KÖNYVESPOLC

Az elmúlt év októberében az MTA Filozófiai Intézete és az Evangélikus Hittudományi Egyetem Más-kép címmel kétnapos konferenciát rendezett, amelynek célja az egyházak önértelmezésének, egymásról alkotott képének, a társadalmon belül egymással és önmagukon belül folytatható párbeszéd, cselekvés lehetőségeinek feltárása volt. Az immár nyomtatásban is (…és akik mást hisznek? Hívek és egyházak egymásról címmel) megjelent előadások jól mutatják, hogy az általában leginkább lényegesnek tartott kérdésekről szerencsére nem lehet semlegesen beszélni, s ha nem így lenne, alighanem menthetetlenül kihunyna az, amit emberi szellemnek nevezünk. A kötetet éppen az a feszültség élteti és az erőfeszítés teszi rendkívül tanulságossá, amely a tényekkel szembenéző nyílt beszéd és az az elől való kitérés, az egyházi hagyományok (minden elszigetelődést kerülni igyekvő) határozott vállalása és a lehetséges közös talaj kutatása, a diplomácia és a szenvedély kettőségéhez, valamint a szóba jöhető megközelítési szempontok sokféleségéhez kötődik.

Az összesen huszonhét felszólalás, előadás nagyjából három csoportba sorolható. Az előadások egy része szociológiai, jogi vagy filozófiai szempontból közelíti meg és elemzi az egyházak mai társadalmi szerepét, cselekvési formáit, lehetséges együttműködésüket, a párbeszéd és a közeledés terén gyakorolt múltbeli és mai tényleges illetve követelményként jelentkező magatartásformájukat. A szövegek másik csoportját a történelmi egyházak önértelmezését, belső problémáit és egymáshoz való (lehetséges) viszonyát vizsgáló elemzések alkotják, amelyekben bizonytalanság, tisztázásra törekvő számvetés és szenvedély egyképpen jelentkezik. Végül egyes magyarországi kisegyházak képviselői szólnak a fenti kérdésekről, a megértettség vágyával, olykor némi apologetikus szándékkal, de van, hogy egyenesen politikai vonatkozású felháborodással.

Magától értetődik, hogy a kötetben túlságosan is sommás végkövetkeztetésekkel éppúgy találkozhat az olvasó, mint pontosan megfogalmazott, éleslátásról és problémaérzékenységről tanúskodó gondolatokkal. Ám nemcsak a párbeszéd gesztusa értékelendő itt, olyan (személyesen levonandó) tanulsággal szolgálnak ezek az előadások, amelyet a hazai egyházak helyzete iránt érdeklődők aligha hagyhatnak figyelmen kívül. (Balassi Kiadó, 2000)

Jog és üdvtörténet

Sáry Pál Bűnvádi eljárások az Újszövetségben című könyve jóval többet tartalmaz annál, mint amire a cím alapján esetleg következtetni lehet. Nemcsak az eljárások puszta körülményeinek rekonstruálásáról van szó ugyanis, a mű átfogó képet igyekszik adni számos olyan történelmi és jogi jelenségről, amely nem elhanyagolható összetevőjét képezi az Újszövetség megértésének.

A könyv két nagy egységből áll. Az első rész Jézus perét tárgyalja. Feltárja Jézus viszonyát a mózesi törvényhez, majd a per lefolyásának korántsem egyértelmű összefüggéseit igyekszik tisztázni, mégpedig beható részletességgel: milyen bírói jogkörrel rendelkezett egyáltalán a zsidó főtanács, hozhatott-e halálos ítéletet, hogyan viszonyul egymáshoz a zsidó főtanács, Pilátus és Heródes állásfoglalása? A második részben Sáry Pál számos példával igazolja következő megállapítását: „Szent Pál igen alaposan ismerte a római jog szabályait, s e normarendszer meghatározó hatást gyakorolt gondolkodásmódjára” (133. o.), s bemutatja Pál és a hatóságok összeütközéseit (Antiokhiában, Filippiben, Korintusban, Pál Felix és Festus procurator előtt, római perei).

Minderről azonban a szerző nagy ívű képet rajzolva tárgyal. Egyrészt gyakran idézi az ókori történeti műveket (Josephus Flavius, Livius, Tacitus, Suetonius munkáit), a zsidó vallási és az ókeresztény hagyományt, másrészt pedig jelentős mértékben támaszkodik a modern kutatás eredményeire, részben a magyar nyelven hozzáférhető bibliai és jogi munkákra (Szörényi Andor, Gyürki László, Rosadi, Renan, Daniel-Rops írásaira), részben a vonatkozó kérdések terén legnevesebb angolszász szerzőkre (P. Winter, G. D. Kilpatrick). S persze, ami a leglényegesebb: biztos ítélőképességgel tájékoztat a Jézus és Szent Pál perei kapcsán felmerülő jogi kérdésekről, a laikus számára is érthető formában mutatja be a jogi intézményeket és többször is önálló elméletet fejt ki a felmerülő problémákra. Mindeközben pedig a legnagyobb tisztelettel fordul a Szentírás szövege felé, úgy, hogy a képzett jogász mögött kivehetővé válik a kutatásba hitének erejével bocsátkozó hívő alakja is. (Szent István Társulat, 2000)

G. T.

A katolikus egyház a balti országokban

A Szent István Társulat Ecclesia Sancta című egyháztörténeti sorozatának ötödik kötete a katolikus egyház történetét mutatja be a balti országokban, azaz Észtországban, Lettországban és Litvániában. A kötet egy 1986-ban Olaszországban rendezett tudományos konferencia előadásaiból készült válogatás, amelyet két fontos szöveg egészít ki: egy, az 1990-es litvániai rendszerváltást követő egyházi vonatkozású változásokat elemző tanulmány, és Bojtár Endre utószava.

Ezeknek a záró írásoknak igen jelentős szerepük van a kötet egészén belül, így egyenesen ajánlatos, hogy az olvasó legelőször is ezeket tanulmányozza át. P. Subačius írása „a régen dédelgetett remény győzelmes beteljesüléseként” megtapasztalt, 1988 és 1990 között végbement rendszerváltást követő egyházi történéseket áttekintve kitér a II. világháború előtti, utáni és a mai litván egyházi önértelmezés problémáira, a katolikus egyház más egyházakhoz és az államhoz való viszonyára. Elemzései jelentősen hozzájárulnak a tanulmány születése előtt tizennégy évvel rendezett konferencia pontosabb megértéséhez, különösen, ha figyelembe vesszük Bojtár Endre megjegyzéseit a konferencia előadóinak (akik nyugati emigránsok voltak) szellemi helyzetére vonatkozóan. Ami a konkrét előadásokat illeti, a kötetben két olyan tanulmányt találunk, amely általános bevezetést nyújt a balti országok történelmébe és egyháztörténetébe, egy tanulmány tárgyát az észt egyház képezi, Lettországról két előadás szól, a többi nyolc tanulmány pedig részletesen tárgyal Litvánia történelméről, a kereszténység és Litvánia hányatott kapcsolatáról, a litván nyelvről és irodalomról.

Érthető, hogy a szövegekben a történelemben előrehaladva egyre elevenebben jelentkezik a személyes érintettség és az átélt feszültség („A szovjetek pokoli rendszerük litvániai évei alatt mély sebeket ejtettek az egyházon” [284. o.]). A magyar olvasó számára pedig nemcsak a részben közös sors (a nemzeti nyelvért tett erőfeszítések, idegen nagyhatalmak szorítása, nemzetiségi sokszínűség, szovjet megszállás) miatt tanulságos a kötet áttanulmányozása, de megkapó az a fáradozás is, amelyet az előadók nemzeti önmeghatározásukért vívnak, kis államok tagjaiként és elkötelezett katolikusokként: amely államok „Európa nyugati részé[hez tartoznak], nem az érintett országok földrajzi fekvése, hanem ezen népek kulturális gyökerei miatt. Ők kulturális szempontból nem Kelet-Európához tartoznak” (309. o.).

T. F.

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu