallási tanításról. Életről van szó, amely e földi élethez képest anynyira más léptékű és kimeríthetetlen, hogy beleszédül az emberi képzelet. Jézus csodái is csak ebben az összefüggésben nyerik el végső, teljes értelmüket. Ami Bartimeussal történik a mai evangéliumban, az a megromlott emberi természet következtében beállt fogyatékosság megszüntetése, amelynek csupán külső jele, kézzelfogható megnyilatkozása a visszanyert látás. A mélyben ennél sokkal több zajlik: az ember azon képességének helyreállítása, amellyel megpillantja a látható világ mögött Isten örökkévaló világát. Ezért teszek úgy, mint Bartimeus, aki, miután visszakapta szeme világát, követte Jézust az úton. Ezért járom földi életem útjait annak nyomában, aki ezt mondta: „Aki utánam jön, nem jár sötétségben, mert övé lesz az élet (az örök, romolhatatlan isteni élet) világossága.“ Barsi Balázs
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|