Mindenszentek ünnepe

Magyar nyelven is megjelentek azok a levelek, amelyeket Dietrich Bonhoeffer, a nagy német teológus a nácik börtönéből írt. 1944. július 21.-én kelt levelében ez a protestáns lelkész azt is leírja, hogy a börtön cellájában hosszasan beszélgetett egy katolikus pappal: többek között az élet értelméről. Bár mindketten keresztények és Isten szolgái voltak, mégis eltérően vélekedtek erről a kérdésről. Ő, a protestáns azt mondta: „Szeretnék megtanulni hinni”- A katolikus pap pedig azt vá1aszolta: „Szent szeretnék lenni“. Nyilvánvaló. hogy az eltérő válaszban felfedezhető a protestáns és katolikus vallásosság közti különbözőség. Protestáns testvéreink azért imádkoznak, hogy hinni tudjanak abban, hogy Isten Krisztusért igazzá teszi őket és üdvözíti. Mi, katolikusok pedig azért könyörgünk, hogy Isten kegyelmi segítségével szentek lehessünk, és életünk végén a szentek boldogító közösségébe juthassunk.

Valljuk meg őszintén, hogy napjainkban megfogyatkozott közöttünk az életszentség utáni vágy: kevesen vannak olyanok, akik szentek akarnak lenni. Az esztendő folyamán szívesen gondolunk az egyház jól ismert szentjeire, az elmúlt kétezer év vértanúira, hitvallóira, és a szentéletű rendalapítókra. Mindenszentek ünnepén a megdicsőült Egyház kevésbé ismert és ismeret1en szentjeire gondolunk: „szent életű’” őseinkre, barátainkra. ismerőseinkre. Szent Bernát, az ünnep zsolozsmájában azt írja, hogy az emlékezés önmagában kevés! Ez az ünnep többet vár tőlünk: „Vágyakozzunk azokhoz, akik várva várnak ránk, sietve induljunk feléjük, akik készek befogadni bennünket, előzzük meg az üdvözült lelkeknek ezt a várakozását azzal, hogy mi is oda kívánkozunk. „

Tehát a mi saját - reménybeli - ünnepünk is ez a nap, mert mindnyájan arra vagyunk teremtve, hogy egykor a rnindenszentek közösségében éljünk a mennyben. Ezekben a napokban“ amikor a temetőket járjuk, gyakran gondolunk a megdicsőült és a szenvedő egyház (a halál utáni tisztulás állapotában lévők) tagjaira, de arról megfeledkezünk, hogy már most is, mi is (a küzdő egyház tagjai ), hozzátartozunk a szentek közösségéhez. Esztendőről esztendőre ez az ünnep rá akar döbbenteni bennünket arra. hogy megkeresztelkedésünk óta már mi is mindnyájan „szentek“ vagyunk (lKor 6. 11), és az Egyházban mindenki meg van híva az életszentségre (LG .40). Jézus mindenegyes tanítványát, bánni is legyen rangjuk vagy állapotuk, együttesen és egyénenként. Különbségtétel nélkül hívja az életszentségre:

“Legyetek tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes” (Mt 5, 48). Az apostol szava szerint: „Az az Isten akarata, hogy szentek legyetek” (1Tessz 4,3). Sőt mindent megkaptuk és megkapunk ahhoz, hogy szentek tudjunk lenni.

A keresztségben megkaptuk a megszentelő kegyelmet, az isteni élet részesei lettünk a Szentlélek által, vagyis a „szentség csíráját” szinte életünk kezdetétől fogva magunkban hordozzuk. De ezt az ajándékba kapott megszentelődést – Isten segítségével – mindnyájunknak személyesen kell kibontakoztatnunk. A megszentelő kegyelem „Istennek tetszővé” tesz bennünket, de a hit, a remény és a szeretet teszi tökéletesíti az Istennel való egységünket. János apostollal együtt gondoljunk arra, hogy már „most Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mivé leszünk” (1Jn 3,2).

Az ünnep prefációja szerint „a szentek nagyszerű példája sarkall minket, és imádsággal is közbenjárnak értünk”. Mindkettőre szükségünk van: a biztató példára és a közbenjáró imádságra. Különösen is rászorulunk a szentek közbenjárására, hogy amit saját erőnkkel el nem érhetünk, azt közbenjárásukra Isten ajándékba adja meg nekünk.

Dolhai Lajos

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu