Farkas Ferenc emlékére

Kilencvenöt esztendős lett volna december 15-én. Egy évszázadot vitt magával elszámolásra a legszebb dallamok Komponistájához – teli zsákot, amelynek értéke a század tanúja: voltak még szorgos összerakói a széthullt világnak, amint azt megjövendölték. Hogy nem sikerült? Nem ők tehetnek róla.

Farkas Ferenc igazi művész volt és pedagógus, hangok, a komponálás klasszikus arányokban gondolkodó, tervező mestere, akiben az intuíció és a latin tudatosság párosult.

Valahányszor Rómában, a Caffé Grecóban Liszt Ferenc kézírását böngésztem, s más zeneszerzők emlékül ott hagyott kéziratait, eszembe jutott ő is, meg a „tanítója” Ottorino Respighi, az Örökváros poétikus zeneköltője. Elmondta: tanulóéveiben, a huszas évek végén járt ott Respighivel, s Grieg egyik kézirat-daltöredékét látta rámába illesztve. (Most is ott van.) A norvég feljebb lakott, a Villa Medici mögött, ahol Ibsen. Könnyű volt összerakni a képletet: Antik táncok, Norvég táncok, Régi magyar táncok. S persze Liszt sajátságos rapszódiái, amelyekre Brassai Sámuel egyszer keményen válaszolt. A feketekávé aromás töménysége, a bárka-szökőkút közeli „éneke” persze a füredi Szent János kútját is fölidézte, a pannon-tengert), a Kőröshegyi betlehemest, a Cantus Pannonicust Farkas Ferenc népszerű szerzeményeit.

Respighi Templomi üvegablakai (mostanában egyre többet hallani!) pedig liturgikus zenéjének csillogását, nehézségét, hiszen sohasem szeretett a felszínen „divatozni”, rendkívül igényes volt. És magyar. Ezt az érzését európai műveltsége csak erősítette.

Egy alkalommal (25 éve!) egyházzenéjéről kérdezgettem. Ave Mariát említett, miséket, közülük a Szent András tiszteletére írtat, melyet Kodály is megdicsért, benne az Agnus Deit. Ennek a misetételnek a szellemében élt: békességet, irgalmat kért a világnak

A játék örömeit szórakoztató zenés műveiben színpadon, kórusokban, de a komolyságnak azt a csöndes szomorúságát is ismerte, amely nemzeti költészetünk nagyjainál mindig jelen volt.

Sorolhatnók az elhunyt jeles műveit, volt munkatársunk: Kunszery Gyula verseire írt Bűvös szekrény című operáját, s utolsó dalait, amelyekben új harmóniákkal szólalnak meg Weöres Sándor, Csoóri Sándor s a többiek hivatás-vallomásai.

Jeles ember távozott közülünk, jelet hagyva. A szavunk, az előtte elment (vers) szerzőtárs: Csanád Béla néhány sora: „Minden örömben ott a bánat, /a születésben az ébredő halál, / a virág kelyhében a kereszt (…) / a halál csokrában a feltámadás. / S mindig ott van a művészet, / az a valami más.”

Istenünk, irgalmad szerint fogadd el őt.

(tóth)

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu