Levelek Erdélyből

„Nyelv és lélek” a sokatmondó címe annak a sorozatnak, amelyben Kós Károly levelezése Czine Mihállyal napvilágot látott. Úgy illenék, hogy e rendszeres levélváltás mindkét alakjának jelentőségét, elhivatottságát, kitartását és sorsvállalását hosszan méltassuk, de talán egy-két jelzés is elegendő lehet, hogy viszszaidézzük az erdélyi magyar irodalom (és magyarság) egyik legnagyobb alakját s levelező partnerét, a magyarországi irodalomtörténészt, aki karrierjét feláldozva haláláig a kisebbségi magyar irodalmak szószólója volt. Kós Károlyról keresve sem találhatunk hitelesebb, igazabb jellemzést, mint amit éppen Czine Mihály adott róla: „Mértéket adott, mértéket jelent mindmáig: a hűség és szolgálat, az emberség és a bizodalom értékét.” S ha Czine Mihályt jellemeznénk, róla is hasonlót állíthatnánk: az egyetemes magyarságtudat megőrzésének, a lelkiismeret ébresztésének elkötelezettjeként, a számadó juhász gondos figyelmével számos minden értéket, amelyet megőrzésre érdemesnek gondolt. Más korban, már körülmények között érdemrendekkel halmozták volna el, neki azonban a felé áradó szeretet és megbecsülés jelentette munkássága legértékesebb díját.

Kevesen tudják, hogy a nagy irodalomtörténet kisebbségi magyar irodalmakról szóló fejezete után lett Czine bélyeges ember. Ekkor távolították el addigi munkahelyéről, s került az egyetemre, ahol egy évtizeden át az egyik legnépszerűbb oktató volt, s pont azért szerették a fiatalok, amiért szálka lett a hatalom szemében. Felmérhetetlenek az érdemei abban, hogy az erdélyi, felvidéki, délvidéki magyar nyelvű irodalom „ügy” lett. Bizonyára elnézőbben méltatta ezeknek az irodalmaknak a teljesítményeit, mint a jelek szerint jóval szigorúbb Kós Károly, de az nem kétséges, hogy a hazai irodalomszemlélet gazdagodásával nagyon sokat használt Czine kényszerű pályamódosítása.

Ez az apa-fiú kapcsolattá melegedő, Kós Károly nézőpontjából nyomon követhető kapcsolat jelzéseivel és célzásaival az „ereszd meg! Húzd meg” korszak történetéről is sokat sejtet. De néhány olyan kérdést is fölvet, amelyre bizony itt és most is válaszolnunk illenék.

Szomorú például, hogy elég kevesen vannak, akik szívügyüknek tekintik a kisebbségi magyar irodalmak jelenét. Értékes, jól tájékoztató szakmunkák megjelennek ugyan – csak példaképp hivatkozom Görömbei András és Pomogáts Béla műveire -, de a magyar irodalom vérkeringésébe eleddig nem kerültek be a határainkon túl megjelent műalkotások, s ez fájdalmas hiány.

A másik: az úgynevezett népi gondolat – ennek Czine egyik meghatározó képviselője és szószólója volt – homályosulása. A huszadik század egyik legizgalmasabb eszmerendszere, amelynek kidolgozásában Illyés Gyula, Kovács Imre, Németh László, Szabó Zoltán és társaik oly fontos szerepet játszottak, s amely ilyen szervezetekben és intézményekben testesült meg, mint a KALOT vagy a KALÁSZ. Az utóbbi évtizedekben mintha a margóra szorult volna, holott demokratikus hagyományait és törekvéseit ma sem nélkülözhetjük. Meglehet, a rendszerváltás idején történt „pártosodása” nem valami szerencsés csillagzat alatt ment végbe, de a szellemét, a magyar társadalom problémái iránt tanúsított nyitottságát akkor sem szabadna nélkülöznünk, ha Illyés nevét ironikus mellékzöngével ejtik ki az irodalomtudomány hazájában.

Rónay László

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu