 |
 |
 |
 |
2000.
október 29. |
Mindenszentek
ünnepe |
 |
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
Élet és liturgia Zarándokúton az örök haza felé Korunk emberére jellemző, hogy lehetősége szerint szívesen utazik a környező országokba éppúgy, mint távoli tájakra. Érdeklődési körének megfelelően sokféle céllal teszi. Van, akit a múlt történelmi vagy képzőművészeti emlékei érdekelnek, mások gazdasági látnivalókat csodálják meg.Ez alól az igény alól a keresztény ember sem kivétel, de számára egészen más cél is létezhet. Utazásai során eszébe jut, hogy minden útja azt a nagy utat is jelenti, amit életútnak, vagy Kis Szent Teréz szerint „a mi kis utunk"-nak nevezünk, és ezen való menetelésünk a mi zarándokutunk. Története visszanyúlik a kereszténység kezdeti időszakába. A hívek felkeresték azokat a szent helyeket, ahol Üdvözítőnk járt, tanított, majd szenvedett és dicsőségesen feltámadt. Így is akartak vele találkozni. De éppúgy akartak találkozni azokkal is, akik zarándokútjukat dicsőséggel fejezték be, mint pl. a vértanúk. Ezért keresték fel sírjaikat és kérték közbenjárásukat. Hétről-hétre tanúi vagyunk, hogy a világ minden tájáról érkeznek a katolikusok különböző csoportjai az Örök Városba. A zarándokúton mindannyian megállnak. Imádkoznak, elmélkednek és a csúcspont mindig az Eukarisztia ünneplése. Itt maga Krisztus az Ige asztalánál vár és az örök élet Kenyerével táplál. A fiatalok jubileumi találkozója két millió fiatalt vonzott Rómába. A riporterek ügyesen szóra bírták a fiatalokat. Mily csodálatos megnyilatkozások egyszerű, de lényegre törő szavakkal. Megerősítésre van szükségük, és ezt egymással, egymásban Krisztussal való közösségben keresik. Közelmúltban hazánkból és a világ minden tájáról a magyarok is útnak indultak. Népünk bejárt már egy hosszú, történelmi utat, de az út még tovább tart, amelyen a mai magyarságnak kell menetelnie. A világ püspökeinek feladata, hogy példát mutassanak, de tanításukkal és szolgálatukkal segítsék a rájuk bízottakat a mennyei haza felé vezető zarándokúton. A családok zarándoklata sem volt kisebb jelentőségű. A nyolc ifjú pár kéz a kézben vállalta a zarándokút folytatását új életformában, új feladatokkal és céllal: az emberi életet szolgálni a házasság szentségében. Azonban ezek a zarándokutak sokkal előbbre mutatnak. Az Egyház liturgiájában gondoskodik arról, hogy mindig szemünk előtt legyen: vándorlunk és zarándokolunk az Örök Haza felé. Már a keresztség szentségénél a fehér ruha átadásakor elhangzik: „Vidd ezt tisztán a mi Urunk ítélőszéke elé, hogy részed legyen az örök életben". A keresztény ember az örök élet kenyerével táplálkozik, különösen amikor földi zarándokútjának végét járja a Szent Útravalót nyújtja neki az Egyház. Az eukarisztikus imákban mindig visszacseng a földi zarándoklás, melynek célja a mennyei Jeruzsálembe való megérkezés. „Ha pedig a mi utunk véget ér, végy fel minket is országodba, ahol az élet teljessége és az örök dicsőség vár reánk" - imádkozzuk az egyik svájci kánonban. Ezekben a napokban az Egyház a zarándokút végére és befejezésére irányítja figyelmünket. Mindenszentek ünnepén a szentírási olvasmányok tanítását részben a prefációban találjuk meg, ahol „a megdicsőült testvérek kórusa" mindörökké magasztalja Istent. Mi pedig, „akik a hit fényében a földi élet zarándokútját járjuk, nagy buzgósággal törekszünk" ahova pártfogóink és példaképeink már megérkeztek. A zarándokút végső beteljesedéséért könyörög az egyház a mi nevünkben: „innét a földi zarándokok asztalától eljussunk a mennyei haza lakomájára". Don Bosco Szent János írja, hogy Jézus elment helyet készíteni nekünk. Milyen vigasztalás, hogy előkészített helyünk van, de éppen ezért minden mást értéktelennek tekintsünk. Verbényi István
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||
