|
Kilépés az információs katakombából Ezer éve velünk és értünk: a katolikus egyház A püspöki kar titkára és néhány közvetlen munkatársa az utóbbi hetekben intenzív beszélgetéseket folytatott újságírókkal, egyházi intézmények vezetőivel, lelkiségi mozgalmak képviselőivel. Miről szóltak ezek a beszélgetések? – kérdeztük Veres András püspököt.
Sok a tennivaló ezen a téren, az elmúlt évtizedek egyházellenes propagandája, a torz történelemoktatás negatív képet alakított ki a társadalom széles rétegeiben az egyházról, a vallásról, a kereszténységről. Ezen a helyzeten szeretnénk változtatni. Mindenképpen hangsúlyozni szeretném, hogy nem a püspöki kar, nem a papság és nem a magyar katolikus egyház „reklámozása” a cél, hanem hogy azok az értékek, amelyek a katolikus egyház tevékenysége révén jelen vannak a társadalomban, láthatóvá váljanak. Egyházunk a kultúra, az oktatás és nevelés, a szociális gondoskodás és az egészségügy terén az egész nemzet javára folytatja értékteremtő tevékenységét, még ha nem is ezt tekinti elsődleges feladatának, hanem az evangelizációt, a hit ébresztését. Hogy valósághű képet kapjon minderről a társadalom, ahhoz előbb a tömegkommunikáció szakembereinek és irányítóinak kell valós ismeretekhez jutniuk. És szükség van az ő elfogulatlanságukra, jóhiszeműségükre is… - Dolgoznak keresztény újságírók a nem egyházi médiumokban is: fontos, hogy lássák, milyen sokat tehetnek ennek érdekében. Nem valamiféle „összeesküvésre” akarjuk rávenni őket. Szakmai felkészültségük és erkölcsi hitelük révén ugyanakkor segíthetnek abban, hogy tárgyilagos kép alakuljon ki az egyházról. Hogy az egyház pozitív üzenete elérje a magyar társadalmat, hogy a keresztény értékek láthatóvá váljanak, az korántsem csak az egyház érdeke. Nem könnyű az, amire kérjük őket, hiszen napjainkban a média érdeklődése elsősorban a negatív előjelű szenzációkra irányul, de annál inkább szükség volna arra, hogy valódi értékekről, pozitív jelenségekről is szó essék, amelyek hitet, reményt, bátorságot ébresztenek az emberekben. Az egyház hiszi és vallja, hogy minden ember meghívást kapott az üdvösségre, ezt a jó hírt minden emberhez szeretné is eljuttatni. Hogyan fogadták az újságírók ezt a kérést? - Akikkel eddig találkoztam, azok maguk is érzékelik, hogy a szenzációéhség mellett egyre inkább érzékelhető a szépre és jóra való igény. Manapság sokat emelgetnek egy új keletű fogalmat: „országimázs” (az országról kialakítandó kép). Nyilván lesznek, akik azt gondolják, ez a püspökkari kezdeményezés az „egyházimázs” kimunkálását, javítását célozza. - Ebben nem is tévednek. Erről is szó van. Nem mindegy azonban, mit értünk jó imázson, jó képen. Az én felfogásom szerint nem az a jó kép, amely jónak mutatja a rosszat, hanem az, amely hűséges a valósághoz. Nem akarja elkendőzni a hibákat – de az eredményeket sem. Újra hangsúlyozom: nem az egyházat akarjuk a valóságosnál jobb színben feltüntetni, hanem azt szeretnénk elérni, hogy az egyházról kialakult, igaztalanul rossz kép ne nehezítse a kereszténység által felkínált értékek befogadását. Az egyház hitet és reményt akar sugározni, az embereknek lehetőséget kínálni arra, hogy átgondolják az életüket, és azokat az értékeket keressék, amelyek valóban boldoggá tehetik őket. Már itt, a földi életben is. Kik irányítják ezt a programot? És hogyan, milyen lépésekben kívánják megvalósítani? A püspöki konferencia határozata alapján kezdődött ez a tevékenység, elismert szakemberek irányításával, a püspökkari titkárság munkatársainak bevonásával, és sok-sok jó szándékú ember közreműködésével. Azok a bizonyos, hetek óta folyó beszélgetések is jelzik, hogy sokféle véleményt kikérve és meghallgatva látunk munkához. Nem olyasféle – igen-igen költséges – kampányba kezdünk, mint amikor egy vállalat új termékét akarja piacra dobni. Azok a szakemberek, akik felkérésünkre igen nagy munkára vállalkoztak, már régóta szerettek volna tenni valamit az egyházukért. És az a sok jó szándékú ember – papok, szerzetesek és világiak – akik véleményét és aktivitását kértük, mindnyájan érezhetik: olyan munkába kapcsolódhatnak be, amely mindannyiunk keresztényi hivatása. A terv a szakemberek irányításával lényegében elkészült. Az első lépések közé tartozik, hogy a már meglévő kommunikációs csatornáinkat hatékonyabban működtessük. Egyházmegyei szervezeteink, plébániáink, intézményeink, szerzetesi közösségeink, a lelkiségi mozgalmak mind kapcsolatban vannak környezetükkel, hatnak is rá: most tudatosabban és hatékonyabban kellene részt venniük az információk adásvételében, a szélesebb körű társadalmi dialógus kialakításában. Hogy konkrét példát mondjak: egy egyházi iskola vagy szociális intézmény nem vallásos emberek sokaságával is kapcsolatba kerül, rajtuk keresztül máris folyik ez a dialógus. Újabb kommunikációs csatornák: az elektronikus és az írott sajtó, az Internet megannyi újabb lehetőséget kínál. És bizonyos reklámtevékenységet is el tudok képzelni: plakátok, hirdetések formájában. Mivel ez a hosszú távú program a millenniumi évben indul, szeretnénk rádöbbenteni a magyar társadalmat arra, hogy az egyház nem 1990 után jelent meg a Duna és a Tisza táján. „Ezer éve velünk és értünk: a katolikus egyház” – ezzel a mottóval szeretnénk emlékeztetni arra, hogy ennek az országnak a történelme, tárgyi és szellemi kulturális javai letörölhetetlenül magukon viselik az egyház ezeréves jelenlétének nyomát. És ez a jelenlét értékteremtő és sorsközösséget vállaló jelenlét. Ezt a mottót például plakátokon is láthatjuk majd? - Reményeink szerint igen. De egyházi kiadványokon, rendezvények szórólapjain, meghívóin is. Arról van szó, hogy az évtizedeken át katakombába kényszerített egyház az előmerészkedés apró lépései után most egy nagy lépést tervez? - A hasonlat lényegében jó, de a most következők sem lesznek igazán öles léptek: az anyagi lehetőségek szűkössége és eszköztelenségünk miatt egyik napról a másikra nem juthatunk nagyon meszszire. De a kisebb lépésekkel is – sok jó szándékú ember egyetértésével és közreműködésével – lényegesen és érzékelhetően előbbre juthatunk.
Kipke Tamás
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|